Népviselet.
Népviselet.
Ha a népviseletet abban az értelemben veszszük, hogy az az általános polgári viselettől eltér, színekben inkább dúskálkodó, vidékenként változik, bizonyos konzervativizmus jellemzi s elkészítésénél a házi vagy a parasztiparnak nagy szerep jut, akkor népviseletet csak az udvardi járásban találunk. Ennek okára már fentebb rámutattunk. A vármegyének ezt a részét színesebb tótpalócz vidék határolja s az itt található viselettípusok ebbe a nagy viseletvidékbe tartoznak. A vármegyében itt van a legtöbb tót község, s a magyar községekben is jó nagy százalék a megmagyarosodott tót. A másik három járás közül egy vegyes lakosságú, s ebben a népesség egy harmada sváb; ezek közül az ősi viseletet csak kevés tartotta meg, a tótság is jórészt elhagyta, a másik kettő csaknem tiszta magyar s ez jórészt a dunántúli polgári viseletben jár. Régebben bizonyára itt is színesebb volt a ruházat; sajnos, erről csak kevés feljegyzés maradt ránk. Fényes Elek pl. azt írja (Komárom vármegye 1848-ban), hogy az ácsi nők viselete a pompáig csinos, a férfiak kék posztóöltönyben járnak, rajta ezüstgombokkal és lánczokkal, az ászáriak igen czifra szűrt hordanak, az eteieknek a többiektől eltérő viseletük van (kecskeméti kivarrott bunda), a férfiak fehér nyakkendőt hordanak, a kocsiak pedig kezdik elhagyogatni a fehér nyakkendőt. Ma már ez mind nincsen meg. Az általános férfiviselet kék, fekete vagy szürke posztómándli, pruszlik és nadrág, németes szabású ümög, fekete posztókalap és ránczos szárú csizma; nyáron bő ránczos gatya. A csallóköziek és udvardiak gatyája (Szimő, stb.) durva sárgás színű rojtos házivászon, szűk, ránczozás nélkül, egészen tótos szabású. A csizmaszárba tűrve is viselik. Az ószőnyi reformátusok mándlijára még rákerülnek a lapos ezüstgombok is. A szűrt még mindenütt megtalálni, de már nem czifrázva s csak útra veszik fel. Különben a cselédség ruhája. Télen a bélelt dolmány, köpeny, (Csallóközben itt-ott kimustrált katonaköpeny Komáromból,) és posztó- vagy bőrbunda szintén czifra nélkül, vagy mérsékelt selyemkivarrással (Ászár). Télen a báránybőrsapka általános. A komáromi szekeresgazdák viselete: fekete báránybőrbéléses posztóbekecs sűrü ezüstgombokkal és kötőlánczczal, ezüstgombos mellény. Ezt a környezet, különösen a jobbmódú, nemes községek régebben átvették, – a 170Csallóközben még sok háznál találunk szép áttört művű ezüstgombokat, mentekötőket – de a változott idő és elszegényedés lemarasztotta róluk. A komáromi szekeresgazdák daliás bandériumi viselete, a kócsag-tollas kucsmával, nyusztprémes dolmánynyal, stb. különben általánosan ismeretes.
A női viselet, szintúgy, mint a férfiaké, erősen városi hatás alatt áll és sok helyen alá van vetve a módinak. A selyem és bársony mindinkább terjed. Csizmát inkább csak az öregje húz, a fiatalok czúgos, fűzős vagy éppen gombos czipőt, télen bársonytopánt viselnek. Az alapszín általában barnás, de néhol még színes, leginkább égszínkék és piros. A fiatalság inkább a világos rózsaszint kedveli, különösen nyáron. Fejkeszkenyőt a lányok is hordanak. A házi ruha általában kék-tarka festett karton. Az általános ruhatípus: fejkendő, rékli (blúz, derék, lipityő, röpülő, otthonka, majkó), pruszlik, télen kabát, szoknya, kötény, péntő és czipő. A szoknya, kendő és rékli sok helyen (Aranyos, Császár, stb.) selyem vagy atlasz, a pruszlik bársony. Gelléren és Banán még nem hordanak sem selymet, sem bársonyt, Kocson csak a kendő van selyemből, a pruszlik siffonból és vászonból. A szoknya színe Gútán piros és fehér, Gelléren fekete és kék, Héregen ünnepnap fehér és piros, Kamocsán fekete és sötétzöld, Szimőn vörös és kék, Ácson sötét és fehér, Mocsán sötétkék, Tárkányon mindenféle színű, Kethelyen szintén, a lányoké azonban fehér és így tovább. Kézimunka nincs rajtok. Csicsón a fiatalabbja czifra kivarrott papucsot hord. Az öregebb asszonyok itt-ott (Bana) még hordanak tutyit vagy fejkötőt. Régi kisbundát már nem találni. Ékszert, függőt és gyűrüt csak itt-ott viselnek.
Az udvardi járásban a férfi-felsőkabátot sok helyen dolmánynak mondják (Nyitrában is), másutt mándlinak; színe csaknem mindenütt fekete vagy kék (Izsán, stb. nagy ezüst-gombokkal). Téli felöltő Fűrön a köpeny, Radványon a polgári kabát, máshol a bunda. Ez Imelyen, Naszvadon és Perbetén virágos. Szűrt mindenütt hordanak, de ez legtöbb helyen díszítetlen. Bogotán elvétve még bekecs is akad. Legczifrábban járnak a martosiak és szentpéteriek (l. a színes mellékleteket), kiknek viselete sok tekintetben megegyezik. A legények kalapjuknál csinált virágból bokrétákat hordanak, melyekről tarka pántlikák lógnak le. Pántlika van még fűzve sűrü, gülügombos pruszlikjuk felső gomblyukaiba is (Naszvadon is), sőt mellökre is tűznek belőlök. Érdekes, hogy nyáron a férfiak bőrpapucsban járnak, az öregebbek Martoson még báránybőrködment is hordanak.
A női viseletet e járásban a tótos-palóczos kaczkiásság és tarkaság jellemzi. Tarka bársonypruszlikok, sok szoknya, pántlikaözön, rózsás párták, hímzett ingujjak, czifrapillangós, magasszárú bársonytopánok, papucsok, piros csizmák a fiatalság örömei. Egész viseletkiállítást lehetne bemutatni innen. Ez falunként változik színben és gazdagságban. A legszebb viseletet Naszvadon, Szt-Péteren és Martoson találjuk, melyek közül az utóbbi a legmagyarosabb, az első a legtótosabb. A színes képek eléggé híven szemléltetvén a vármegyének e legszebb s azt hiszszük, ritka festői szépségű viseletét, legyen szabad csak két darabra felhívnunk a figyelmet. Egyik az ünnepi fejkendő, a fidél (Nyitrában is megvan), mely a fej hátuljába tűzött fésűre alkalmazott kontyra jön s elől a homlokig, hátul a hát közepéig ér, aztán a tuszli-ra vagy karmantyúra, melyet az idősebbek még nyáron is felöltenek templombamenetkor. Lányok nem hordják, de az esküvőre menő menyasszony kezében már ott van. Érdekesnek tartjuk itt megemlíteni, hogy Martos csaknem tisztán kálvinista község.
A Vértesbe és Gerecsébe telepített svábok a dunántúli középhegységbeli fajrokonaiknak egyszerű, sötétszínű, magyaros szabású ruhájában járnak. Az ősiből kevés maradt fent közöttük, még a nőknél inkább és pedig a fej és hajviselet terén. Általános szín mindkét nemnél a sötét. A gyerekek gatyája is kék, czélszerűség szempontjából. A nők ezüst- és aranyfüggőket, nyakukban gyöngyöt hordanak s jellegzetes öltözetdarabjuk a kék vagy fekete harisnyára húzott, pamukból maguk kötötte lábbeli, a csoszogó. A kecskédiek vattahibl nevű háromujnyi vastag szoknyában járnak, mint a budavidéki svábasszonyok. Hordanak kék selyemszoknyát is sötét bársony lajbival. Télen fapapucsot is húznak. Különben divatos náluk az alacsonyszárú, fűzős bársonyczipő. A vértessomlói férfiak gyapjuharisnyában és fapapucsban a nők szintén fapapucsban, bőrpapucsban és czipőben járnak.
Martosi szoba.
Nemesócsai parasztház.
175A megyebeli tótság a tatai és udvardi járásba tartozik. Már említettük, hogy népviselet dolgában ez utóbbiak az érdekesebbek, festőibbek. Viseletük sok tekintetben hasonlít az ottani magyarokéhoz. A férfiak különben kivétel nélkül fekete posztóruhában járnak, mint a magyarok, de a magyarok szerette subát még nem vették át, csak a szűrt s ez, is tót modor szerint: díszítetlen. A nők ezüst gyűrűt és kalárist hordanak, s inkább csizmában, mint czipőben járnak. A dunáninneni tót férfiak fekete posztóból készített magyar szabású ruhát viselnek. Az oroszlániak a fekete selyemmel kivarrott bundát is átvették. Asszonyaik szeretik a színes szoknyákat, pruszlikot és derekakat selyemből. Az oroszlániak pld. kék, fekete vagy piros szoknyában, kék, fekete vagy zöld derékban és még változatosabb színű pruszlikban járnak, a mihez kordováncsizma dukál. A lányok husvéttól ádventig 3 m. hosszú piros szalagot kötnek hajukba, tövébe pedig csokrot, azt ádventbe kékkel vagy zölddel, bőjtben feketével cserélik ki. Gyűrűt, fülbevalót, gyöngyöt, selyempántlikát, slingelt kendőket mind szeretnek hordani. A tardosiak a németektől átvették a pufándlis vattás szoknyát, a mit télen-nyáron hordanak, meg a szőllősiekkel együtt a fatalpú papucsot. A színes selyempruszlikok és bársonyréklik itt is divatosak, nemzeti női lábbelijök a csizma, de már a fűzős és czúgos czipő is hódít közöttük. Különben az ő viseletök is állandóan veszít népies jellegéből.
Az ú. n. folklore (népszokások, ünnepek, mithosz, babona, orvoslás, stb.) kutatójának nem háládatos terrénum Komárom vármegye. Az, a ki ezekből ősit keres, már jórészt későn jött, a mi még van, – pedig mindenesetre van, – nagyon csekély töredék a gazdagabb multból s ennek a kifürkészése is hosszadalmas. Túlságosan színtelen és józan vidéken járunk.
Születés és házasság nem megy akkora ünnepszámba, mint régen s a halált is kevesebb czeremóniával siratják el, mint hajdanta. A komatál és a betegágyból felkeltnek hálaadó könyörgésre való eljárása még csak megvannak, de a keresztelési örömünnep, – meg más egyebek, – már csak éppen, hogy meg vannak.
A lakodalom már nagyobb emócziót idéz elő. Rigmus van még bőven, a hivogatásnál, kikérésnél, kiadásnál, beköszöntőnél, ételek feladásánál, felköszöntőknél, tánczrahivásnál, menyasszony-avatásnál, stb. még ömlik a jórészt ponyván vagy tudálékos kántori és parasztfejekben termett czikornyás, sokszor értelmetlen vers, de ezek csaknem mind egy kaptafára készültek. Alakoskodók szereplése még divatos itt-ott. Különösebb lakodalmi szokást nem tudunk felemlíteni, hacsak azt nem, hogy Szentpéteren esküvő előtti vasárnap délután, az istentisztelet előtt a menyasszony pajtásai virágokból vagy télizöldből és fenyőágakból csokros koszorút kötnek, azt a fehérbe öltözött menyasszony fejére teszik, a pajtások pedig a csokrokból egyet-egyet feltűznek s úgy mennek a templomba.
A halottvirrasztás inkább csak a kálvinista községekben van meg helylyel-közzel.
Az év ünnepei közül kath. községekben feltalálható a Bethlehemjárás, husvéti öntözés s itt-ott a sibálás (suprikálás) fűzfavesszővel piros tojásért (Oroszlán, Szák). Májusfát csak helyenként állítanak, Oroszlánon pld. az érdemesebb emberek háza elé, melyet május utolsó vasárnapján zene mellett kidöntenek. Az udvardi járás némely tót községében (Kolta, Jászfalu) szokásban van a hamvazószerdai tőkehurczolás, a mikor a legények muzsikaszó mellett a lányos házakhoz egy vágó tőkét hurczolnak. Gútán divatozik az ú. n. vámkerék, a mi abból áll, hogy pünkösd hétfőjén a legények egy felállított hosszú pózna végére kocsikereket erősítenek s azt boros üvegekkel és pántlikákkal díszítik fel. A táncz megkezdése előtt előbb minden legényt a kedvesének kell kiváltania pénzért. Az így összegyűlt pénzből fizetik a mulatság költségeit.
Jóleső érzéssel járhatjuk végig a vármegyét. Igaz magyar nép között vagyunk s e nép egyénisége, belső-külső jelleme a legrokonszenvesebb benyomást teszi. Élete eléggé jólétben folyik s ezért hangulata, tömeg-psychologiája a lehető legkedvezőbb. A komáromi magyarság typikus csoportja a magyar fajnak. Magasabb értelmiségi színvonalon áll; a mit a megye történelmi s földrajzi helyzete különösen megmagyaráz; de azért eredeti tiszta minden tulajdonsága, hiszen ősidőktől fogva faji tisztaságban él; alig több közötte egy tizedrésznél az idegen elem; ez is újabban vándorolt be, és napról-napra magyarosodik.
