Földtani alakulás.
Földtani alakulás.
Komárom vármegye földtani fölépítésében a legrégibb képződményeket a Vértes-Gerecse hegység tárja elénk. A Vértes hegység magasabb csúcsait és gerinczét triaszkorú dolomit alkotja. E kőzet szemcsés szövetű, fehér vagy vörös színű, néha erősen szétmálló. Igen sok repedéstől átjárt rétegei egyes helyeken kopár sziklafalakká alakulnak. Ugyancsak a másodkor rhaetiai szisztemájához tartoznak e dolomitokkal összefüggő tömött mészkövek, melyek amazokra települve fordulnak elő. Szövetére nézve legnagyobb részben tömött vagy aprószemcsés, néha azonban, különösen felsőbb rétegeiben, durvább szerkezetet is mutat. Színe leginkább szürke vagy fehér, helyenként sárgás, néhol pedig halványpiros is. A Vértes nyugati nyulványait borítja s ebből áll a Vértessomlyó fölötti Nagy-Somlyó s a tőle keletre fekvő Vitám vár. Nagyobb kifejlődést nyer e mészkő a Gerecse-hegységben, hol a dolomit mindössze Tarján környékén, a Nagy-Baglyas, Nagy-Somlyó vára, Keselő és Harkályos hegyeken található. A többi nagyobb magaslat – mind a keleti, mind a középső s legfőképp a nyugati vonulatban – az ú. n. megalodus-mészkőből áll. E tömött mészkő ugyanis bár kevés, de jól kivehető szerves eredetű zárványt tartalmaz. Ez az ú. n. Megalodus kagyló kőmagva, mely átmetszetben szív- és köralakú rajzot mutat. E tömött, szilárd mészkövet másképp dachstein-mészkőnek is nevezik, mely meglehetős szabályos, de többnyire vaskos padokban van rétegezve. Vastagsága igen tetemes. A dolomitnak ipari alkalmazása e vidéken nagyon csekély. Minden irányban meg levén hasadozva, a legkisebb ütésre is apró darabokra hull. Itt-ott – így Bicske és Galla között – útkavicsolásra használják. Annál nagyobb ipari alkalmazást nyer a dachstein-mészkő. Tiszta minőségénél fogva égetett mész előállítására fölötte alkalmas. De ezenfelül építőkőnek is elsőrangú anyag, nemcsak durván fejtett alakjában, hanem csíszolva, mint műkő, van oly szép és jó minőségű, mint a budapesti építkezéseknél oly gyakran használt isztriai márvány.
A másodkori lerakódások további, fiatalabb sorozatát a jura-korszak képződményei adják, melyből a Vértes-Gerecse hegység komárommegyei részében a lias-szisztemát látjuk abban a vörös márvány-összletben előbukkanni, mely a tatai Kálváriahegyen, a tardosi Korpahegyen és Bányahegyen van kiválóbban feltárva. Hofmann Károly dr. megjegyzése szerint aprócska denudatiói, relictumai ezek a dachstein-mész fölött elterült jurakorbeli rétegsorozatnak, melyből a szomszédos kisebb, nagyobbrészt dachstein-mészből álló hegyek némelyikén, jelesen a Pisznicze-, Gerecse- és Bányahegyen, nagyobb rögök maradtak meg. A lias alsó tagját teszik e vörös mészkövek s bennök számos kövület található, főleg a barchiopodákból. A vörös márványok, melyeknek egy részét már a liashoz sorolják, kőfaragómunkára fölötte alkalmasak. A tardosi márványbányában nagy mennyiségben dolgozzák fel s szállítják a budapesti építkezésekhez. Rétegei helyenként majdnem vízszintesen feküsznek különféleképp váltakozó vastagságban, mely körülmény a tetszés szerinti méretű 5márványlapok törését nagyban elősegíti. A tardosi Bányahegyen kívül a tatai Szt. István-hegyen és a piarista gimnázium melletti kékkőbányában fejtik még. A tatai alsó és felső lias, tithon és krétakori mészkőbányák a gróf Esterházy-uradalom tulajdona; az anyag rétegességénél fogva kevésbé alkalmas műkövek előállítására, miért is főleg útkavicsolásra használják. A jurasorozatnak fiatalabb tagjait a középső doggert és alsó tithont a Tardostól nem messze fekvő, de már esztergommegyei területen levő Paprétárokból írta le Hofmann Károly dr., de ennek a nyomait Winkler Benő a Bányahegyen is megtalálta.
Ugyanezeken a helyeken a krétakor neocom rétegei jeleznek egy felsőbb színtájat. Ennek a rétegcsoportnak alsó tagját a neocom aptychus mészmárga alkotja, mely főleg a szomszédos megyei Lábatlan vidékén van erőteljesebben kifejlődve, a hol czementgyártásra használják.
Középső tagként a neocom homokkövek szerepelnek, melyek ugyancsak Lábatlan vidékén öltenek nagyobb méreteket, de Komárom vármegye területén is előfordulnak: Dunaszentmiklósnál, Xavér pusztánál, a Bányahegyen, Tardostól keletre, végül Neszmély és Süttő között, a Dunapart közelében. Érdekesebb kövület benne a Nautilus fr. bifuscatus, Ovst.
A harmadkori képződmények közül eoczén, oligoczén és neogén rétegcsoportokat találunk e vármegye területén. Az ó-harmadkori lerakodások főleg a Vértesben bukkannak elő. Ezek közül az eoczén rétegeket a tömött vagy szemcsés szövetű nummulit-mészkő képviseli. Ebben ugyan végtelen aprók e jellemző kövületek, de vele váltakozva, találunk oly rétegeket is, a melyek csaknem teljesen nummulitokból állanak, melyeket agyagos vagy meszes kötőszert tart össze. Ez utóbbiak főleg Felsőgallán a Kálvária- és a Mészároshegyen fordulnak elő s a jókora nagyságú kövületek, a kötőszer elmállása után szertehullva, egy-egy kerek pénzdarab alakjában találhatók. A tömött rétegekből meszet égetnek. Közvetetlen a Vértes dolomitjához támaszkodva, találjuk e rétegeket a szentgyörgyi erdőnél, Mindszent puszta fölött, Gesztesnél, Vértessomlyónál: a Nagy Somlyó nyugati, déli s keleti oldalán, Síkvölgy pusztánál: a Köves hegyen, a felsőgallai Kálvárián és innen keletre a vármegye határán: a Sátorhegyen. Már Fejér vármegyében, de közel Geszteshez, Gánt falu környékén vannak a Vértes és az egész túladunai résznek legszebb eoczén kövületeit tartalmazó rétegei, a fornai rétegek, melyeket Zittel és Papp Károly irtak le. Egy másik klasszikus kövület-lelőhely, a Hofmann Károlytól leirt Puszta-Vadács melletti Paprét árok, a Gerecse-hegység esztergomvármegyei oldalán, nagyon tanulságos jura- és krétakorú fossziliákat szolgáltatott. Ujabban a tatai Kálvária-hegy kőfejtőiből is – a Kálvária-domb izolált harmadkori rétegektől környezett elszakadt előörse – szintén tömérdek mezozoihus kövület került elő.
A Gerecse-hegységben az eoczén-képletnek főleg középső színtáját találjuk képviselve, de csak nagyon csekély kiterjedésben. Mindössze Dunaszentmiklós mellett fordúl elő, Operculina vagy Nummulites subplanulata agyagként. Lóczy Lajos a hasonló rétegek előbukkanását még Neszmély mellett is megfigyelte.
Az ó-harmadkornak eoczén-korú rétegcsoportját nem zárhatjuk le a vármegye területén a nélkül, hogy rendkívüli bányászati fontosságára rá ne mutassunk. Ez a képződmény tartalmazza azokat a hatalmas kőszéntelepeket, melyek az egykor földmívelést űző, csendes vidéket, hihetetlen gyorsasággal, nagyméretű bányateleppé alakították át. A Felsőgalla, Bánhida, Vértessomlyó környékén eszközölt szénkutatások visszanyúlna már a hatvanas évekre. Ekkor ugyanis gróf Esterházy Miklós uradalma fúrási kísérletek alkalmával széntelepet ütvén meg, a földszín alatt 50–60 méterre elterjedő széntelepet mívelés alá vette. A csekély termelés azonban nem fedezvén a mívelési költségeket, az üzemet abbahagyták. Az 1891. és 1892. években gróf Pejacsevich János vette újra mívelés alá a telepet, de az üzem 1893-ban ismét megszünt. 1895-ben a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat vezetése alatt külön kutató-társulat alakult, mely az Esterházy grófi uradalommal és több községgel a szénfejtési jogra bérleti szerződést kötött. A kutatás történetét s az eszközölt fúrások eredményeit igen érdekes előadásban ismertette az ezredévi bányászati, kohászati és geologiai kongresszuson Királdi Herz Zsigmond, a társaság vezérigazgatója. A társulat első sorban Vértessomlyó község határában 6indította meg a fúrási kísérleteket, de a kedvezőtlen eredmények után Bánhida és Felsőgalla határaiban folytatta és rövid idő alatt kitünő eredményű feltárást eszközölt. A Felsőgallát övező Langenberg, Mészároshegy és Nagy Somlyó hegycsúcsok ugyanis egy medenczét öveznek, melynek több helyen kibúvó, homokos, márgás és agyagos rétegei, a középső eoczént jellemző kövületeket tartalmazzák, nevezetesen a Nummulites Lucasana és perforatát. E medenczében 10 fúrólyukat mélyesztettek le, még pedig a Síkvölgyben, továbbá Felsőgalla és Bánhida határaiban. E fúrólyukakban 61 métertől 206 méterig hatoltak le s több helyen, váltakozó mélységekben, különböző vastagságú szénrétegeket fúrtak át. Igy a Síkvölgyben, – 116.83 méteres fúrólyukban, –áthatoltak a Nummulites Lucasana és perforata, az Operculina és Nummulites subplanata, továbbá a Ceritium striatum kövületeket tartalmazó rétegcsoporton, mely után egy 5.80 méter vastag eoczén széntelepet értek el. Ettől keletre, 1490 m. távolságra, 156 m. mélységben, ismét elérték az eoczén széntelepet és 14.50 m. vastagságú réteget állapítottak meg. Bánhida határában – 153 méterben – 11.5 méteres széntelepen hatoltak át, melynek sötétfekete színű, kagylós törésű anyaga teljesen palamentesnek bizonyult, 5400 caloriával. Felsőgalla határában, 161 méterben érte el a fúrás a széntelepet és egy 10.57 méter vastag réteget talált. Itt a széntelep fekűje szilárd márgából állott. Egy újabb fúrólyuk, az államvasút vonalától egy kilométernyire – 61 méter mélységben – 8 méteres széntelepen hatolt át. E fúrásokból s az ezek nyomán megejtett geologiai vizsgálatokból nyilvánvaló lett, hogy a Bánhida és Felsőgalla községek határaiban fekvő szénmedencze hossza legalább 5 km., szélessége pedig mintegy 4 km. A széntelep felnyitása és nagyobb bányavállalat megindítása, bányatechnikai nehézségekkel nem járván, azt üzembe vették. Hogy mily eredménynyel, mutatja a bányamű mai fényes állapota.
Hogy az öt furólyukban megütött széntelepek, melyek átlagban 10 m. vastagságot képviselnek, míly valószínű széntömegre engednek következtetést, az könnyen kiszámítható. Ha a jelzett átlag-vastagságot elfogadjuk, akkor minden négyszögméter terület alatt 10 köbméter vagyis 100 métermázsa termelhető szén van. Tekintettel a fejtési s egyéb veszteségekre, a szilárd köbméter szenet 10 métermázsával számítva, egy négyszögkilométeren – mely 1 millió négyzetméter – 100 millió métermázsa szén van. Mivel pedig a medencze 20 négyzetkilométer, az abban helyet foglaló szén mennyisége 2000 millió métermázsa. A feltárás három lejtős szállító aknával történik; ú. m.: Gróf Esterházy Ferencz I. sz. akna 142.7 m. 28° ∠) lejtéssel; királdi Herz Zsigmond II. sz. akna 257.4 m. 25° ∠) és Gróf Teleki Géza III. sz. akna 322.2 m. 23° szöglejtéssel. A szénfejtés módja: haránt talp-oldal pásztafejtés. 1896-tól 1900. évig fejtettek: 1896-ban 1.200 mm., 1897-ben 379.087 mm., 1898-ban 1,285.777 mm., 1899-ben 3,018.600 mm., 1900-ban 4,200.000 métermázsát. Osztályozva kerül piaczra. Helyben átlagára 80 fillér métermázsánként. A m. kir. államvasútak chemiai laboratóriumának 1898. február havában eszközölt elemzése szerint e szén tartalmaz: 57.05 szén-, 4.35 hidrogén-, 15.18 oxigén-, 0.81 nitrogén-, 13.55 nedvesség-, 6.39 hamu-, 2.39 éghető ként; kaloriát pedig a Grashoff-képlet szerint ad 5.317-et.
A szénelőfordulás közel hoz bennünket az ó-harmadkor egy másik képletéhez, melyre csak a Gerecsében, Tolna, Héreg, Tarján községek közelében bukkanunk. Tályag- és homokos márga-rétegek képviselik e képletet, a Tornyó és Baglyas hegy alján. Jellemző kövülete a Cerithium margaritaceum Brogn., mely itt csak töredékekben, de tovább délre, Németegyháza pusztánál, számos ép példányban található. Helyenként ezekben a rétegekben is széntelepek fordulnak elő; nevezetesen Felsőgallától keletre, az u. n. Fazekas-kertben, az alluviális képződmények alatt 4–5 m. mélységben, sárgás agyag fordul elő, melyet az e vidékbeli fazekasok dolgoznak fel. Ez agyag alatt bukkantak a kőszéntelepre, melynek fedőjét bitumenes pala, sok csigalenyomattal, feküjét pedig kék homokos agyag alkotta. A csekély vastagságú széntelep bányászati kiaknázása azonban nem látszott kedvezőnek s ezért ezt nem is vették mívelés alá.
A fiatal harmadkori lerakodások közül mindössze a pannoniai rétegek szerepelnek e vármegye területén.
A dunántúli részen – Neszmély, Dunaszentmiklós és Dunaalmás környékén – legtöbbször diluviális képződményekkel takarva, a dombok egész tömegét 7alkotják. Apróbb nyomaira a hegységben is akadunk, így Baj, Ágostyán környékén; Tatán és tőle nyugatra elterülő dombos vidéken pedig úgyszólván minden patakvölgyben és domboldalon előbukkan. Igen szép feltárást nyújt e rétegekből az újszőny-ácsi Dunapart, hol e dombos vidék meredek partfalakkal végződik. E rétegek főleg agyagból és homokból állanak, melyhez itt-ott kavics csatlakozik s igen sok helyen tartalmaznak kövületeket. Legnagyobb az elterjedésük Tata, Kömlőd, Császár, Kisbér, Szend, Kocs és Igmánd környékén. Ez utóbbi két község határán, épp e képződménynyel kapcsolatosan, találjuk azokat a keserűvíz-forrásokat, melyek Hunyadi János és Corvin János forrásokként ismeretesek.
A Duna balparti területén szintén szerepelnek ezek a fiatal harmadkori rétegek, még pedig legrégibb képződményekként. Azok a magaslatok ugyanis, melyek Madartól Koltáig jelölik a vármegye keleti határát, javarészben a képződményekből állanak. Uralkodóan lép fel a homok, s helyen homokkőpadokkal váltakozva, melynek fekvőjeként itt-ott márga vagy agyag bukkan elő. Egy-két helyen a homok fölött kavicsréteget is találunk; így Madarnál és Kürtnél. A homokkő nagyon laza összetartású és számos kőfejtőben (Jászfalu, Madar, Szentpéter, Újgyalla, Csúz, stb.) aknázva, csupán helyi építkezéseknél jöhet számításba. A pannónia agyagot Neszmély és Tata vidékén téglaégetésre és cserépedény készítésére használják. A kavicsot főleg Dad, Kömlőd, Mocsa és Madar mellett bányásszák s útak, nemkülönben a vasúti pályatest kavicsolására használják.
A diluviális képződmények között legnagyobb elterjedést mutat a lösz és a homok; alárendelten szerepel az édesvízi mészkő és kavics. A dunántúli részen, Tatától nyugatra csaknem a Dunáig terjedő hullámos vidéket, a kisebb elterjedésű fiatal harmadkori lerakódások között, lösz borítja. De felhúzódik a hegységbe is és foszlányos lepelként Tardos, Tolna, Tarján és Galla vidékén nemcsak a dachstein-mész lejtőit borítja, hanem úgyszólván az egész hegységet. A vele összefüggő homok főleg Kisbér, Ete és Bábolna környékén borít nagyobb területeket. A dunabalparti részen, a vármegye keleti dombsorait kíséri, főleg Kürt, Für, Csúz, Jászfalu, Kolta és Szemere határaiban. Azt a terraszt pedig, mely e magaslatoktól nyugatra terül el s Ógyallánál, Bagotánál, Bajcsnál, Udvardnál és Baromlaknál éles parttal határolódik, diluviális homok alkotja. E diluviális képződmények mellett az édesvízi mészkőnek, elterjedése tekintetében, alárendelt szerep jut, annál nagyobb azonban ipari fontossága. Süttő és Dunaalmás környékén, a Duna közelében, továbbá Szomódon és Tatán, igen szépen rétegzett tömegekben fordul elő. Tömött, néhol likacsos padjait öt hatalmas kőbányában fejtik, melyek a klosterneuburgi (Ausztria) Szt. Ágoston kanonokrend tulajdonát képezik. Bérlői Ney Ede és Tsa Budapesten és Holzdampf Sándor Süttőn. E bányákat 1600. körül nyitották meg. E kőzetből több m3-es darabok is fejthetők, az évi termelés pedig kitesz 50–80 ezer köbmétert. Ez az ú. n. süttői vagy almási fehér márvány, a fővárosi építkezéseknél különösen kedvelt. Budapesten a királyi palota, az eskütéri híd, Bécsben a Hofburg építkezésénél használták. Hanisch vizsgálatai szerint e kőnek száraz állapotban megállapított szilárdsági coefficiensei a következők: Volumensúly vagyis 1 dm3 súlya: 2.34 kg. Szilárdsági tényező cm2-ként a padozottságra, szárazon: 1006. nedvesen: 894. Likacsosság: suly % 5.11, volum. % 9.24. A dunabalparti részen Újgyalla és Szentpéter határaiban ugyancsak előfordul, de még nincsen feltárva. A futóhomok érdemel még említést, mely a Duna mindkét részén, főleg azonban a jobbparton borít nagyobb területeket. Összekötő kapocsul szolgál a diluvium s a jelen kor geologiai képződményei között, mert mozgása azóta máig is tart. A Duna magas jobbparti szegélyén, majd behuzódva a tatai völgybe, Baj, Bánhida, Galla, Környe, Oroszlán határaiban találjuk meg, sőt felhúzódik a Vértes előhegyeire is. A dunáninneni részen Hetény, Szentpéter, Ógyalla, Imely, Naszvad határaiban találjuk szétszórt buczkáit. E buczkák iránya az egész területen északnyugat-délkeleti s párhuzamos vonulatokat alkot.
A jelenkori képződményekig tehát Komárom vármegye területén a következő geologiai alakulatok fordulnak elő. 1. Dachstein- (megalodus) mész. Raethi emelet. 2. Alsó liasz (veres márvány). 3. Középső dogger (vörös és gumós márgás mészkő Stephanoceras Humphriesianum-mal). 4. Alsó tithon (szaruköves 8mészkő). 5. Alsó neocom (palás aptychus mészmárga. Berriasien). 6. Közép neocom (lábatlani homokkő. Rossfeldi rétegek). 7. Operculina agyag (közép eoczén). 8. Pannoniai (Congeria) rétegek. 9. Édesvizi mész. 10. Homok és kavics. 11. Lösz. 12. Futóhomok, mely utóbbi képződmények diluviális eredetűek.
A jelenkori képződmények folyóvízi s tavi lerakódások, melyekhez a szélhordta futóhomok járul ma is, sok helyen folytonosan mozgó buczkáival. A vízek jelenkori munkája a dunántúli területen végtelen kicsiny mértékben érvényesül amaz apró patakok révén, melyek keskeny völgyeikben, a Vértes és Bakony felől, több-kevesebb hordalékkal megrakva, sietnek a Duna felé. Ugyancsak csekély dimenziójú az a jelenkori mésztufa-lerakodás is, mely a tatai források környékén konstatálható. Komárom vármegye dunáninneni részén kell végigtekintenünk, a Csallóköz s a hozzá csatlakozó Vág és Nyitra völgyének rónáján, hogy a folyók jelenkori munkájának hatalmasan kibontakozó képét láthassuk.
A Csallóköz 188.519 hektárnyi (1885 km2) kiterjedésével kontinensünk folyóvízrendszerében párját ritkító nagy sziget. E területnek 650 km2-nyi része Komárom vármegyére esik. S e hatalmas szigetország a Duna geologiai működésének eredménye. Ha a mai szabályozott felső Dunaszakasznak, a szomszédos Pozsony és Győr megyék területére eső részét nézzük, a szigetek egész tömkelegét látjuk e folyam mindkét oldalán. Merész kanyarulatokkal szakadnak ki nagyobb és kisebb ágak jobbról-balról a Dunából, körülölelvén sokszor csak nehány bokorral vagy gyepes térséggel borított apró szigetkét, vagy több kilométernyi sűrű erdővel, bozóttal benőtt területet. A ma töltésekkel megzabolázott folyam egykor szertekalandozott a Csallóköz sík térségein. Sodra itt-ott akadályokba ütközött. Kavicsra kavics, homok, majd iszap rakodott s a vízfolyás fölötte mindig lassúdva, a zátony csakhamar kibukott a felszinre. Majd tanyát üt rajta fű, bokor, fa, virág s területében folyton növekedve, a zátony helyét a sziget váltja fel. S a hajdani szigettömkelegből szilárd egész lett olyképpen, hogy a különálló szigetek és szigetcsoportok közötti Dunaágakat, az azokban keletkezett újabb zátonyok kötötték össze, és mind közelebb jutva egymáshoz, az eliszaposodott medrek legtöbb helyen végleg elsimultak. E zátonyok homokja sok századon át érdekes foglalkozásnak szolgált alapjául. Csekély aranytartalmát az aranyászok mosták. Az aranymosás azonban Komárom megyében ma már teljesen megszünt, főleg mióta a felső Dunaszakasz szabályozásával a folyam sodra erősebb lett s kavicsos zátonyaiba temette a hozott kevés mennyiségű aranyport.
A Vág és Nyitra medrének változásait azok a mocsaras területek, morotvák jelzik, melyek jobb- és baloldalán ma is láthatók. S ez elhagyott medrek mentén apró magaslatokat látunk sorakozni, melyek részint törmelékkúpjai, részint a széltől összehalmozott képződményei a folyómedernek.
