Erdőgazdálkodás.
Erdőgazdálkodás.
Mint az előadottakból következik, czélirányos erdőgazdálkodást csak az államilag kezelt erdőbirtokokon űznek, melyekre jóváhagyott rendszeres gazdasági üzemtervek vannak; kivéve a legújabban átvett területeket, melyeken ideiglenes gazdasági tervek alapján történik a gazdálkodás és a fásítás alatt levő kopár területeket, melyeken ez idő szerint még úgy sem gyakorolható semmiféle használat. A kisebb erdőbirtokok csaknem kivétel nélkül tűzifagazdaságra vannak berendezve, míg a cserhántás a vegyileg előállított cserzőanyagok versenye következtében egyre jobban veszít jelentőségéből. A bükköt 80, a tölgyet mint műfát szintén 80 és mint tűzifát 40–60, az ákáczot pedig 20–25 éves vágásfordulóban kezelik. A cserkérget is 20 éves fordulóban hántják. De sem ezt, sem a vágás fordulókat a magán-erdőbirtokokon nem igen tartják be, noha ezzel az erdők elértéktelenedését idézik elő, tehát tetemes kárt okoznak maguknak. Az üzemtervileg engedélyezett fahasználatok az államilag kezelt területeken aránylag csekély terjedelműek, a mennyiben évente átlag 250 k. holdat tesznek ki; a kivágott famennyiség teljesen a birtokosok tűzifaszükségletének fedezésére szolgál. Rendkívüli esetekben megengedik ugyan, hogy egyszerre több évi vágásterület fatermése használtassék ki, ilyenkor azonban ugyanannyi évig szünetelnie kell a további vágásnak. Az ekként nyert nagyobb famennyiséget 207többnyire nyilvános árverésen értékesítik. Az erdei mellékhaszonvételek közűl legfontosabb az erdei legeltetés, mely azonban az űzemtervek előírásainak megfelelően az erdőterületnek csupán mintegy 48%-án van megengedve; így például az elmúlt 1910. évben is 14.036. 7 k. holdon tilos volt a legeltetés. Ennek ellenében viszont sok helyen meg van engedve a fűsarlózás, mely főként a szegényebb néposztályra gyakorolt hasznával a legeltetési tilalmat ellensúlyozza.
