II. Rákóczi Ferencz.

Teljes szövegű keresés

II. Rákóczi Ferencz.
1703. szeptember 14-én II. Rákóczi Ferencz brigadérosa, Ocskay László, hódoltatta meg Korponát, mely a fölkelés végeig híve maradt az utolsó nagy fölkelő fejedelemnek; még akkor is, a midőn kénytelen volt a királynak meghódolni s az éjszaknyugati részeken csupán Érsekujvár volt már a Rákóczi kezében, a korponaiak titokban élelmi szereket szállítottak az ujvári kuruczoknak.
A Rákóczi uralmának idejében gróf Bercsényi Miklós 1708. január 29-én meglátogatta Korponát is, s a február 2-iki gyertyaszentelési körmeneten kiséretével együtt résztvevén, gazdag offerát tett az oltárra. Ez évi október 23-án éjjel a visszavonuló báró Andrássy György, Rákóczi tábornoka, Korpona utolsó hadi fölszerelését, tizenegy ágyúját, reverzális mellett magához vevén, a várost ötven helyen felgyujtatta, hogy az utánanyomuló császáriak szállást és élelmiszereket ne találjanak ott. Az ágyúkról szóló reverzális ma is megvan a város levéltárában, a korponai ágyúkat pedig az Andrássyak krasznahorkai várában őrzik.
Az egykor nevezetes Korpona városa a hosszas harczok, nehéz háborús idők következtében, kimerült, csendes, igénytelen városkává lett, mely ezentúl gyógyítja 83a multban kapott sok sebet, az ipar és földmivelésnek és nevezetesen a gyümölcstermelésnek él, melyet még régi szász lakói honosítottak meg.
IV. Béla királytól kezdve a szászok tartották kezükben a hegemóniát és a midőn a XVI. század közepétől fogva mindig nagyobb számban növekszik magyar és tót lakossága is, ezeket kizárják a polgári jogokból, úgy hogy még csak házat, ingatlant sem szerezhettek. A korponai országgyűlés XV. czikkelye, illetve az ezt beczikkelyező 1608: kor. el. 13. t.-cz. emanczipálja őket, kimondván, hogy minden szabad királyi városban a főbiró és tanácsosok nemzetiségi különbség nélkül választassanak és más állások is valláskülönbség nélkül magyaroknak, németeknek és tótoknak vegyest és felváltva adományoztassanak. A korponai németek az új törvény világos rendelkezése ellenére sem akartak százados jogaikból engedni. Ekkor a korponai magyarok és tótok panaszára Thurzó György nádor 1611. január 11-én négy német, négy magyar és négy tót tekintélyes polgárt hivatott magához Bicse várába és elrendelte, hogy ezentúl a városi főbirót a három nemzetiségű polgárok közönsége és ne a szenátus válassza, s a választást ne czédulákkal, hanem golyóval intézzék. A szenáusba hat német, három magyar és három tót választassék és e tizenkét szenátor a biróval egyenlő hatalommal intézze a város ügyeit. Ezenkívül az egész közönség azonnal válaszszon nyolcz német, nyolcz magyar és nyolcz tót, összesen huszonnégy alkalmas és tehetős polgárt, a kik az úgynevezett kültanácsot alkotják. A vártemplomban, mivel a tótoknak szűk és kevésbé alkalmas templomuk van, a tót beszéd a szokásos szertartásokkal reggel nyolcz óráig végeztessék, utána a német. A korponai németek ezen intézkedéssel elvesztették lábuk alól a talajt és ezentúl a számuk hirtelen fogy. 1666-ban választották meg az utolsó korponai német ev. lelkészt Burius János személyében, a ki 1673. októberig volt itt. Azóta nem találkozunk többé Korponán német lelkészekkel mert tiszta német polgár már nem is volt található. A németek legnagyobb része kihalt, a fennmaradottak pedig beolvadtak a beköltözéssel is szaporodó tótságba.
A magyar nemesség a törökök kiűzése után a XVIII. század elején visszamegy régi birtokaira, a délibb honti és nógrádi vidékekre; az itt maradottak, legnagyobbrészt szintén elszegényedvén, eltótosodtak. A régi korponai szászokra és a XVI—XVII. századbeli magyarokra csupán a város egyes dűlői, nehány családnév és a város levéltárában fenmaradt irott emlékek emlékeztetnek.
A város régi jelentőségét bizonyítja, hogy 1572-ben, 1623—24-ben és 1640-től 1714-ig Hont vármegye itt tartotta közgyűléseit.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem