Nyári Albert.

Teljes szövegű keresés

Nyári Albert.
Nyáry Albert báró dr. (Nyáregyházi) volt vallás- és közoktatásügyi miniszteri: fogalmazó, szül. 1871-ben Füleken. A jogot a budapesti egyetemen végezte; később még a festésben is gyakorolta magát és Székelynek és Lotznak volt a tanítványa. Festményeit több tárlaton ki is állította. A Fejérváry-kormány kinevezése alkalmával ő volt az első tisztviselő, a ki állásáról önkényt lemondott. Atyjának és nagybátyjának hatása alatt korán kezdett történeti tanulmányokkal foglalkozni. 1901–2-ben pilinyi birtokán egy nagy sírmezőn ásatásokat eszközölt és ennek eredményeit a régészeti és embertani társulat ülésein ismertette. Ugyanott a czéhekről is többször értekezett. A palóczokról több czikket írt az Ethnographiába. A Történelmi Társulat felolvasó űlésein több tanulmányát olvasta fel. Szépirodalmi munkái évek óta a napilapok tárczarovatában jelentek meg. Önálló kötete 1904-ben jelent meg, »Női szivek« czím alatt, saját illusztráczióival, díszkiadásban. Választmányi tagja a Néprajzi Társaságnak, Régészeti és Embertani Társulatnak és a Barlangkutató Bizottságnak.
Munkái: Temető, királyságunk első századából. Budapest, 1902. – A pilinyi árpádkori temető. U. o. 1903. – Iglói csizmadiák és gombkötők. U. o. 1905. – A rozsnyói gombkötő czéh. U. o. 1906. – Piliny néprajzi tekintetben. U. o. 1909. – Ő szolgáltatta e munka gömörmegyei kötetének őstörténeti részéhez az adatokat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem