Gazdasági egyesület.

Teljes szövegű keresés

Gazdasági egyesület.
A társadalmi tevékenység terén legfontosabb intézmény a Nógrádvármegyei Gazdasági Egyesület, mely 1881-ben alakult, azonban eredetét sokkal régebbi időben kell keresnünk, mert másfél évszázadra visszamenőleg többrendbeli elődje volt. Ugyanis a vármegyei levéltár egykorú jegyzőkönyvei szerint már a XVIII. század 40–50-es éveiben, Mária Terézia uralkodásának kezdetén alakúlt Nógrádban az első gazdasági egyesület, de hogy milyen irányú tevékenységet fejtett ki és meddig állott fönn, arról minden további adat hiányzik. Valószínűleg nemsokára meg is szünt. Ez volt az ország első gazdasági egyesülete. 1832-ben, mikor az Országos Magyar Gazdasági Egyesület megalakúlt, Nógrád vármegyét is fölszólította hasonló egyesület alakítására és nem eredménytelenül, de ez sem vált állandóvá, mert az 1848/49-es események végét vetették. 1859-ben a Szécsényben összegyűlt gazdaközönség ismét elhatározta gazdasági egyesület alakitását és az egyesület a rákövetkező év november 5-én meg is tartotta alakuló közgyűlését, 383 taggal. Elnök lett Huszár Károly; alelnökök: Török Sándor és Madách Imre, a költő; titkár Szakall Elek és pénztáros Pokorny Gusztáv. A tagok nagy száma néhány év alatt 107-re apadt le s ez anyagi gyöngűlését idézte elő, a minek eredményeként az egyesület 11 évi működés után 1871-ben föloszlott. De föloszlása előtt minden vagyonát pénzzé téve, 5000 koronáért gazdasági gépeket és eszközöket vásárolt s azokat tagjai között kisorsolta.
Ennyi sikertelenség után végre tiz év múlva megalakúlt az állandóvá vált mai Gazdasági Egyesület. Ugyanis az 1880 május 13-án tartott vármegyei közgyűlés Szcitovszky János indítványára bizottságot küldött ki, gazdasági egyesület alakítására és a hosszas előmunkálati fáradozások eredményeként az alakuló közgyűlést 1881 deczember 23-án tartották meg Nógrád vármegye közgyűlési termében. Elnök lett gróf Gyürky Ábrahám főispán, I. alelnök Szcitovszky János orsz. képviselő, II. alelnök: Pulszky Ágost orsz. képviselő, titkár Baintner Ottó, pénztáros Reményi Károly, ügyész Balás József. Az egyesület, mely létrejövetelét főleg Szcitovszky János búzgólkodásának köszönhette, 1882-ben kezdte meg rendes működését. Czélul tűzte ki jó vetőmagvak vásárlását és kiosztását, hasonlóképen kisebb gazdasági gépek kiosztását. A tagok és a gazdaközönség tájékoztatására a titkár szerkesztésében Értesítőt adott ki. 1882-ben 1296 K költséggel bikatelepet állított s még ez év októberének első napjaiban termény és gépkiállítást tartott. A községi faiskola-kezelőknek jutalmat osztott ki, a talaj megmunkálásának intenzivebbé tételére az 1880-as években eke és szántásversenyeket rendezett és az állattenyésztés fejlesztésére évenként szarvasmarha és lódíjazásokat tartott. E czélra 25 év alatt mintegy 120.000 koronát fordítottak, mely meg is hozta a maga eredményét. Az 1890-es években a filloxerától kipusztított szőlőterűlet fölújítására több 1000 K költséggel amerikai vesszőt szerzett be és osztott ki és különböző helyeken ojtási-tanfolyamokat rendezett, sőt átvette az államtól a bizományi szénkénegraktár kezelését is. Ezenkívűl fölkarolta a méhészet és fajbaromfi-tenyésztés fejlesztését, a sertésorbáncz elleni védekezésre oltóanyagot osztott ki, többször tartott díjtalan juhosztályozást és a tejgazdaságok meghonosítása érdekében tetemes kölcsönnel járúlt a szécsényi sajtgyár berendezéséhez; a növénytermelés fejlesztésére pedig Balassagyarmaton és Losonczon műtrágyaraktárakat állított föl. A Magyar Gazda-szövetséggel karöltve 183több fogyasztási és értékesítő szövetkezetet alakított a vármegyében. E tekintélyes kiadások és a nehéz gazdasági viszonyok következtében a tagok számának leapadása kimerítették a pénztárt, a mi egy időre megbénította az Egyesület tevékenyebb működését. De ma már, az állam támogatásával, ismét virágzik az Egyesület és erőteljes anyagi segítségével mindenütt ott van, a hol azt a közszükség és czélszerűség megkívánja. 1897-ben az Egyesület legfőbb erősségét, Szcitovszky Jánost választották elnökké, a ki haláláig, 1903-ig viselte e tisztet s őt követőleg az 1906. évi őszi közgyűlés gróf Mailáth István Gézát ültette az elnöki székbe, a ki nem kevesebb búzgósággal tölti be hivatását. 1908-ban, az Egyesület 25 éves fönnállásának évfordulója alkalmából Balassagyarmaton jubileumi kiállítást rendeztek, melynek négy főbb csoportja volt: az állattenyésztési, gépészeti, köz- és mezőgazdasági és háziipari csoport. E jubileumi kiállítás, mely összehalmozta mindazt, a mit a vármegye mezőgazdaság, állattenyésztés és szőlőmívelés terén kiválót fölmutathat és meggyőzte a messze vidékről idesereglett közönséget, hogy Nógrád a mezőgazdasági kultura tekintetében az ország első vármegyéi között áll.
A Gazdasági Egyesület tisztikara jelenleg a következő: elnök gróf Mailáth István Géza, I. alelnök Nagy Mihály alispán, II. alelnök Hanzély Gyula, titkár Siklaky Iván, pénztáros Horthy János, ügyész Koltay Ernő dr. Az Egyesületnek a következő öt szakosztálya van: köz- és mezőgazdasági, állattenyésztési, lótenyésztési, háziipari és szőlészeti.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages