Az 1763-iki földrengés.
Az 1763-iki földrengés.
1763. évi június hó 28-án reggeli 1/2 6 órakor rémes földrengés döntötte romba a várost. Hét kisebb-nagyobb templom tornyai ledőltek, több templom omladékká lett, s valamennyi erősen megsérült. Ily sorsban részesültek a jezsuiták új templomának tornyai, melyeket a földnek perczekig tartó ingása 142a templom kupoláival együtt ledobott és magát a templom kriptáját, mely kelheimi márványnyal volt kirakva, áttörte és az egész épület főfalát szétszakította. Ugyanez a sors érte a Szent János plébánia-templomot is, melynek erős, magas tornya ledőlt, a szentély boltozatát átszakította és Venczel János jezsuita-atyát, ki éppen misézett, az omladék alá temette; János atya azonban sebekkel borítva bár, de életben maradt. A szent ferencz-rendiek templomának beszakadt bolthajtása több embert eltemetett, tornya düledékenynyé vált. E szerzetesek kolostorai is annyira megrepedeztek, hogy lakhatatlanokká váltak. Az isteni szolgálatot deszkákból összetákolt kápolnában végezték. Nagyon megrepedeztek a még épülőfélben volt városi kórház, továbbá a Szent Anna- és József-ápolóházak is. A városház tornya, órájával együtt a piaczra dőlvén le, többeket agyonütött. A belső s külső vár épületei és templomai is nagyon megrongálódtak. A föld a város több utczáján megnyílt, leginkább a Dunához közel. A Vág-Dunánál kénköves vizet, azután hamuszínű barna homokot hányt ki a föld belsejében forrongó vulkanikus erő. A várban karvastagságban sárgaszínű, kénkő-szagú láng tört ki, utána pedig zavaros víz és kénes homok vegyest, oly nagy mennyiségben, hogy rövid idő alatt három-négy láb magasra betöltötte az ú. n. Infant-Schantz árkot. A katonákat sátrakban helyezték el. Sokan félelmökben a Duna hajóira menekültek, hogy megszabaduljanak; de a földindulás itt is víz-hullámzás alakjában rettegtette őket. A városi levéltár adatai szerint, 279 nagyobb ház rommá lett, 785 pedig tetemesen megsérült, 63 ember, köztük vidékiek is, mert éppen a péter-pálnapi vásár volt, romok alá temettetve, életöket vesztették, 102 ember pedig kisebb-nagyobb sérülést szenvedett. Mikor a város népe és a hatóság emberei a csapás lesujtó hatása alól némiképpen felocsudtak, megkezdődött a nagy temetés. A vármegyétől e czélra kirendelt emberek segítségével a romok alól a kőművesek keresték ki a holttesteket, az asztalosok pedig 20 gödröt ástak s a szerencsétlenül jártakat azokba temették.
A földrengés, erős morajtól kísérve, majdnem mindennap, de már csak kisebb mértékben megismétlődött s még szeptemberben is tartott. Az előbb virágzó város lakosai koldusokká lettek s életöket igyekeztek megmenteni. Felsegélyezésökre országszerte könyöradományokat gyűjtöttek.
Mária Terézia királynő kormánya e katasztrófa után a várost a Duna jobbpartjára akarta áttelepíttetni; a város azonban e különben kedvező királyi ajánlatot, az akkor igen virágzott fakereskedésre való tekintetből, nem fogadta el. A lakosság újból hozzáfogott az építkezéshez, melyre nézve az akkori helytartótanács úgy intézkedett, hogy az építendő házak csak földszintesek legyenek és ne szilárd anyagból, hanem fából emelendők, a bolthajtások mellőzendők; a mennyezetek gerendákból készítendők; bekövetkezhető tűzveszély tekintetéből pedig a házak között közök hagyandók. Ez az intézkedés magyarázza meg, hogy még ma is oly kevés emeletes ház van Komáromban.
