II. A RÉVKOMÁROMI REF. FŐISKOLA.
II. A RÉVKOMÁROMI REF. FŐISKOLA.
»Az én időmben – írja világhírre jutott diákja: Jókai Mór, – a komáromi kollégium volt a Felvidék Mekkája, a hova nemcsak a megyebeli fiatalság, de a szomszéd Pozsonymegye és az akkor még erősen német Fő-Pozsony városának ifjú nemzedéke is begyülekezett. A komáromi kollégiumból kerültek elő sok nevezetes tudósok és írók, a kiknek sorában fölemlíthetem: Katonát, Péczelit, Hetényit (a hétszer pályadíjazott akademikust), Tóth Lőrinczet; Beőthy Zsigmondot, Kalmár híres prédikátort. (Magam se húzom le a fejemet az asztal alá.) A »musis positum« épület szellemfénye szétragyogott az egész Felvidéken.«
A főiskola alapítása 1606-ra tehető s 1672-ig a város különböző pontjain ütött vándorsátort; 1672-től pedig egész 1796-ig bujdosóban volt, mígnem a türelmi pátens neki is meghozta a szabadságot s akkor épült állandó otthona, a melynek homlokán a: »Musis positum sumpt. eccl. Comarom MDCCXCVI.« – felirata már alig olvasható.
E főiskola eredete és megalapítása különben azonos a protestánsok valamennyi hazai főiskolájával. Az iskola az egyház leánya és a hitközség veteményes kertje lévén, tehát a hitközség és a tractus fejlődésével arányban alakúlt ki. Igy pl. midőn 1562-ben Huszár Gál vándorprédikátor Komáromban fellépett, itt még csak azon protestánsokat találta, a kik mint zsoldosok a komáromi várba egyenesen Németországból vonúltak be s Luther tanait hozták magukkal útravaló gyanánt. Komárom első magyar protestánsai azonban a dunai naszádosok voltak, a kiket Huszár Gál térített meg, még pedig olyan sikerrel, hogy Oláh Miklós esztergomi érsek személyesen kért Ferdinándtól felhatalmazást arra, hogy a nagy buzgalommal működő »vándor-reformátort« a várőrséggel elűzesse Komáromból. Elkésett vele, mert már az új gyülekezet olyan erős volt, hogy első templomáúl magát az ódon Szt-András egyházat foglalta le s első iskolamestere Márkus Boldizsár is megkezdte munkáját, mint praeceptor. Pár évtized mulva aztán a komáromi egyházmegye (Tractus) megalakultakor, középponti iskolájának rektora a tudós hírben álló: Péczeli Király Imre lett, 1609-ig; a mikor Heidelbergába küldték ki, hogy ott Pareus európai hírű ref. hittudort hallgassa. Az alatt a komáromi főiskola rektora a Somorjáról hozott Kanizsai Pálfy János volt. 1615-ben Péczeli újra hazajött és a komáromi iskolát a Trotzendorf-féle német minta szerint, nyolcz osztályra (classis) rendezték be: collectorok, lectorok, declinisták, conjugisták, etymologisták, sintaxisták, poéták és logikusok classisára.
Négy év mulva a Magyar-Soókon tartott zsinat kimondotta, hogy a révkomáromi főiskolában theologiai fakultás is állíttassék fel, még pedig rhetorikai alapon, dogmatikai vitákra berendezve. Igy született meg Komáromban a. Dunántúl első főiskolája.
A főiskola békés fejlődése azonban 1672-ben hirtelen megszakadt. I. Lipót alatt ugyanis megindultak a sérelmek és üldözések, nemzeti és vallási tekintetben egyaránt. A német lovagrend nagymesteréből lett nádor a komáromi főiskolát 263is becsukta s háromszázon felül fogdostatott össze protestáns lelkészeket, a kiknek nagy részét gályarabságra vitette; huszat pedig a pozsonyi vérbíróság a máglyáról Komáromba küldött, s ezek a boldogtalanok, itteni híveik szemeláttára, söpörték naponta Komárom utczáit.
A becsukott főiskola titokban azonban mégis továbbműködött és Literáti Hunyadi, egy vak iskolamester és Patai János rektorok, ennek ellenére is tovább tanítottak és a Debreczenből évről-évre kiküldött tógátus diákok is tovább munkálkodtak, egész 1737-ig, a mikor rövid időre interregnum állott be. Az el-elárvult főiskolát aztán újra talpraállítá Hatvani István rektor, a ki nagy tudománya révén Debreczenbe került. Az ő idejében (1753-ban) történt az a nagy diák-ribillió, a melyet a komáromi diákok (protestánsok és katholikusok) egyesülten intéztek a várbeli muskétások ellen. A további rektorok már mindinkább nyilvánosan vezették a főiskolát, egész 1795-ig, a mikor Meszlényi Mihálylyal bezárul az üldözött rektorok sorozata.
Az 1796-ik év nemcsak az elnyomatás korának megszűnését és a régi főiskola visszaállítását hozta meg, hanem az állandó hajlékot is megteremtette. Ekkor épült a mai kollégium-épület, melyet 1797 jan. 2-án nyitottak meg. A megújhodás első rektora, a külföldről hozott nagytudományú Katona Mihály volt. Itt kezdődik a főiskola második aranykora. A régi alapítványok sorozatát új alapítványok gazdagítják; egyesek pedig a főiskola hiányos fölszerelésének kiegészítésében vetekedtek. Az 1801. évben aztán a kollégiumi alumneum is megnyílt.
Ekkor történt, hogy a hazai protestánsok szervezték a szuperintendesi vagyis kerületi intézményt s vita indult meg a fölött, hogy a dunántúli egyházkerület főiskolája, a megnyílása (1531) óta mostoha viszonyok közt vergődő pápai főiskola, vagy pedig a gazdag hírben álló komáromi főiskola legyen-e. A kerület ilyetén mozgalmából aztán nagy harcz fejlődött, kivált a mikor maguk a pápai tanárok is Komárom érdekében kardoskodtak: Torkos Jakab kerületi püspök és pápai lelkészszel szemben. Mikor aztán a Bőnyben (1804. máj. 8-án) megtartott kerületi gyűlés is kimondta az áthelyezést, illetőleg a pápai főiskola beolvadását a komáromiba, Torkos püspök egyenesen a császárhoz sietett, hol ügyesen apellált Komárom katonavárosi mivoltjára és ezen az alapon sikerült is a császár eltiltó parancsát kieszközölnie.
A felülről jövő áramlatnak engedve e főiskola is germanizálni volt kénytelen. Szakított Debreczennel, a honnan rektorait és preceptorait már kétszáz év óta kapta. A germanizálás azonban nem sokáig tartott, mert Skolka Sámuel lutheránus rektort újra visszaküldte Pozsonyba és helyébe ecsedi Tisza Jánost hívta meg Debreczenből. Ennek rektorsága alatt történt 1808-ban, hogy Ferencz császár, Napoleon elől, udvarával együtt, Komáromba menekült és a várat éjjel-nappal húszezer munkással jókarba sietett hozni. A munkások azonban halomra betegedtek, mire a császár a kollégiumot foglalta le kórházul, de az 1808–1809-ik tanév kezdetére az épületet ismét visszaadta rendeltetésének.
Ettől kezdve a főiskola egészen 1842-ig zajtalanul munkálkodott, a mikor aztán újra kitört Pápa és Komárom harcza. Most azonban már Veszprém és Győr is versenyezett. Az 1845. jan. 16-án Kömlődön tartott kerületi gyűlés aztán újból kimondta a Komáromba való átköltözködést, de a Helytartótanács 1847. máj. 4-én megint úgy rendelkezett, hogy Komárom katonai garnizon háborúban és békében egyaránt. A kerületi székhely azonban Nagy Mihály akkori szuperintendens óta állandóan Komárom, noha tudvalévően a protestánsoknál a püspöki székhely nincsen helyhez kötve, csak ususon alapszik.
Az 1848–49-iki szabadságharcz a főiskolát már megbénulva találta.
Nagy Mihály püspök és senior, Tüdős József junior lelkészek, Vályi Ferencz igazgató rektor, Kossár Ferencz és utóda, Beőthy Zsigmond főkurátorok, mindent elkövettek ugyan, hogy ha már kerületi főiskolává nem tehették a komáromit, legalább lyceumi rangra emeljék; a kitört szabadságharcz azonban minden számítást áthúzott és a kollégium katonai kórház lett. A szabadságharcz lezajlása után, 1849 decz. 13-án, a mikor újra megnyílt a »musis positum« kapuja, csak az apraja jött vissza, mert a nagyja értesült Simunics várparancsnok szándékáról, a ki névsorukat készenlétben tartotta. Nem is tértek többé vissza. Jött aztán, 1851 jún. 5-én, az úgynevezett »Entwurf«, a mely képtelen követelésekkel 264állott elő. Nehogy a kerületi (pápai) főiskola is áldozata legyen, a komáromi főiskola beadta a kulcsot.
Az ódon kollégium-épület, a községi iskola kialakulásáig, a ref. egyház elemi iskolájának és a régi főiskola felszereléseiből megalapított városi muzeumnak lett a kulturhajléka. Mikor azután (1869-ben) a felekezeti iskolák egybeolvadtak, az első községi iskola otthona lett, egész a millennium évéig, a mikor a községi iskola új palotát kapott; azóta pedig a polgári fiuiskola hajléka.
