Lisznyai (Damó) Kálmán.
Lisznyai (Damó) Kálmán.
Lisznyai (Damó) Kálmán, költő, született 1823 okt. 13-án Herencsenyben. Iskoláit Losonczon, Pozsonyban és Eperjesen végezte, hol tagja volt a híres eperjesi önképzőkörnek is. Írói hajlama, melyet költői lelkületű apja, továbbá 285Homokai Pál losonczi tanára és Sárosival és Kerényivel Eperjesen kötött barátsága folyton élesztettek, korán felébredt és folyton fejlődött. Költeményei sűrűen jelentek meg a korabeli folyóiratokban és nevét csakhamar ismertté tették. Részt vett az 1843-iki országgyűlésen Pozsonyban, a hol megismerkedett Petőfivel. Az ügyvédi oklevelet megszerezvén, hivatalnoki pályára lépett és Nógrádmegyének aljegyzője, táblabírája és törvényszéki hivatalnoka lett. Kitünő szónoki képessége, költői tehetsége, forró hazaszeretete, szeretetreméltó egyénisége kedveltté tették és különösen az ifjúság körében nagy népszerűséget szereztek neki. Tagja volt a tizek társaságának, az unio ügyében 1848 máj. 29-én Kolozsvárra utazott pesti küldöttségnek, valamint választmányi tagja volt a júl. 16-án Pesten alakúlt Egyenlőségi Klubnak. A szabadságharczban huszárként szolgált. Részt vett a kápolnai csatában és a harcz alatt őrnagyi rangot nyert. A forradalom leverése után közlegénynek sorozták be a gróf Nugent-féle gyalogezredbe, de osztrák és olasz földön két évig teljesített szolgálat után visszatért Pestre, hol ezután teljesen az irodalomnak élt. Népszerűsége .folyton emelkedett. Excentrikus természete, feltünő különösségek hajszolására ragadta. Czifra szűrben, magyar viseletben járta be az országot, mindenfelé felolvasásokat tartott és költeményeit szavalta. Hosszú betegeskedés után Budán, a császárfürdőben halt meg, 1863 febr. 12. Lisznyai főképviselője a Petőfi halála után megindult irodalmi iránynak, mely a magyarkodásban, népieskedésben, az etnografiai érdekességek, a tájnyelvi sajátságok hajszolásában, a szilajságban és pongyolaságban kereste az eredetiséget. Az ő dalainak hatása alatt indult meg irodalmunkban az úgynevezett »kelmei«, »vidékies« költészet, mely a múlt század ötvenes éveiben divatos volt. Legnagyobb hatást gyakorolt az 1851-ben megjelent Palócz-dalok czímű gyüjteménye, melynek a következő évben megjelent második kiadása is 6000 példányban kelt el és nevét országszerte híressé tette. Benne gyermekkori emlékeiből, szülőföldje népének szokásaiból, érzéseiből, eszmeköréből meríti motivumait, tájnyelvéből veszi kifejezéseit, költői képeit, melyek mind az eredetiség és újság varázsával hatottak. Bár e költemények egy része hangulatos, képekben gazdag, néha népiesen naiv és változatos, de már ezekben is, különösen pedig későbbi költeményeiben sok bizarr gondolattal, pongyola. szerkezettel, keresett népieskedéssel, üres szóvirágokkal, sőt izléstelenséggel is találkozunk, melyektől, – sajnos – sohasem tudott költészete megtisztulni. A mint életéből és lelkéből, úgy költészetéből is hiányzott az összhang, a minek következtében gyorsan emelkedett hírneve kora halála után ép oly hamar feledésbe is merült. Korában azonban nagyon népszerű volt. Költeményei közül sokat megzenésítettek, történeti balladáit mindenfelé szavalták. Verseiből egy gyüjteményt Kertbeny németre fordított (megjelent Münchenben), Thales Bernhard pedig több költeményét francziára fordította.
Művei: Szegénylegény-dalok. Pest, 1846. – Tavaszi dalok. U. o. 1847. – Egyenes út az akasztófára. Debreczen, 1849. – Palocz dalok. U. o. 1851. (6000 példányban kelt el belőle.) – Madarak pajtása. U. o. 1856. – Dalzongora. U. o. 1858. – Uj palóczdalok. U. o. 1858. – Két dala. U. o. 1858. – Szerelem könyve. U. o. 1858. – Halálom óráján. Dicenty Pál orvosbarátomnak emlékül. U. o. 1859. – Gedichte. Übersetzt von K. M. Kertbeny. München, 1859. – L. K. országos nótája és nemzeti éneke. Pest, 1860. – Nemzeti kördal. U. o. 1861. – A szerednyei bor. 1861. – Garibaldi nótája. U. o. 1861. – Szavalatkönye. U. o. 1861. – Parragh-csárda. 1860. U. o. 1862. – Magyar történelmi képcsarnok. (Többekkel.) U. o. 1860.
