Rácz Pali.

Teljes szövegű keresés

Rácz Pali.
Rácz Pali. Az újabb czigánynemzedék világhírű primása, született 1815-ben Nagygécsen. 15 éves korában kénytelen volt falujából megszökni. Bujdosása közben 17 éves korában – 22 éves kort színlelve – Rozsnyón a verbuváló csapatnál katonának csapott fel és a Milanóban állomásozó 33. ezredhez került. Eleinte mint gyalogos szolgált, de nehány év mulva már karmesterként látjuk viszont, az általa szervezett czigányzenekar élén. Az 1848-ban kitört olasz forradalom alkalmával mint kém tett kitünő szolgálatokat, minek következtében őrmesterré léptették elő. Az egyik kémszemle alkalmával az olaszoktól körülfogott Wladimir orosz herczeget az atléta termetü Rácz Pál és társai szabadították ki, melyért Rácz az orosz Szt.-György-keresztet kapta. A háború után újból Milanóba került, a hol megismerkedett a szép és dúsgazdag Ferrario Ginditával, a kit megszöktetett és csak három nap mulva vitt ismét haza. Ily előzmények után az apa beleegyezett a házasságba és leányával 150.000 lirát adott hozományul. 18 évi 304katonai szolgálat után polgári életet kezdett. Három emeletes háza volt és pompás fogatott tartott. A hozomány fogytával azután elhatározta, hogy hazajön és muzsikusként keresi meg kenyerét. Haza érve, először Váczra ment, honnan 1863-ban a fővárosba került. Itt eleinte sokat mulatott és e közben hallotta először Patikárus Ferkót játszani. Ez annyira hatott reá, hogy ettől kezdve azután szorgalmasan tanult. Egyre hiresebbé lett, Sárközi Ferkó révén bejutott a mágnás körökbe, majd az udvarhoz, játszott udvari bálokon és a legnépszerűbb czigány-primás lett Magyarországon. Első külföldi útjára 1873-ban ment, Lipcsébe, majd Londonba, 1875 Szt.-Pétervárra s mindenütt nagy dicsőséget szerzett a magyar zenének. Összesen 36 gyermeke volt. Családja körében igazi pater familius volt. Valóságos czigány-dinasztiát alapított. Meghalt 1885-ben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem