A kir. biróságok szervezése.
A kir. biróságok szervezése.
1872-ben azután Komárom vármegyében is életbelépett a kinevezési rendszeren alapuló bírósági szervezet. Az akkor megalakult kir. törvényszék tiszti-kara ez volt: elnök: Madarassy Mór, korábban alispán, országgyűlési képviselő; bírák: Pulay Géza (később elnök), Tergovcsits István (később táblai, majd curiai bíró) jogtudor, Karika Zsigmond, Maller József, Asztalos Aba (utóbb ítélőtáblai, majd curiai bíró); jegyzők: Ghyczy Mátyás (utóbb törvsz. bíró) és Pázmándy Károly; ügyészek: Molnár Adám ügyész, Kossár Dezső alügyész (utóbb ügyész).
278A járásbíróságok tisztikara pedig ez volt: Komáromban: Keszler János járásbíró, Thaly Géza albíró (utóbb ítélőtáblai rangjelleges törvényszéki bíró); Perbetén: Emanuel József járásbíró, Csajághy Károly aljárásbíró; Tatán: Fittler Imre járásbíró (utóbb ítélőtáblai, majd curiai bíró), Kisfaludy Sándor aljárásbíró (utóbb kir. közjegyző) és Mihályi Jenő aljárásbíró; Nagy-Igmándon: Dömjén Béla járásbíró, Schmoll Imre aljárásbíró (utóbb törvényszéki bíró).
Nemsokára, 1874-ben, a törvénykezés mellé a kir. közjegyzőségek is szerveztetvén, a vármegye területére nézve két közjegyzőség rendszeresíttetett, ú. m. Komáromban, hol Nagy Vilmos jogtudor, és Tatán, hol Kisfaludy Sándor ma is a közjegyzők.
Komárom vármegyével Komárom sz. kir. várost törvénykezésileg már az első szervezéskor egyesítették. Törvényhozási intézkedés következtében utóbb, 1875-ben, még Esztergom vármegye és Esztergom város területe is besoroztatott a komáromi kir. törvényszék joghatósága körébe, mely ezzel a kibővüléssel azóta hat járásbíróság területére, ú. m. a komáromira, az ógyallaira (korábban perbeteire), továbbá az esztergomira és a muzslaira terjed ki. Az azóta lefolyt harmad évszázad leforgása alatt a bíróság személyzetének állományában sok változás állott be. A törvényszék élén álló elnök is már a harmadik.*
Az első elnök, Madarassy Mór, tisztségének tizenkét évi viselése után, 1884-ben, a második elnök Pulay Géza, az elnöki tisztség huszonegy évi viselése után, miközben curiai bírói rang- és jelleggel is felruháztatott, 1905 utólján, nyugalomba vonult.
A harmadik a jelenlegi elnök, Nárai Szabó Elek jogtudor. Született 1859-ben, Alsó-Puszta-Koveczen, Zala megyében. Közszolgálati pályáját, miután közép- és főiskolai tanulmányait Budapesten végezé, 1882-ben, mint joggyakornok a nagykanizsai kir. törvényszéknél kezdte meg. Ugyanott 1883-ban aljegyző, az ottani kir. járásbíróságnál pedig 1888-ban albíró. Majd Pécsett a kir. táblánál 1893-ban tanácsjegyző, s utóbb, 1894-ben, a szombathelyi kir. tövényszéknél rendes bíró. Míg végre eddigi közszolgálati érdemeinek méltatásául s hogy a törvénykezési igazgatás körül is szerzett szélesebbkörű szakismereteit önállóan érvényesíthesse, 1905. év novemberében a komáromi kir. törvényszékhez elnökké kinevezték.
A törvénykezési tisztikar személyállománya ez időszerint (1906) a következő. A kir. törvényszéknél elnök: Nárai Szabó Elek jogtudor; bírák: Hegymeghy László, Konkoly-Thege Béla, Borcsiczky Béla, Zsindely Ferencz, Pap Elemér, Strászka György, Strausz Sándor jogtudor, Kéri Miklós jogtudor, Kövér Lajos; törvényszéki albírák: Deutsch Frigyes és Kamarás József;. jegyző: Pázmándy Károly; aljegyzők: Pertó Zsigmond, Vétek Zoltán, Stojanovits Sándor és Nagy Béla jogtudor; ügyészek: Theöffy Zoltán ügyész, Eckensberger Károly és Csajághy Károly alügyészek. A járásokban, és pedig Komáromban: Gombos Kálmán járásbíró, Veszelovszky János és Geffes Ede albírák; Tatában: Gábel Ferencz járásbíró, kir. táblabírói rangjelleggel, Galambos Lajos és Benes Sándor albírák; Ógyallán: Szarka György járásbíró, Cvenits Antal aljbíró; Nagyigmándon: László Dávid járásbíró, Danilovics. Gyula és Kathora Sándor aljbírák.
A kir. törvényszék a győri kir. ítélőtábla kerületéhez tartozik.
Az állam a kir. törvényszék részére 1896-ban díszes kétemeletű palotát emeltetett, mely palota telkével közvetetlen szomszédos a vármegye székháztelkének ama része, melyet az 1860-as években kezdődött reformmozgalmaknak a börtönviszonyok javítására is kiterjedt hatása alatt fölállított emeletes börtönépülettel együtt, a vármegye 1872-ben a törvénykezés használatára a vonatkozó törvény alapján átadott.
A büntető törvény súlya alá eső vétségek különböző fajainál, azok elkövetőinél, a vizsgálatuk s megtartásuk módjánál, sőt még az üldözésükre hivatott hatósági személyek felfogásánál is érvényesül az azonkori társadalmi, politikai és gazdasági élet fejlődésének alkalmazkodási törvénye. A magyar törvénykezésben is, mint bármely nyugati államban, hosszú századokon át uralkodott az arisztokratizmus szelleme, míg végre lassú fejlődményképpen itt is kialakult s érvényesült az egyenlőség nagy elve. Ugrást a természeti törvény a bűnügyi élet mezején sem ismer.
Komárom vármegye területén az egész Bach-, meg Schmerling-féle igazgatási korszak alatt a népnél a vétségi fajok között kettő vitte a domináló szerepet. Egyfelől a ló- és ökörlopás nagyban, másfelől a búcsui tömeges verekedés. A ló- vagy ökörorzó szörnyen lenézte a birkatolvajt vagy a veremtörőt, 279a búcsúünepi verekedő a közönséges korcsmai huzakodót. Az osztrák tartományokból vagy a hazai felső hegyvidékekről importált, paragrafusokhoz nőtt beamterek, az ő rezes sisakkúpos zsandáraikkal és protokollumaikkal sehogysem tudtak az efajta vétségi esetek kiderítése körül boldogulni. Büntetőügyi összes működésük a politikai vétségek üldözése mellett az apróbb vétségek megtorlásában merült ki. Azt meg, hogy a búcsúünnepeken félholtra vert magyarnak vagy hozzátartozóinak eszébe sem jutott közbelépésért és megtorlásért a hatósághoz fordulni, egyenesen érthetetlennek találta a nép gondolkozásával, jellemével teljesen ismeretlen beamteri ész.
Igy történt aztán, hogy a mikor, 1861-ben, a vármegye legtipikusabb magyar jellegű járásában, a gesztesiben, Pázmándy Lajos, a régi táblabírák vérbeli utódja lett a főszolgabíró, ő a rendelkezésére állott rövid tíz hónap alatt az 1849-től 1861-ig előfordult ló- és ökörorzási bűneseteknek majdnem valamennyiét kiderítette. Sokszor megesett, hogy az illető delikvensre, a ki az időszerint már csak négy darab ökör eltolvajlásával volt terhelve, tíznél is több darabnak elorzását sütötte ki s így állíttatta a bűnöst. az igazságszolgáltatás fóruma elé. Főszolgabírói tisztsége megszűntével, a Schmerling-kormányzati idő alatt a ló- és ökörlopások a vármegyében ismét elburjánoztak; de ez a visszaesés is elenyészett, a mikor ő 1867-ben a másodalispáni széket elfoglalta. Ekkor, mint a megye törvényszékének elnöke, a szolgabírákkal a vizsgálatokat s nyomozásokat megint elejétől, 1861-től kezdődőleg folytatta, s nehány év alatt oly sikeresen végzett, hogy a vármegyében ló- vagy ökörtolvajnak írmagja is alig akadt. Ő az ő táblabírói szemüvegén át a nem halállal végződött bármily súlyos verekedési esetet nem hivatalból üldözendő vétségi cselekménynek, hanem egyszerűen csak a népélet bizonyos fejlődési fokát jelző olyan tünetnek tekintette, mely a fejlődés további rendjén amúgy is megszűnik önmagától. Ezért erkölcsi, jellembeli hitványságnak tartotta, ha a duhajkodásban vertes fél a bírósághoz fordul panaszszal, árulkodással.
Külön korszak volt a jogi felfogás terén az abszolut kormány beamtereinek eljárása. Ők mindent rendőri szemüvegen át néztek s legkisebb tetteikből ép úgy, mint a legnagyobbakból teljesen hiányzott a magyar lélek ismerete s a magyar ész és magyar szív sugallata. Azóta a magyar társadalmi és gazdasági élet nagyot változott. Az erkölcsök a közművelődés emelkedése, terjeszkedése következtében szelídültek is, de nem egy nyilvánulásban satnyultak is. Sokban a vétségek nemei s azok elkövetésének módjai is ehhez képest változtak. Nem egy tekintetben a törvényhozás és a bíró felfogása, megítélése is módosult.
Régi törvénykezésünkben a botbüntetés jelentékenyen szerepelt. Kisebb vétségeknél s rendőri kihágásoknál, önálló, nagyobb vétségeknél mellékbüntetéskép alkalmaztatott. Utóbbi minőségében a büntetésre nézve olykor sulyosító, de máskor mérséklő irányban is használtatott. Például, a többek között, Komárom vármegye törvényszéke egy juhászbojtárt, a ki bojtártársát egy lakadalmazás alkalmával szíven szúrta, halálbüntetés kimondásával sújtotta, ellenben a kir. ítélőtábla, hova az ügy hivatalból fölkerült, tekintettel az ittasság fokára, melyen a bűntett elkövettetett s a tiszti főorvosnak ehhez képest adott véleményére, a bojtár büntetését leszállította három esztendei fogságra, azzal sulyosbítva, hogy két hetenként 12 botütést kapjon a bűnös.
Mostani büntető törvényeink az emberi méltóság méltánylása és más egyebek tekintetében is a kor színvonalán állanak, de némely rendelkezésükben eredendő hibákat sem nélkülöznek, melyek megigazításra szorulnak.
Rendes, normális politikai viszonyok közt alkottattak s ennek bélyegét is viselik magukon. De a mi sajátságos közjogi s politikai helyzetünkben már is intenek az idő jelenségei, hogy a törvény ama részei, melyek politikai vonatkozással jöhetnek kapcsolatba, értelmezésük tekintetében tisztáztassanak.
A törvénykezési ügyek nagyobb számát, terjedelmét természetesen az úgynevezett polgári és a telekkönyvi ügyek teszik. De mivel a törvénykezésnek ez a nagyfontosságú ágazata nem vet a vármegye köznépének erkölcsi életére valamelyes áttetszőbb világosságot, ezért az idevonatkozó szokásos ügyforgalmi adatoknak közlését mellőzzük. Ellenben hadd álljanak itt e czélra a komáromi kir. ügyészség bűnügyi statisztikájának tükréből némi világító adatok.
A kir. törvényszék fogházában, 1880-ban, tehát ezelőtt negyedszázaddal, az elitéltek összes száma volt 443. E létszámból nemre nézve: férfi 88%, nő 12%; 280életkorra nézve és pedig 16 éven alóli: 3 férfi és 2 nő; 16–20 év közötti: 49 férfi és 4 nő; 20–24 év közötti: 48 férfi és 7 nő; 24–30 év közötti: 111 férfi és 17 nő; 30–40 év közötti: 81 férfi és 9 nő; 40–50 év közötti: 63 férfi és 9 nő; 50–60 év közötti: 25 férfi és 8 nő; 60 éven felüli: 10 férfi. Ugyanakkor az elitéltek fenti száma az egyes bűncselekményi és vétségi nemek között így oszlott meg, és pedig az emberélet ellenieknél: 10 férfi és 8 nő; a testi sértésieknél: 81 férfi és 4 nő; a vagyon ellenieknél: 191 férfi és 20 nő; hatóság elleni erőszaknál: 16 férfi és 3 nő; magánosok elleni erőszaknál: 16 férfi és 3 nő; az egyéb többieknél: 88 férfi és 23 nő.
Ma, negyedszázad multán (illetve 1905-ben) az elitéltek összes száma 599. Ebből nemre nézve: férfi 85%, nő 15%; életkorra nézve: és pedig 16 éven aluli: 17 férfi és 4 nő; 16–20 év közötti: 120 férfi és 17 nő; 20–24 év közötti: 86 férfi és 10 nő; 24–30 év közti: 101 férfi és 11 nő; 30–40 év közti: 89 férfi és 23 nő; 40–50 év közötti: 61 férfi és 19 nő; 50–60 év közötti: 26 férfi és 6 nő; 60 éven felül: 7 férfi és 2 nő. Létszám-megosztás pedig az egyes bűncselekmény és vétségnemek között, és pedig az emberélet ellenieknél: 23 férfi és 5 nő; testi sértésieknél: 110 férfi és 7 nő; vagyon ellenieknél: 244 férfi és 55 nő; hatóság elleni erőszaknál: 35 férfi és 3 nő; magánosok elleni erőszaknál: 4 férfi egyéb többieknél: 84 férfi és 22 nő.
A foglyok létszáma nem folyton emelkedő, mert, például, a létszám az új büntető perrendtartás hatályát közvetetlenül megelőzött 1899-ik évben 569 volt, s ugyancsak hatályba lépése évében, 1900-ban, már 422-re, tehát a negyedszázad előtti létszámon is alábbra csökkent.
A bűnügyek és vétségek számának nagyságát tekintve, a kir. törvényszék joghatósága körébe tartozó két vármegye, ú. m. Komárom megye és Esztergom megye népessége között az arány az előbbinél 5/10-ed és 6/10-ed, utóbbinál 4/10-ed és 5/10-ed között ingadozik.
Ugyancsak ez ügyek számának nagysága tekintetében a vármegye egyes járásbírósági területei között, Komárom sz. kir. városát is beleértve, a sorrendi fokozat felülről lefelé eddig a következő volt; és pedig: az emberélet elleni bűntettek és vétségeknél: Ógyalla–Tata–Nagyigmánd–Komárom; a testi sértésieknél: Ógyalla–Tata–Nagyigmánd–Komárom; a vagyon ellenieknél: Komárom–Tata–Ógyalla–Nagyigmánd; a többieknél: Komárom–Nagyigmánd–Tata–Ógyalla.
Végül ide jegyezzük még a törvénykezés külső elemének, a vármegye területén működő ügyvédeknek ez időszerinti létszámát is. Ez a létszám Komáromban 24, Tatán: 8, Nagyigmándon: 4, Kisbéren: 2, Ógyallán: 3.
