Haynald Lajos.

Teljes szövegű keresés

Haynald Lajos.
Haynald Lajos, biboros, kalocsai érsek, a M. Tud. Akadémia tiszteleti tagja, szül. 1816 okt. 3-án Szécsényben. 1830-ban növendékpapként a pozsonyi Emericanumba lépett. A filozofiát Nagyszombatban, a theologiát Bécsben hallgatta. 1841-ben a theologiai doktori czímet megszerezvén, egy évig segédlelkész volt, majd a herczegprímás kinevezte az esztergomi presbyteriumba az enciklopedikus theologia tanárának. Később Kopácsy prímás megbízásából a külföldi egyházkormányzat és papnevelés tanulmányozása czéljából beutazta Német-, Angol- és Francziaországot, Belgiumot, Hollandiát és Svájczot, honnan visszatérve primási titkár, majd 1848-ban az egyházmegyei hivatal iroda-igazgatója lett. Az 1849-iki debreczeni országgyűlés függetlenségi proklamáczióját egyházmegyéjében nem engedvén kihirdetni, a kormány hivatalából elmozdította, de a szabadságharcz után Scitovszky primás visszahelyezte állásába. 1851-ben Kovács Miklós erdélyi püspök coadjutorává neveztetett ki, majd 1852-ben, Kovács halála után, a püspöki széken utódja lett. Mint ilyen, valóságos apostoli buzgalommal töltötte be hivatását és különösen a népiskolák emelése és fejlesztése körűl nagy érdemeket szerzett. Az 1860-iki októberi diploma által támasztott nagy politikai mozgalomban, Haynald a jogfolytonosság álláspontjára helyezkedett és Magyarországnak Erdélylyel való egyesítését követelte. Az 1861 okt. 3-iki gyulafehérvári gyűlésen erősen kikelt a bécsi kormány alkotmánysértése ellen, a miért sok üldöztetésnek volt kitéve. Miután gróf Nádasdy Ferencz, az erdélyi udvari kanczellária vezetője, sehogy sem tudta őt nemzetellenes politikájának támogatására megnyerni, végre felszólította, hogy nyújtsa be lemondását. Haynald inkább elhagyta püspöki székét (1863), minthogy a nemzetellenes Schmerling-kormány politikáját szolgálja. IX. Pius 1864 szept. 24-ikén feloldotta őt püspöki állásától és Carthagó érsekének czímével kitüntetve, Rómába hívta, hol mint a rendkívüli ügyek tárgyalásával megbízott congregatio tagja működött 1867-ig, midőn hazájába visszatérve, kalocsai érsekké nevezték ki. Ettől az időtől kezdve Haynald magas papi hivatásának betöltésén kívül, rendkívüli kulturális működést is fejtett ki. 1877-ben a Szt.-István-rend nagykeresztjét kapta, 1879-ben biboros lett. Rendkívüli áldozatkészségét mutatják nagy alapítványai. Erdélyi püspöksége idejében tett alapítványainak és adakozásainak összege meghaladja a 600,000 koronát. 1870-ben 27424.000 koronás alapítványt tesz, melynek segélyével lehetővé válik a M. Nemzeti Múzeum növénygyüjteményének önálló osztálylyá szervezése. Később saját európai hírű növénygyüjteményét, gazdag könyvtárának egyrészével együtt, a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A királyi pár ezüstmenyegzője, valamint belső titkos tanácsosi kineveztetése alkalmából, az egyházi zene, festészet és szobrászat előmozdítására alapítványt tett. Alapítványainak s adományainak összege körülbelül 10 millió koronára rúg. Tagja volt számos bel- és külföldi tudományos és művészeti társulatnak. Meghalt 1891 júl. 4-én Kalocsán.
Már mint fiatal pap, sok czikket írt a Religioba és Nevelésbe, a Jelenkorba és az augsburgi Allgemeiner Zeitungba, a mely utóbbiban a magyar főpapság ellen intézett támadást erélyes hangon verte vissza. A Wetzer–Welfe-féle Kirchen-Lexicon számára ő írta az összes magyar vonatkozású czikkeket. Mély gondolatokkal teljes és magas szárnyalású számos pásztorlevelein, szónoklatain és emlékbeszédein kívűl, legnevezetesebb munkái: A szentírási mézgák és gyanták termőnövényei. Népszerű előadás, – tartotta a M. Tud. Akadémia köz. ülésén. Bpest. 1880. – Castanca Vesca I. Solum in puo in Hungaria crescit. II. Incolatus eius in Hungaria. Colocae, 1881. – Litterae authenticae exhibentes origines sebolarum Hungariae. U. o. 1885. Három kötet. (A katholikus középiskolák alapításának történeti emlékei. ) Irt még több növénytani értekezést, stb.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem