Rovács Albin.

Teljes szövegű keresés

Rovács Albin.
Rovács Albin, Komárom szab. kir. város levéltárosa, szül. Komáromban 1843-ban. Megszerezvén az ügyvédi oklevelet, Komárom vármegye esküdtje, majd szolgabírája lett. Később ügyvédi gyakorlatot folytatott. 1871 évben főmunkatársa volt az ez évben megjelent Komáromi Lapoknak, mely az első hírlapkiadási kisérlet volt Komáromban, a Friebeisz István szerkesztése mellett 1849 július 1-től, a vár feladásáig kiadott Komáromi Lapok rövid pályafutása után. Az 1877–1880. években a Komáromot szerkesztette és adta ki saját költségén, miután már korábban is főmunkatársi minőségben dolgozott a lapján. Az 1891–1892. években pedig megalapította és szerkesztette a 360Komárommegyei Értesítőt. 1893 óta Komárom város levéltárnoka. A város multjának számos eseményét világította meg a helyi lapok hasábjain és sok becses adatot dolgozott fel. E monografiának Komárom czímű fejezetét ő írta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem