Lutter Ferdinánd.

Teljes szövegű keresés

Lutter Ferdinánd.
Lutter Ferdinánd (Nándor) dr. kegyestanítórendi áldozópap, fővárosi tankerületi főigazgató, paedagogiai író, a M. Tud. Akadémia levelező tagja, született 1820 szept. 3-án, Béren. 1836-ban a piarista rendbe lépett, Privigyén és Váczott tanult, a theologiát Nyitrán végezte. Miután harmadfél éven át a pesti elemi 286iskolában tanított, 1847-ben a budai gimnáziumba nevezték ki a számtan és mértan tanárának. A szabadságharczban tüzérként vett részt. 1852–58-ig a selmeczi gimnáziumban tanított; 1861-ben a budai gimnázium igazgatója, 1864-ben a rend kormánytanácsosa lett. 1867-ben báró Eötvös József közoktatásügyi miniszter Zürichbe küldte a közoktatási viszonyok tanulmányozása czéljából. Már a helytartótanács is megbízta őt a budapesti tankerület vezetésével s ez állásában később a kinevezett minisztérium is meghagyta, míg 1884-ben véglegesen kinevezte a budapesti tankerület főigazgatójának, mely minőségében igen nagy érdemeket szerzett közoktatásunk újjászervezése és a főváros tanügyének emelése körül. Tagja volt az Országos Közoktatási Tanácsnak, a Főváros Közoktatási Bizottságának, elnöke volt a Magyar Tanférfiak Egyesületének (1862), tiszteletbeli tagja az Országos Középiskolai Tanáregyesületnek és elnöke volt az országos gyorsirói vizsgáló bizottságnak. Tudományos érdemeiért az Akadémia már 1859-ben tagjának választotta meg, a király pedig 1882-ben a királyi tanácsosi czímet ajándékozta neki. Meghalt 1891 decz. 30. Budapesten.
Számos paedagogiai, természettudományi, mathematikai stb. értekezése jelent meg a szakfolyóiratokban és iskolai értesítőkben. Önálló paedagogiai művei: A magyarországi kath. gymnasiumok jövendő szervezésére vonatkozó javaslat. Pest, 1862. – Középtanodai tanügyeink. U. o. 1866. – Módszeres vezérkönyv a népiskola mennyiségtanához. U. o. 1871–73. Négy füzet. – Ezenkivül számos mennyiségtani, geometriai, fizikai stb. tankönyvet írt elemi és középiskolák számára, melyekkel akkor fejlődő tankönyvirodalmunkban hézagpótló munkát végzett. Főszerkesztője volt a Közoktatás czímű lapnak is (1882).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem