Az ipolysági kir. törvényszék.

Teljes szövegű keresés

Az ipolysági kir. törvényszék.
A törvényszék vezetője 1887 óta Helmbacher Nándor, a ki az 1843. évben Nagyszőllősön született és jogi tanulmányait Pozsonyban végezte; alig huszonegy éves korában Pozsony vármegye esküdtje, majd gyámszolgabírója lett, később pedig, 1867-ben, ügyvédi irodát nyitott Pozsonyban. A bíróságok szervezése alkalmával, 1872-ben, a nagyszombati kir. ügyészség vezetésével bízták meg; innen Pozsonyba, majd pedig, 1876-ban, a pestvidéki ügyészséghez helyezték át, mígnem végül az ipolysági törvényszék elnöke lett. Helmbacher kiváló kriminalista; fiatalabb korában e téren irodalmi működést is fejtett ki és a budapesti jogászegyletben több felolvasást tartott.
A törvényszék ügyforgalma 1872-ben a következő volt: a polgári iktató 3186, a bűntető 990 számig haladt. A két törvényszék egyesítésekor, 1876-ban, a polgári iktató 8409-ig, a büntető 2102-ig haladt. a legutolsó, 1904. évi számadatok a következők: polgári per volt 197, váltó 510, kereskedelmi 9, a bűnvádi ügyek száma 617, melyhez még 237 felebbezett bűnügy járult. A telekkönyv forgalma 1872 óta megháromszorozódott; 1872-ben 3704, míg 1904-ben 9914 számot iktattak. A rendes perek javarészt birtok- és örökösödési perek; a kereskedelmi perek száma elenyészően csekély, minek oka abban rejlik, hogy a törvényszék területén kevés a kereskedelmi és ipari vállalat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem