Bérczy Károly.
Bérczy Károly.
Bérczy Károly (Gyarmati), író, a Magyar Tud. Akadémia és a Kisfaludy-Társaság tagja, szül. 1821-ben, Balassagyarmaton. Ügyvédi vizsgája után 1842-ben a helytartótanácshoz nevezték ki, majd 1847-ben gróf Széchenyi István mellett a közlekedési bizottság tollvivője lett, de súlyos betegségbe esvén, 1849-ben lemondott hivataláról és ezentúl teljesen az irodalomnak élt. Bérczy Károly a múlt század ötvenes éveinek egyik legműveltebb írója volt. Regényt ugyan nem írt, de novellái, melyek a korabeli szépirodalmi folyóiratokban jelentek meg, összesen öt kötetre mennek. Költői irányára nagy befolyással volt Széchenyivel való összeköttetése. Valószínüleg ez vezette őt az angol irodalom, élet és szellem tanulmányozására. Sokat fordított angolból, különösen Dickens és Washington Irving műveiből, de eredeti művein is meglátszik az angol irodalom hatása. Beszélyeit kerek szerkezet és költői előadás jellemzik. Legsikerültebbek az Életutak és a Gyógyult seb czímű novellái. Az első erőteljes tragikumával, az utóbbi a főrangú életnek, és a női léleknek kitünő rajzával mindenkor értékes műve lesz a magyar elbeszélő irodalomnak. Esztétikai tanulmányai közül nagybecsűek: Madách Imre emlékezete (Főv. Lapok, 1866) és az Irodalmi humorról tartott akadémiai székfoglalója. Irodalmi működésének talán legmaradandóbb emléke Puskin Anyégin-jénak művészi fordítása. Ugyancsak Széchenyivel való ismeretsége ébresztette fel hajlamát a sport iránt is, melynek fejlesztésében tettel-tollal oly tevékeny működést fejtett ki, hogy bátran mondhatjuk őt a magyar sportirodalom megalapítójának. Igy ő alapitotta 265meg 1857-ben a Lapok a vadászat és lovászat köréből cz. sportlapot, melynek nevét a következő évben Vadász- és Versenylapra változtatván, azt egész haláláig szerkesztette. Ugyancsak szerkesztője volt a Hazai és külföldi vadászrajzoknak (1863) és ö állította össze 1865-ben az első Magyar Méneskönyvet, mely az összes magyar telivérlovak neveit és leszármazását tartalmazza. Kiadott egy magyar-német, német-magyar vadász-műszótárt is (Pest, 1860), melylyel a magyar sportnyelv terén úttörő volt. Nagy műveltsége révén a külföldi társadalmi és politikai viszonyoknak is alapos ismerője volt és mint ilyen, a külföld politikai mozgalmait nagy készültséggel és tapintattal ismertette a korabeli lapokban. Igy ő vezette a Pesti Napló külföldi rovatát (1851–54), a Politikai Ujdonságoknak 1854-ben főmunkatársa, majd 1865–67-ig szerkesztője volt. Irodalmi érdemeinek elismeréséül 1859-ben a M. Tud. Akadémia, 1862-ben pedig a Kisfaludy-Társaság választotta tagjául.
A már elősoroltakon kívül önálló kötetben megjelent művei: Élet és ábránd, beszélyek. Két kötet. Pest, 1852. – Világ folyása, beszélyek. Három kötet. Pest, 1853. – Világkrónika. Pest, 1856. – Anyegin, regény versekben. Puskin után oroszból. 1866. Második kiadás 1881. Olcsó Könyvtár 120. – A gyógyult seb, beszély. 1880. Olcsó Könyvtár 104.
