Királyszékek.
Királyszékek.
E korszakból történelmileg ismeretes, hogy IV. Béla király 1263-ban Komárom vármegye területén az Almás, Naszály és Füzítő között fekvő, ma is »Királyszék« nevű dombokon személyesen osztotta ki az igazságot; Füzitőn hét okmányt alá is írt.
Nemzeti fejedelmeink közül már III. Béla király, ki a görög császári udvarban az ottani törvénykezési fejlettebb viszonyokkal megismerkedett, rendszeresítette idehaza az írásbeli eljárást. Fontosabb bonyolódott ügyekben az írásbeli instancziára elrendelték a panasz és tényállás vizsgálatát. E vizsgálattal királyaink rendszerint a káptalanokat és konventeket bízták meg, kiknek a tollforgatáshoz és a törvényes alakiságokhoz értő jártasabb tagjai, mint káptalani kiküldöttek foganatosították a vizsgálatot s eljárásukról és annak eredményéről a konvent pecséte alatt kiállították a bizonyítékul szolgáló okiratot. Ezen bizonyítékokra következett aztán a király itélőszéke előtt a panaszos és panaszlott felek kölcsönös szóbeli meghallgatása, s mindezekre nyomban a királyi ítéletnek kimondása.
Ez volt a törvénykezés módja, mikor IV. Béla, az ország második megalapítója, itéleteit a »királyszék« dombján meghozta.
Önként értetik, hogy a bíráskodás okmányainak megszerkesztésénél az udvarbíró, később országbíró és a kir. kanczellár (kezdetben kir. nótárius) íródeákjaiknak is a megillető szerepkör jutott.
Később, midőn az ily panaszos ügyek száma mindinkább szaporodott, az írni-olvasni tudás pedig lassanként a világi elem előkelőbb részénél is tért hódított, a király elé tartozott fontosabb ügyekben a panaszok megvizsgálására az illető vármegyék főispánjai is nyertek megbízást.
Ilyen vizsgálat volt az is, melyet Mátyás király parancsolatára Komárom vármegye Pécz nevezetű főispánja 1481-ben az Apácza-Szakállas és Gúta helységek közt folyt határvillongási perben tanúk kihallgatásával foganatosított, s melynek eredménye az volt, hogy a két helység között a határvonal a Sártva vizének folyása legyen.
Az országlakosok a XVI-ik évszázad derekán már keservesen kezdték érezni, mi nagy baj az, ha magánjogi vonatkozású fontosabb dolgaik is az országon kívülről nyerhetnek eldöntést. Ez és más egyéb közjogi és politikai szempontok számbavétele lassankint mindinkább kitágította a vármegyék törvénykezési és politikai hatáskörét.
A szükség kifejlesztette az alispáni bíróságnak s vele párhuzamosan a megyei táblabíróságnak intézményét, törvényszéki igazságszolgáltatásunk első szervezeteit. A vármegyei kongregáczióknak, vagyis közgyűléseknek a törvényszéki ülés (sedes) szerves alkotórésze lett, a melyen a főispán vagy az alispán elnöklete mellett tényezőleg, de nyilvánosság előtt, csak a táblabírák s az ülésre berendelt úgynevezett törvényes bizonyság, egyik vagy másik járás 270szolgabírája és esküdtje, vehettek részt. Ugyancsak az utóbbiak voltak az alispáni bíráskodásban az alispánnak bírótársai, – magukban véve pedig együttesen a nemesek fölött való bíráskodásnak kisebb ügyekben első fórumai.
Törvénykezésünk e fejlődési korszakának elején találkozunk a vármegye területéről egy érdekes violentialis peresettel.
Itt azonban, hogy az alispán által foganatosított helyszíni vizsgálat panasztárgyát kellőképen megérthessük, történeti visszapillantást kell előre bocsátanunk.
Nemzeti és vegyesházbeli királyaink az úgynevezett Csallóközszigetén méneseik számára nagyterjedelmű rétségeket tartottak. A lovak téli szálláshelyei, az istállói telepek a rétség felső szélein épültek, s közvetlen környékük lassankint megnépesedvén, idők jártával Alistál és Felistál néven rendes helységekké alakultak. Megvolt a királynak is, meg a királynénak is a saját külön rétsége, ménese és istállója. A néphagyomány beszédes ajka három királynő lovas alakjáról még ma is beszél. Nevezet nélkül hagyja ugyan őket: de kilétöket Erzsébet, Borbála, Beatrix királynék személyében talán így is kitalálhatjuk.
A Habsburg-dinasztia nem volt soha lovas nemzetség: tehát nem is törődött a Dobzse László királysága idején már különben is zülledező méneseknek felélesztésével. A ménesek s istállók lovászait, kit nemesi diplomával, kit más egyébbel végkielégítve, szélnek eresztette.
