Parkok és emlékfák.

Teljes szövegű keresés

Parkok és emlékfák.
Alig van a vármegyének olyan számottevő uradalma, a mely mellett kisebb-nagyobb park ne volna. Nyilvános kertek és ligetek azonban csak a r. t. városban, a vármegye székhelyén vannak. Ilyenek Losonczon a Kármán-sétány, melynek területe csak 1400 ?-öl s közepén az egykori költőnek: Kármán Józsefnek az emlékoszlopa áll és a 31 k. hold kiterjedésű Erzsébet-liget; Balassagyarmaton néhai Erzsébet királynénk emlékére 209szintén szép és kellemes Erzsébet-ligetet találunk, melyet újabban telepítettek mintegy hat k. holdon és egyik sarkában az 1848–49-ben elesett nógrádmegyei honvédek emlékét őrző csinos kőoszlop áll; a község külterületén pedig az ú. n. Népliget van, melyet 1892-ben 13.75 k. holdon Kondor Vilmos erdőtanácsos, a balassagyarmati erdőhivatal vezetője telepített. A kiültetésre szükséges faanyagot részben az állami csemetekertből szerezték, részben a vármegyei urak ajándékozták, sőt még néhai József főherczeg is küldött hozzá számos csemetét alcsúthi és margitszigeti kertészetéből. Ezek közül különösen szépen fejlődött egy eczetfa, mely egészen kiválik a többi közül s ezt legközelebb egy kis emléktáblával szándékoznak megjelölni. Egyébként ilyen történelmi emlékű vagy természeti nevezetességű fát többet találunk a vármegyében. Igy a nógrádi vár romjai közelében álló hatalmas, vén hársfáról azt beszélik, hogy már a honfoglaláskor ott állt. Egy tót népballada így zeng róla:
Turul madár rászállott a lippára, (hársfa)
Feltűzték a Hunger zászlót a várra,
Kunócz főúr lett már Naugrád gazdája,
Folkus bíró lett a tótok bírája.
Romhányban szintén van egy öreg hárs, melyet Rákóczi hársának neveznek, mivel a romhányi csata idején a fejedelem állítólag alatta állt volna. Ugyancsak Romhányban van egy török mogyorófa, mely még a török időkből való. Diósjenőn báró Pirett tulajdonában van egy olyan hatalmas méretű tölgy, melyet hat ember karja alig tud körülfogni. Végül megemlítjük, hogy újabban Litke és Piliny közelében az erdőkben nyári szarvasgombát is találtak, a mely nemcsak e vidéken való ritkasága miatt, hanem mint ízletes tápláló növény is megérdemli a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem