Gáspár Imre.

Teljes szövegű keresés

Gáspár Imre.
Gáspár Imre, író, hírlapiró és költő, született Nagycsalomián. atyja, Gáspár György, hont megyei szolgabíró és tőrölmetszett magyaros zamatú népdal-író volt, a ki többek között az országosan népszerű »Békót tettem kesely lovam lábára« és »Ne nézz rám, ne nevess« kezdetű dalokat is költötte. Fia, Imre, Pesten, Selmeczbáyán, Rimaszombatban és Pozsonyban tanult, de négy évi súlyos betegsége megakadályozta iskolái befejezésében. A tót irodalomból fordított és eredeti költeményivel már 1871 óta szerepel a »Vasárnapi Ujságban«, a »Fővárosi lapok«-ban és egyéb hirlapokban. 1872-ben Budapestre telepedett és kizárólag az irodalomnak élt. a fővárosban irodalmi társulatot is alapított, melynek dr. Zavodszky (Széchy) Károly, Ballagi Géza, Dolinay Gyula, Benedek Aladár, Márki Sándor és Kvassay Jenő is tagjai voltak. Belmunkatársa volt több budapesti lapnak, így 1882–83-ban 242és ismét 1890-ben a »Pesti Napló«-nak; ugyanannak 1891-ben helyettes szerkesztője lett. alapította a »Debreczeni Hirlap«-ot, 1892-ben pedig a nagybecskereki »Torontál« czímű napilap társszerkesztője lett, végül 1893 eleje óta, Vértesi Arnolddal együtt, a »Debreczeni Ellenőr« czímű napilap szerkesztője. Munkái: A bálkirálynő dalai. Pest, 1872. – Válogatott költemények. U. o. 1876. – Babérok. U. o. 1877. – Uj nemzedék. (Költészeti gyüjtemény.) Nagyvárad, 1877. – Kri-Kri Naptár. Budapest, 1877. – Dalok az időnek. U. o, 1877. – Ujabb dalok az időnek. U. o., 1878. – Hazánk tót népe. (A tót nép. A tót költészet.) U. o., 1879. – Krími sonettek. Miczkievicz után lengyel eredetiből fordítva. U. o., 1880. – A harang. Schiller Frigyes után fordítás. U. o., 1880. – A világirodalom története. Scherr János és mások után átdolgozva. U. o., 1881. – Szerkesztette még a »Cigarette« czímű élczlapot 1877-ben; a székesfejérvári »Szabadságot« 1881-től 1883-ig; a »Debreczen« czímű napilapot 1885-ben; a »Debreczeni Hirlap«-ot 1890–1891-ben. Költeményei közül németre Steinacker fordított a bécsi »Dichterstimme« számára, tót nyelvre pedig Sladkovics az »Orol«-ban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem