Kereskedelem.

Teljes szövegű keresés

Kereskedelem.
A vármegye kereskedelme Komáromban összpontosult. A kiviteli kereskedelmi czikkek közül különösen a hal volt nagyobb forgalom tárgya, a vizát, tokot rendesen Bécsbe vitték. A XVI. században Komárom után Gúta és Naszvad primási birtokok szerepelnek mint főhalásztelepek. Brown John angol utazó szerint (1669–70) Komromon felül a Csallóközben van a legnagyobb dunamenti halraktár. A város lakosai a XVI. század második felében bőrkereskedést is űztek, de Korlatovics Jeromos győri katonai élelmezési biztos által okozott nehézségek következtében kénytelenek voltak vele felhagyni. 1617-ben említenek egy Mendöll (Mandl?) nevű komáromi zsidó marhakereskedőt, 1618-ban pedig egy Todorosz nevűt.
A kereskedést sújtó visszaélések folytonos ismétlődése következtében 1662-ben Kerekes András pozsonyi kamarai tanácsos a Komárom városi tanács és a helybeli harminczados között egyességet kötött, melynek értelmében a komáromi lakosok által a Dunán való átkelésért fizetendő révdíjat, továbbá a mészárosok által vett marhák behozatalának díjait, úgy szintén a terhes szekerekért 478fizetendő díjakat szabályozták, végül a piaczra hozott élelmiszereket minden harminczad fizetése alól felmentették.
A vármegye 1665-ben és 1666-ban szabályrendeletileg megállapította a bor árát, mely alkalommal a fertőmelléki, hegyaljai borok pintjét 10 pénzben, a balatonmellékiekét pedig 8 pénzben állapította meg. Komárom városa 1675-ben állapította meg az újbor árát, mely alkalommal kimondotta, hogy a ki a megállapított pénznél drágábban adná el borát, annak egy hordó borát a Szent András templomának építésére fordítják. A sörgyártás már a XVI. században virágzott. 1559-ben a komáromi őrség számára egy sörfőzőmestert küldenek Bécsből, 1691-ben pedig már három polgári sörfőzdét említenek. (Gyulai Rudolf: Törökvilág Komárom megyében, 104–124. l.)
A kereskedelem előmozdítására szolgáló intézkedések közül főleg a vásárszabadalmak érdemelnek említést. Komárom város 1695-ben hetivásártartásra, Tata 1677-ben országos vásárra nyert szabadalmat. Komárom már előbb is birt jogot hetivásár-tartásra, 1693-ban a hetivásárt szerdára tették s mind a heti, mind az országos vásárok a vár területén tartattak. 1540-ben Taxis Mátyás megnyitotta a postaforgalmat, mely Bécsújhelyről Komáromba és innen Esztergomba irányult, míg Győr és Komárom között külön postaküldöncz járt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem