Teleki László.

Teljes szövegű keresés

Teleki László.
Teleki László (gróf), Somogy vármegye főispáni helytartója, született Szirákon. Tanulmányait otthon, majd a marosvásárhelyi kollégiumban, egy félévet a tudós Cornides Dániel vezetése alatt elvégezvén. Göttingába ment, hol az egyetemen másfél évig hallgatta a tudományokat. Ezután beutazta Európának művelt államait és nagy tudománynyal és tapasztalatokkal gazdagítva tért vissza hazájába. 1789-ben az erdélyi kormányszék tiszteletbeli titkára lett. A híres 1790. országgyűlésre követté választották. 1791-ben kamarás, 1792-ben az erdélyi kir. tábla bírája lett. 1802-ben a dunamelléki egyházkerület főgondnokává választottak mag, 1803-ban a pesti kir. tábla bírája, 1811-ben Somogy vármegye főispáni helyettese, 1819-ben a hétszemélyes tábla bírája lett. Meghalt 1821-ben.
Egyike volt a leglelkesebb hazafiaknak, a magyar tudomány legbuzgóbb ápolóinak, kinek nagy része van a Magyar Tudományos Akadémia megalapításában. Ennek érdekében írta a Magyar nyelv előmozdításáról buzgó esdeklései (Pest, 1806.) és az Unmassgebliche Meinung des Grafen Ladislaus Teleki über die Einrichtung einer gelehrten Gesellschaft in Ungarn czímű műveit, melyekben az Akadémia felállítása módjának olyan részletes tervét dolgozta ki, mely – kevés módosítással – az Akadémiának ma is programmja. Ugyancsak e kérdés megoldására 1807-ben jutalomtételt is tüzött ki. Számos verse, tudományos és irodalmi dolgozatai között nevezetes értekezése Gondolatok a magyar versszerzés mesterségéről, mely 1819-ben jelent meg a Tudományos Gyüjteményben. Megírta atyjának, Teleki Józsefnek életrajzát is. (1800. Szeben.)

Rózsavölgyi Márk.

Széchenyi György.

Szilassy József.

Szontagh Pál.

Veres Pálné emléke a vanyarczi templomban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem