Talajviszonyok.
173Talajviszonyok.
A vármegyét éjszakról Zólyom, keletről Gömör és Heves, délről Pest-Pilis-Solt-Kiskun és nyugatról Hont vármegye határolja. Csak legdélibb határa érintkezik a Nagy-Alfölddel, tehát csak itt van nagyobb terjedelmű síkság, azonkívül az Ipoly folyó és a többi, kisebb patakok völgyében, míg a vármegye legnagyob része hegyvidék; még pedig az Ipolytól délre eső részen a Cserhát hegység majdnem egész terjedelmében és a Mátra nyúlványai, az Ipolytól éjszakra pedig a Osztrovszki-Vepor hegyláncz déli lejtői uralkodnak. A vármegyét az Ipoly folyó majdnem két egyenlő darabra osztja, míg mezőgazdasági és talajminőségi szempontból Nógrád négy csoportra osztható, melyeknél határvonalként ismét az Ipolyvölgy játszik fontos szerepet.
Az I. csoporthoz tartozik a vármegye legdélkeletibb csücske, vagyis a sziráki járás nagy része: Lőrinczi, Heréd, Kökényes, Palotás, Héhalom, Csécse, Jobbágyi Zagyvaszántó stb. községekkel és az Ipoly völgye, mely ugyan Litkétől fölfelé hidegebb fekvésű, de innen lefelé egészen Őrhalomig kitünő; Balassagyarmat környéke ugyanis már futóhomokos, azonban a kapásnövényeknek, mint burgonyának és szőlőnek, igen alkalmas. Ez utóbbi részt nem tekintve, az I. csoport talaja általában fekete humuszos áradmányi talaj; nemcsak a szántóföldek elsőrendűek, melyek az összes növények termesztésére alkalmasak, hanem a rétek és legelők is, a mit fényesen beigazol e vidék állattenyésztése, s a nógrádi tájfajta marha kialakulása, melynek Szécsény a középpontja.
A II. csoporthoz tartozik az Ipoly völgyétől délre és részben délkeletre eső rész, a nógrádi járás egészben, a balassagyarmati, szécsényi, sziráki és füleki járás területe részben. E vidéket a Cserhát számos völgye tagolja. A hullámos völgyek talaja már kevésbé humuszos és igen szomjas; eléggé jól termő, de ha kevés a csapadék, a termés nagyon rossz. A délnek húzódó Galga-völgy talaja vörös és meszes agyag. Különben e vidék talaja általában középminőségű, agyagos és nem ritka néhol az apokás rossz agyag sem. A hegyeken bükk- és csererdők vannak, de előfordulnak a teljesen kopár hegyhátak is. Mint különös sajátságot fölemlíthetjük, hogy a víz- és szélválasztó Cserhát dombnyúlványainak éjszaki oldala humuszos és déli oldala márgás. E csoportban a rétek sem valami jók.
A III. csoport a vármegyének Losoncztól Salgótarjánig terjedő keleti széle és a Mátravidék, melyhez a füleki és losonczi járás nagy része tartozik Itt a talaj általában gyenge és szomjas, az altalaja kő, a szénvidékek talaja pedig szürkés, palás agyag. Ez a rész inkább ipari, bánya és gyári terület. Ha van is a lakoságnak valami kis földje, azért mégis gyárba és bányába jár, vagy pedig háziiparral foglalkozik és a fafaragást űzi, de a cserépedénykészítés is elterjedt.
A IV. csoport az Ipoly völgyétől éjszakra és éjszaknyugatra eső terület, mely általában felvidéki jellegű; Losoncztól és Kékkőtől fölfelé a talaj silány, köves és gyakran találkozunk apró zabtáblákkal, melyek a Karsztvidékre emlékeztető módszer szerint nagy terméskövekkel vannak bekerítve, a miket a gazda kicsiny födjéből szedett ki, hogy egy újabb talpalattnyi területet hódítson meg magának. Itt dívik a tótok között a lazok- vagy tanya-rendszer és a földmívesek kis háza szerteszét elszórva, a földbirtokok közepén áll. A hegyeket erdőségek borítják, de mentül följebb megyünk, annál gyakoribbak a kopár hegyhátak. Az egyes patakok, mint a Szalatnya, Sztregova és Tiszovnyik mély völgyeiben, ha van is jó föld, az sem annyira szántóföldnek, mint inkább legeltetésre alkalmas, a minek következtében az állattenyésztés itt szépen virágzik.
