Jeszenszky Danó.

Teljes szövegű keresés

Jeszenszky Danó.
Jeszenszky Danó, kir. közjegyző, a Petőfi-Társaság tagja, szül. 1824 január 5-én, Losonczon. Középiskoláit szülővárosában kezdte, Selmeczen, majd Pozsonyban folytatta, hol Petőfi Sándor lakótársa volt. Az ügyvédi oklevelet 1848-ban megszerezvén, a szabadságharczban főhadnagyként vett részt, majd Debreczenben, a pénzügyminisztériumban, fogalmazóként szolgált. Később Losoncz városának térparancsnoka lett. A szabadságharcz után Balassagyarmaton lett ügyvéd, hol később az ügyvédi kamara elnökévé választották. Ez időben alapította a Balassagyarmati Takarékpénztárat. 1875-ben kir. közjegyzőnek nevezték ki, a mely minőségben 1879-ben Budapestre helyezték át, a hol haláláig élt. Költeményei a fővárosi lapokban és folyóiratokban jelentek meg, majd összegyűjtve, Költemények czímmel Temérdek név alatt adta ki azokat 1889-ben. A Vachot Imrétől 1850-ben kiadott »Losonczi Phönix«-be megírta Losoncz történetét Jeszenői Danó álnév alatt. Alapította és szerkesztette a Felvidéki Magyar Közlönyt, Balassagyarmaton, 1862–63-ban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem