Tanfelügyelet.

Teljes szövegű keresés

Tanfelügyelet.
II. József idejében tanulmányi igazgatóságokat szerveztek, azután az állam felügyelete évtizedeken át szünetelt egészen gróf Thun Leó miniszterségéig, a ki alatt az alesperesek elemi iskolai tanfelügyelők (főigazgatók) lettek, míg végre az alkotmány visszaállítása után az 1868. évi XXXVIII. t.-czikk intézkedései alapján, tankerületeket szerveztek, a melyeknek az élére kir. tanfelügyelőket neveztek ki, az alesperesek azonban megmaradtak egyházkerületi tanfelügyelőkül.
Első királyi tanfelügyelőnk Fráter Pál vármegyei volt alispán volt, a ki hivatalát 1869. évi augusztus hó 19-én foglalta el s 1875. év elejéig viselte. A kir. 246tanfelügyelőség ez időben, a nyári félévben Csécsén, a kir. tanfelügyelő kastélyában, a téli félévben pedig Budapesten székelt.
Fráter Pál tanfelügyelő betegeskedése miatt állásáról az 1875. év elején lemondván, a tankerület vezetését Karagyena Mihályra (másodtanfelügyelő) bízták, a ki azután 1876-ig vezette a tankerületet. 1875-ben a kir. tanfelügyelőség székhelye Nógrádszakal, 1876-tól kezdve pedig Balassagyarmat volt.
Az 1876-ik évben Ebeczky Emil Gömör-Kishont vármegyei kir. tanfelügyelőt helyezték tankerületünk élére, a hol 1881-ig maradt. Ebeczkynek egy hatalmas tanító egyesület volt az eszményképe s azért a tanító-egyesületi élet fellendítésére minden lehetőt elkövetett. A körök között szétosztott tanító-egyesületi könyvtárnak alapját a sajátjából adományozott könyvekkel vetette meg stb.
1881-től 1892-ig Komjáthy Anzelm vármegyei volt főjegyzőt nevezték ki, királyi tanfelügyelőül s székhelye leginkább Szécsény volt.
1892-től 1894-ig Kosztka Mihály volt a vármegye kir. tanfelügyelője, ki erélyes kézzel nyúlt a tankerület rendezéséhez s vármegyénk tanügyének a meg kívánható mederbe való tereléséhez. A vármegyei tanító-egyesület Kosztkának negyedszázados tanügyi működése méltatásául ünnepélyt rendezett, életnagyságú arczképét megfestette s életrajzát megiratta.
1894-től 1898-ig Jankovich György dr. volt királyi tanfelügyelőnk, a kit magas képzettsége, kedves modora és fáradhatatlan tevékenysége jellemzett. Jankovichnak jutott a gazdasági ismétlő iskolák szervezése is s mindaz, a mi az alig néhány éve megindult tanügyi fejlődés megszilárdításához, sőt továbbfejlesztéséhez szükséges. Kir. tanfelügyelősége alatt alakult a négy millennáris áll elemi iskola is (Ecsegen, Losonczapátfalván, Málnapatakán és Szirákon). Tanfelügyelősége alatt nyert a losonczi áll. tanítóképző-intézet épülete is új toldalékot és az intézetet nagy részben át is alakították. A losonczi állami elemi iskola is – Jankovich fáradozására – saját épületébe vonulhatott. Jankovich György kir. tanfelügyelő 1898-tól szélesebb ügykörben: a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumban működik s jelenleg miniszteri osztálytanácsos.
Az 1898-ik évtől 1902-ig Pacséri Károly kir. tanfelügyelő vezette a kerületet. Pacséri volt ama szerkesztő-bizottság elnöke, mely a Nógrád vármegye Népoktatásának Történetét a tanító-egyesület megbízásából megírta. Első szerkesztője volt a »Nógrádmegyei Tanügy« czímű lapnak.
1902-től 1905-ig Schwetz Vilmos kir. tanfelügyelő vezetése alatt állott vármegyénk népoktatásának ügye. Schwetz fáradozására nyílt meg a salgótarjáni községi polgári fiú- és leányiskola és tanfelügyelősége alatt a főgimnáziumnak átadott épületből kitelepített balassagyarmati polgári leányiskola és a bérházban elhelyezett 2-ik óvoda palotaszerű otthont nyert. Schwetz tevékeny és közkedveltségnek örvendő hivatalfő volt.
Az 1905-ik évtől Máthé Géza a kir. tanfelügyelő, a kinek tevékenységét vármegyei közig. bizottságtól kiadott 5496–910. Kb. számú jelentés tárja elénk, mely szerint a 12 óvoda ugyanannyi óvónővel tanfelügyelősége alatt 22 óvodára és 24 óvónőre emelkedett s az óvodák száma igen rövid idő alatt még öttel emelkedik. Tervezi a nyári menedékházak felállítását is, a melyekkel a magyar nyelv terjedése ismét újabb lendületet nyer. A községi óvodák építkezésére 50.732, az államiakra pedig 101.106 koronát adtak ki. Alatta a 12 % iskolába nem járó tankötelesek 6.1 %-ra apadtak. Az iskolák száma 14-e1, a tanítói állások száma 64-el szaporodott s új állások szervezése még folyamatban van. Az állami iskolák szaporodtak 18-a1 és 41 tanítói állással s új állások szervezése itt is folyamatban van. A községi iskolák szaporodtak kettővel és egy tanítói állással. A róm. kath. iskoláknál a tanítói állások száma 46-a1 szaporodott. A ref. iskoláknál a szaporulat: egy tanítói állás. Az irtványok iskoláztatási ügye folyamatban van. Iskolai építkezésre, ide értve az óvodai s a salgótarjáni állami polgári iskolai építkezések és berendezések költségét is, 1,653.701 koronát fordítottak. Oly iskola, a hol magyarul ne tanítanának, egy sincs. A gazdasági ismétlő iskolák száma tizenkettővel szaporodott. A női kézimunka-tanítás is nagy lendületet nyert. A balassagyarmati közs. iparos- és kereskedőtanoncz-iskolát egy megfelelő rajzteremmel bővítették. Ifjúsági egyesület 11 helyen keletkezett. Az analfabéták tanítására az 1909–1910. tanévben 12 tanfolyam volt. A salgótarjáni községi polgári fiú és leányiskola 227.611 korona költséggel teljesen megfelelő otthont nyert. A losonczi áll. tanítóképző-intézet növendékeinek behatóbb nevelésére és tanulmányaiknál 247való felügyeletre két nevelő alkalmazását eszközölte ki. Megnyílt a vármegyei tanító-egyesülettől és a községi- és körjegyzőktől a középiskolában tanuló tanító- és jegyzőgyermekek részére Losonczon alapított internátus, melynek istápolására a kormány évi 2000 koronát adományoz s az internátushoz gondnokul egy állami tanítót rendelt ki. A községi és hitfelekezeti tanítók fizetésének kiegészítéséhez évi 250.101 korona államsegély szolgál. A nem képesített tanítók nagy száma leapadt egyre.
*

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages