Rimay János.

Teljes szövegű keresés

Rimay János.
Rimay János (Alsó-sztregovai és Rumai) államférfiú és költő, született 1573-ban Alsósztregován. Még fiatal gyermek korában ismerkedett meg Balassi Bálinttal, a ki az alig 12 esztendős, tehetséges gyermeket bensőbb figyelmére méltatta, neki verseit felolvasta, sőt midőn külföldön bujdosott, onnan is levelezett vele, könyveket küldött neki és a már kora ifjúságában verselgető Rimayra úgy tekintett, mint méltó költő-utódjára. Rimay a gráczi és bécsi egyetemeken bevégezvén tanulmányait, 1587 körűl Ecsedi Báthory István országbíró udvarába került, hol a főúri udvari és vitézi élet szokásaival ismerkedett meg és a fegyverforgatásban gyakorolta magát. 1595-ben Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem kegyét egy hadi dalával megnyervén, ez őt valószínűleg mint énekes apródot, udvarába fogadta, hol hadi szolgálatot is teljesített. A tisztségekben való gyors, fényes emelkedése azonban csak Bocskay István uralkodása alatt következett be. A fejedelem Rimay tehetségeit felismervén, 1605-ben főkomornyikának fogadta. Rimay nagy képzettségével, diplomácziai ügyességével, annyira megnyerte a fejedelem jóindulatát, hogy nemsokára titkára, kamarása, belső tanácsosa és megbizottja lett, kinek a zsitvatoroki béke megkötésében is fontos szerepe volt. II. Mátyás trónraléptével ennek szolgálatába állott és a Habsburg-ház 306követeként Konstantinápolyban is volt. Később Bethlen Gábornak ajánlotta fel szolgálatait, a ki szintén számos diplomácziai szolgálatot bízott reá. Többször járt Törökországban a fejedelem küldötteként; a fejedelmet képviselte a soproni országgyűlésen, a szőnyi békekötésnél stb., mindenütt a legnagyobb sikerrel járván el. Meghalt 1631-ben Sztregován. Nemcsak diplomácziai téren, hanem mint költő is maradandó babérokat szerzett. Politikai elfoglaltsága mellett állandóan foglalkozott a tudományok és irodalom művelésével is, és korának legkiválóbb egyházi költője volt. Mestere Balassi Bálint, kinek költői irányát legnemesebben tartotta fenn. Legismeretesebbek voltak istenes énekei, melyek Balassi Bálint istenes énekeivel együtt jelentek meg először 1651-ben. Bennök kora protestáns énekeinek és a zsoltároknak az eszméit dolgozza fel, Balassi Bálint szellemében és formáiban, de annak gazdag képzelete nélkül. Elmélkedő és tanító költeményeiben korának romlottságát ostorozza éles szatirával. Költészetét általában komoly erkölcsi világnézet és mély vallásosság jellemzik; de vannak Rimaynak szerelmes versei is. Mesterének, Balassi Bálintnak példája és sikerei őt is lelkesítették. Újabban felfedezett 26 virágénekét Éva, Ilona, Lydia nevű szerelmeseihez írta, meleg, borongó érzéssel, de kevés fantáziával. Ezenkívül nagy érdemeket szerzett azzal is, hogy barátjának és a költészetben mesterének, Balassi Bálintnak emlékét fenntartotta és költeményeit megőrizte. Önzetlen, ideális barátsága Balassihoz iratja vele a Vita Valentini Balassa, hungaricis rhytmis descripta czímű munkát, melyben a költőt dicsőíti és az elhúnyt emlékét írigy ellenségei ellen megvédelmezi. Ez a mély baráti szeretet ihlette lelkét arra, hogy a hazája védelmében elesett lantos vitézt bánatos költeménysorozatban elsirassa. Ő az első, a ki Balassi költői értékét felismeri és méltatja. Ő rendezte sajtó alá összes költeményeit és készült azokat kiadni. Az ő kézirata alapján jelentek meg Balassi istenes énekei három századon át, és korát meghaladó, finom költői műérzékének köszönhető, hogy az első nagy magyar lirikusnak virágénekei általa összegyűjtve és leíratva (Radvánszky-kódex) az utókorra fennmaradtak.
Munkái: Generosi ac Magnifici Domini Valentini Balassa de Gyarmath, ad Castra Strigoniensia iter et procinctus… Az Nagyságos Gyarmati Balassa Bálintnac Esztergam ala valo keszületi, stb. Bártfa, 1598 előtt. – Az Néhai tekintetes és Nangos vitéz Gyarmati Balasi Balintnak s amaz jó emlekezetű Istenben bóldogul ki-múlt Néhai Nemzetes Rimai Jánosnak az haza fiánek és a Magyar Nyelvnek két ékességének Istenes Éneki. Bártfa, 1631. – Alsósztregovai és Rimai Rimay János államiratai és levelezése. A M. Tud. Akadémia tört. bizottságának megbízásából szerk. Ipolyi Arnold. Budapest, 1887. – Rimay János munkái: A Radvánszky és sajókazai kódexek szövege szerint kiadja báró Radvánszky Béla. 1904.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem