A losonczi áll. főgimnázium.

Teljes szövegű keresés

A losonczi áll. főgimnázium.
Báró Eötvös Józsefnek a fentebb említett szerződések alapján sikerült keresztülvinnie azt az eszméjét, hogy Losonczot, a magyarság eme védőbástyáját állami tanintézetekkel erősíthesse meg, mely munkájában hathatósan segített a két egyház s a város. Az állami főgimnázium 1870 október hó 8-án nyílt meg. A gimnázium Trefort Ágoston miniszterségéig mintegy reálgimnázium volt, a mennyiben volt az iskolának több olyan tanulója is, a kik a latinnyelvet nem tanulták, a mível a kir. kormány azt igyekezett elérni; hogy az ipari és kereskedői pályára készülők is itt nyerhessenek középiskolai képzettséget. Trefort minisztersége alatt a reálgimnázium-féle intézet a szó szoros értelmében vett gimnáziummá kezd kifejlődni.
Az intézet Klamarik János dr. s a többi főigazgató alatt folytonosan emelkedett. Az 1876-ig csak négy osztályú iskola ez időtől kezdve évről-évre egy-egy osztálylyal bővülve, teljes főgimnáziummá épült ki s ezzel jókora nagy vidéken kiváló terjesztőjévé vált a magyar kultúrának. Első igazgatója Lengyel Dániel dr. orvostudor volt, ezt követte Kuncz Elek és Gresits Miksa, a jelenlegi igazgató, Beniczky Kálmán.
Az iskola tanári és ifjúsági könyvtára bőven el van látva könyvekkel, szertárai sem hiányosak s alapítványai is vannak, a melyek közűl kiválik a Wohl Ármin-féle 20.000 koronás alapítvány; ennek 4%-os kamatai négy, egyenként évi 200 koronás ösztöndíjul szolgálnak.
1877-ben kezdette meg áldásos működését a most már virágzó Ifjúsági Segélyzőegyesület, mely egyesület a losonczi állami főgimnáziumban tanuló szegény, jó erkölcsű s legalább elégséges előmenetelű növendékeit segélyezi és pedig élelemmel, elszállásolással, ruházattal, betegség esetén ápolással is, tankönyvekkel vagy egyéb, a körülmények szerint felmerülendő szükségletekkel. A czél előmozdítására szolgálnak az egyesületi tagoktól tett alapítványok kamatai, az évenként fizetendő tagsági díjak, az egyesülettől eszközölt adománygyűjtések. Ez utóbbiak közé tartoztak a Losonczon évről-évre tombolával egybekötött sikerült főgimnáziumi bálok jövedelmei is. Losoncz városa is példátlan lelkesedéssel karolta és karolja föl az egyesület ügyét. Az egyesület tagjainak létszáma és pedig 9 alapító tag, legalább egy ezer koronával: (Losoncz r. tan. város közönsége 2600 kor., néhai Farkas Károly 1025 kor., gróf Forgách Antal 1002 kor. 50 fil.), 51 alapító tag 200 koronától 1000 koronáig terjedő összeggel, 104 alapító tag 100 koronával, 12 rendes tag 50 koronával és 3 pártoló tag vagyis összesen 179 tag. Az 1909–1910. tanévben az egyesület kiadott tápintézeti költségekre 1907 kor. 50 f., ruházatra 612 kor. 80 f., könyvekre 289 kor. 11 f., készpénzsegély 360 kor., s így a segélyezés főösszege 3169 kor. 41 fillér. A segélyező egyesület élén Beniczky Kálmán igazgató, mint az ifjúsági segélyző-egyesület igazgató-elnöke áll.
A főgimnáziumnál van ifjúsági dal- és zenekör, néhai Kármán József írónk nevét viselő önképzőkör, gimnáziumi ifjúsági Iparvédő Sorompó Egyesület.
Rendkívüli tantárgyak: a gyorsírás, a szabadkézi rajz, egészségtan és a vívás.
Az 1909–1910. tanévben volt az iskolának 483 nyilvános tanulója s ebből osztályvizsgálatot tett 448 tanuló. Érettségi vizsgát tett jeles eredménynyel: 4, jó eredménynyel: 4, egyszerűen: 16.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages