Kováts-Martiny Gábor.

Teljes szövegű keresés

Kováts-Martiny Gábor.
Kováts-Martiny Gábor, ág. ev. lyceumi tanár, szül. 1782 márczius 4-én Túrmezőn. 1805-ben a göttingai egyetemen tartózkodott, theologiai és természettudományi ismereteinek bővítése végett s itt még az asztronomiában is tökéletesítette magát. Innen 1807-ben visszatért hazájába és a modori gimnázium tanára, majd igazgatója lett. Tíz évi sikeres működés után a pozsonyi lyceumhoz választották meg tanárnak. Számos fizikai műszert készített és megvetette a lyceum természettani gyűjteményének alapját. Mint asztronomus, a külföldön is jó hírnévnek örvendett. Litrow bécsi csillagász felszólítására megállapította Pozsony földrajzi hosszúságát és tagja volt annak a bizottságnak is, mely a München és Buda közötti földrajzi hosszúságot meghatározta. Meghalt 1845 julius 19-én Pozsonyban. Több szakbavágó tudományos munkát írt latin nyelven.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem