Közutak.
233Közutak.
A régi magyar vidéki életet ecsetelő írók a vármegyék egyik jellegzetességeként útjaik járhatatlanságát tüntették fel. Igazuk is volt. Nemcsak nekik, de a nyolczvanas évek élczlapjainak is, melyek az alispánt, szolgabírót tüzes paripáktól vont és mégis tengelyig sárba feneklett szekerkén ábrázolták.
A vármegye ősi képe megváltozott és a modern szellem, a sárba ragadt régi magyar szekerkét is gummitalpas hintóval, meg száguldó gépkocsival váltotta fel.
Igy történt ez Nógrádban is. Már a nyolczvanas években mind sűrűbben jelentkeztek az útjaik kiépítését sürgető gyárosok és falusi küldöttségek. A pénz hiánya azonban útját állotta e törekvéseknek, míg végre a közuti törvény életbelépte új eszközöket nyujtott a vármegyének arra, hogy közuti adó megállapításával, az utak osztályozását és az építkezés rendjét biztosítsa.
Scitovszky János, a vármegye alispánja, ismert vasszorgalmával hozzá is fogott a törvény végrehajtásához, de egy-két út kiépítésénél tovább nem juthatott, mert 1895-ben alispáni székétől megvált. Utóda, Török Zoltán, teljesen új alapon indította meg az eljárást. Kibővítette a vármegyei úthálózatot s megállapította a viczinális utak tervezetét. A megyei utak kiépítésére 800.000 koronás kölcsön felvételét eszközölte ki s ezzel az általa kidolgozott építési terv keresztülvitelét biztosította. De nem elégedett meg a megyei utak kiépítésével, hanem megindította az egyes viczinális utak építését czélzó érdekeltségi tárgyalásokat is. Az érdekeltségek csoportosítása és az útibizottságok szervezése befejezést sem nyert még, midőn a király kegye alispáni állásából a főispáni székbe emelte. A nagy munkálat, melynek alapját oly sikeresen vetette meg, Török Zoltánnak főispánná történt kinevezésével fennakadást nem szenvedett, mert utóda: Nagy Mihály alispán a megkezdett munkát lankadatlanul folytatta tovább.
A vármegyei úthálózat teljesen kiépült; a viczinális utak építését pedig siettette egyrészt a kezdetben a terhektől idegenkedő közönségnek a kiépített utak kényelme által felébresztett áldozatkészsége s a jó utak iránt felébredt vágya, másrészt pedig az a helyes közúti politika, a melylyel a vármegye közel 100.000 korona segélyt osztott szét és páratlanul olcsó 2 Ľ %-os vármegyei kölcsönökkel támogatta az útépítő községeket.
Mindezek következtében egy rövid évtized alatt oly rohamosan fejlődött a vármegye úthálózata, hogy ma már alig akad néhány oly község, mely természeti nehézségek, vagy pedig pénzhiány következtében eddig – legalább egy irányban – utat ne kapott volna.
1910-ben 1086 km. kiépített útja van a vármegyének, melyből az állami utak hossza csupán 112 kilométerre rúg, míg a többi 874 km. felerészben megyei, felerészben pedig viczinális út.
Az úthálózat gerincze ma is a budapest–balassagyarmat–kassai országút, mely már I. Mátyás király idejében fontos országos forgalmat közvetített Lengyelország, a Szepesség és Budavára között. Ez a vonal Katalin-pusztánál kies, vad helyen vezet a vármegye területére s a határtól, a régi világban hirhedt Lókospusztáig terjedő szakasza, festői erdőségeken vonul át. A mint azonban Rétságot elhagyja, már nyíltabb, barátságosabb vidékre vezet és Érsekvadkertnél az Ipoly-völgyét megelőző homokos vidékre ér. Balassagyarmattól a virágzó és termékeny Ipoly-völgyén halad Losonczig, honnét ismét dombos vidéken fut el egész a szomszédos Gömör vármegye határáig. Az 1896-ban kiépült helyi érdekű vasút természetesen sokat elvont ez ősi út fontosságából. Az út mentén álló számos csárda megüresedett s nagyrésze romokban hirdeti régi a országos közlekedés emlékét. A közelmúltban azonban ismét nagy fontosságra tett szert, mert széles kőpályáján ma már egymásután veri fel a port a székesfővárosból a magas Tátrába száguldó sok gépkocsi.
Fájó emléket kelt ez ősi út egyik műemlékének elenyészte. A XVIII. század vége felé építették fel a sok-íves rárósi Ipoly-hidat. A tervező nem takarékoskodott az anyaggal. Óriási kövekből épített négy bolthajtásos híd nyergelte meg az Ipoly szeszélyes medrét, s a hidon levő János-szobor, valamint a híd nyitott pályájával szemben letelepedett csárdacsoport, még néhány évvel ezelőtt a múlt idők regényes emlékjele volt. Állítólag II. József király mondotta volna az előtte e hatalmas híd láttára dicsekvő uraknak, persze ékes német nyelven: »Uraim vagy kevesebb hidat, vagy több vizet.« Oly óriásinak tűnt fel előtte a híd a nyáron patakká összehúzódott Ipoly fölött. József királynak azonban nem adott igazat az idők folyása. A nagy híd megérte ugyan még az utolsó insurgensek átvonulását 234is, rajta dübörgött végig Görgey visszavonuló hada s a nyomába törő Cseudajeff orosz generális üldöző kozák szotnyái. De az Ipoly ravasz folyó. Évente, hóolvadáskor mind több iszapot hordott a nagy híd alá s a kőbolthajtások már alig látszottak ki az iszapból. A kőpálya behorpadt s a vármegye fájú érzéssel mondott búcsut régi emlékének s helyében 1904-ben, az állami mérnökök, modern magas ívű vashíd építését kezdték meg. De megmentett mégis valamit a régi emlékből a multon merengő néphit. Az aranyozott Nepomuki János szobrot. Mert megmondotta a dereshajú öregbíró, hogy ha Nepomuki János szobra az új hídon fel nem állítódik, jég veri el a határt s az Ipoly-folyó széles völgyének nem táplálója, hanem örökös Isten csapása lészen.
Ebből az országos útból kanyarodnak szerteszéjjel a vármegyének modern követelmények szerint épült útjai, melyek hosszú vonalakban szelik át a palóczság dombos vidékét s a tótság lakta hegyeket. Megyei út visz Balassagyarmatról a Kürtös-völgyön Kékkő váráig, Balassa Bálint báró ősi fészkéig s onnét, erdős bérczek között, fel a zólyomi határig. Megyei úton jut el az utas Balassagyarmatról a Cserháton át a Galga völgyéhez s onnét le, Verseg felé, a pestmegyei határig. Szécsényt, a palóczság szivét, megyei út köti az országúthoz, valamint Karancsságon át a salgótarjáni bányavidékhez. Hosszú vonalak még a hatvan–mátraverebély–füleki s a szécsény–zagyvaszántói utak is. Nagyban szolgálja az ipart is a megyei úthálózat a Szalatnya-pusztától a zlatnói üveggyárig s Málna patakon át Farkasvölgyig vezető regényes fekvésű részeivel. Gyönyörű vidéken fut át a losoncz–zólyomi út. De hangulatos környezetben gazdag a Losonczról a gácsi vár alatt elfutó megyei útnak, a 818 méter magas Páris hegyre kapaszkodó útszakasza, valamint az onnét a sztregovai völgy felé futó része. Alsósztregovától fehéren siklik tova az út, míg egy merész fordulattal a rárósi híd aranyos Nepomuki Jánosának csillogására bukkan ki az Ipoly völgyébe.
Gazdag a megyei úthálózat szép műépítményekben is. A losoncz–füleki út híres durendai hídját s a rapp–salgótarjáni út rappi Ipoly-hídját 1909-ben új rendszerű, magas, vasíves hidakkal cserélte fel a vármegye. Méreteiben hatalmas a balassagyarmati Ipoly-híd is, míg a rárós–kiskürtösi út kürtösi bejárója magas kőfalazataival, ősi várak hozzájáró s védett útjaira emlékeztet.
E széles koronájú megyei úthálózatot még több kisebb jelentőségű s rövidebb útvonal egészíti ki s belőle lépten-nyomon vezetnek ki a különféle kisebb völgyeket és község-csoportokat összekötő keskenyebb, de jól épült viczinális utak. 64 viczinális útcsoport van, melyek némelyike tekintélyes úthálózatot tart fenn.
Az útcsoportok élén álló útibizottságok, tagjaik serény érdeklődése mellett rendszeresen üléseznek a járási főszolgabírák elnöklete alatt. Szorgalmuk legszebb jutalma az a szép siker, melylyel falvaikat az elhagyatottságból kiragadták. A düledező, rozoga fahidak s feneketlen kátyuk helyén gondosan készített betoncsövek s javarészt kőpilléres, vagy sokszor vastartós tölgyfahidak állanak.
Istenben boldogult Szontagh Pál, horpácsi kúriájából kijövet, csak agyagos sáros szekerének a dejtári homokból történt kivontatása árán tudott eljutni Balassagyarmatra. A kúria új tulajdonosának, néhai Mikszáth Kálmánnak görögös kastélya már köves viczinális út mentén büszkélkedik. A hol Rüdiger gróf orosz generális ágyúi leragadtak a romhányi sárban, ugyanott fürge lovak vigan ügetnek a köves viczinális úton még télvíz idején is. Viczinális út mentén van a szép nézsai kastély, a nógrádi várrom, Buják és Szanda vára.
Érdemes ezeken a kis viczinális utakon elkalandozni. Sok-sok régi emléket fedez fel a rajtuk utazgató. A cserhátsurányi völgyben karcsun fehérlik ki a surányi régi török mecsetnek tornya. Salgótarjánból gyönyörű kis völgyön jutni el a nagyméretű inaszói bányatelepre. Másutt zöld erdők között fehéren világít ki, keskeny szalagként a hegyekre, bérczekre kigyózó viczinális út s a legközelebbi dombon túl tünik elő a tavaszszal szinpompában uszó virágos alsóesztergály völgy, vagy az elhagyatott Turmezőnek magas fallal körülvett csillagos templom tornya. A gácsi első útcsoport egyik legszebb vonala most épül. Vad helyen, két magas hegy között, csörgedező csermely mellett fut el a szűk völgyben, hogy Tugár községet s a mellette levő új márványbányát elérje. A sziráki járás hatalma magyar falvainak szálas magyar népe pedig, fekete szántóföldek között, már a magyar ember kényelmének jobban megfelelő, szélesebb viczinális utakon hajtat a hatvani, váczi és sziráki vásárokra.
Mozog, sürög, a nép a viczinális utakon és a megyei és állami fővonalakon, 235s nem gondol már azokra a súlyos terhekre, melyekkel e kényelmét meg váltani volt kénytelen. De ezek a terhek ősi mozdulatlanságból emelték ki, mert a vásárok felszaporodott néptömege, a kiépült utak mentén füstölgő gyárkémények, új jövőről regélnek.
*
Nógrád vármegye vasúthálózata nem nyújt egységes képet, mert a vasút országos érdekek szerint épült s így a vármegye középpontosítását a helyi érdekű vasutakra bízta.
A vármegyén az országnak két legjelentősebb vonala vonul át. Az egyik a budapest–marchegg–bécsi fővonal, mely a vármegye egyedüli hajókikötőjén, a Duna mentén fekvő Nógrádverőczén vezet át. Az utasnak nincs is ideje észrevenni, hogy Nógrád vármegyén megy át, mert a vonatok csak néhány perczig érintik a vármegye eme kiszögellő, de látványos részét.
Már a budapest–ruttka–berlini fővonal kevésbé mostoha Nógráddal szemben, mert a hatalmas méretű selypi czukorgyártól kezdve, sorra veszi a vármegye nevezetességeit. Alig fut át a berlini gyorsvonat a zöldelő Zagyva-völgyén, alig felejti el az utas a hatalmas búzavetések imponáló képét, Kisterenyénél már új világba ér, a hol a kőszén, a kőbányák és a gyárak lépnek előtérbe. Itt már a füstölgő gyárkémények, villamos és gőzüzemű bányavasutak, sodronykötélpályák egész sorozata váltja fel egymást. A gyorsvonat Salgótarjánban áll meg. Mozdonyát elcserélik, a könnyű síkmozdony helyett négy-csatlós hegyi-óriás áll a kocsik elé, s a nehéz gép lihegve kapaszkodik Somoskőújfalu felé, hol óriási kőfejtő-telepek szürkélnek a sötétzöld erdők között. A sziklák közül kiérve, Füleken áll meg a vonat, hogy Gömör felé igyekvő utasait elbucsuztassa. Ezután zöld réteken zakatol a gyorsvonat Losonczig, hol az állomás élénksége meglepő. Innen a Krivány-völgyén meredek pályán viszi el az utast a zólyomi határ felé. A Krivány völgye összeszorul s a nyilt, magyar vidéket sűrű erdőkkel szegélyezett zöld völgy váltotta fel. Néhol egy-egy szűk mellékvölgy, vagy szakadék enged röpke pillantást az elzárt völgyből. Fürész községen túl hosszú alagútba fut a vonat, hogy azt elhagyva, a Kriván-hágón kapaszkodjék át s ezzel búcsut mondjon Nógrádnak.
A ruttkai fővonal kiépülte után, hosszú éveken át nem épült új vasút. Végre a vármegye 680.000 koronás kölcsönt vett fel, hogy ezzel a nógrádmegyei h. é. vasutak részvénytársaság keletkezését lehetővé tegye. A községek is siettek a czél elérését törzsrészvények vásárlásával lehetővé tenni s a vasútépítés 1894-ben megindult. Ekkor Balassagyarmatnak mindössze egy irányban volt vasútja. 1892-ben hosszabbította meg az osztrák-magyar államvasút-társaság ipolyvölgyi szárnyvonalát Balassagyarmatig. A nógrádmegyei h. é. vasut vonalainak 1896-ban történt megnyiltával, Balassagyarmat két új vasútvonalat nyert. Ezek egyike a Cserhát hegylánczon át vezet le a Galga völgyébe, s azon Aszódig, a másik pedig az Ipoly völgyén vezet Szécsényen s a virágzó palócz vidéken át Losonczig.
Losoncz város állomásának nagy forgalmát még másik két helyi érdekű vasút is táplálja. A losoncz–gácsi szárnyvonal s a losonczvidéki h. é. vasutnak Poltáron át Rimakokováig vezető vonala, a mely főleg a Felvidék számos agyag-, üveg- és vasgyárai forgalmának lebonyolítását szolgálja. Ebből a vonalból egy rövid szárnyvonal is ágazik ki, Ipolyberzenczéről Szinóbányán át, Katalinhutára.
A vármegye déli része 1909-ben még egy új vasutat nyert. A duna–ipolyvölgyi h. é. vasút ágazik ki Váczott a fővonalból s azzal Nógrádverőczéig párhuzamosan haladva Szokolya felé, majd a nógrádi várrom alatt szép vidéken fut Diósjenő felé s onnan Drégelypalánkra. Ez a vasút valóban a székesfőváros turistáinak érdekét szolgálja legjobban, mert festői szépségű helyeket tesz Budapestről könnyen megközelíthetővé. Ennek a vasútnak is van egy szárnyvonala, a mely Diósjenőről ágazva el, Rétságon át Romhányig vezet.
Végül említést érdemel a kisterenye–kisújszállási vonal is, a me1y azonban Nógrádot csak néhány kilométernyi hosszban szolgálja.
*
