Az utolsó nemzeti ellentállás.
Az utolsó nemzeti ellentállás.
Szüksége is volt rá az időtájban vármegyénknek és nemzetünknek, hogy a multból merítsen biztatást és hazafias lelkesedést, mert a jelen sivársága csak csüggedéssel és keserűséggel tölthette el a lelkeket. Ekkoriban kezdődött az a szomorú időszak, melyet »darabont-korszak« néven ismer a politikai történelem. Az 1905. évi januári házfeloszlatást követő képviselőválasztáson a szabadelvű párttal szemben az egyesült ellenzék jutott többségre, mely a Tiszát felváltó Fejérváry-kormánynak június 21-én bizalmatlanságot szavazott s a nemzetet az alkotmányellenesen kinevezett kormány rendelkezéseivel szemben, a jogszerű ellentállásra utalta. Minthogy a leszavazott kormány – újabb felségrendelkezésre – továbbra is állásában maradt, vármegyénk részéről is teljes bizalmatlansággal találkozott, midőn a július 6-iki rendkívüli közgyűlésen tárgyalás alá került a kormány kineveztetéséről szóló leirat. A Laszkáry Gyulától előterjesztett indítványt egyhangúlag elfogadta a vármegye, mely egyben megtagadta a törvényhozás által meg nem ajánlott ujonczokat és adókat s ily értelemben utasította hivatalos közegeit is. Ugyanekkor egy 43 tagból álló alkotmányvédő bizottságot küldött ki. Ez a bizottság, melynek számát később jóval többre egészítették ki, az alispán, fő- és t. aljegyző, tiszti fő- és alügyész, árvaszéki elnök és később a főszolgabírák (hivatalból tagjai) a következő tagokból állt: Báró Andreánszky Gábor Alsópetény, Balásy Arpád Csécse, Baintner Ottó Balassagyarmat, Beniczky Árpád Lázi-puszta, báró Buttler Ervin Puszta-Kelecsény, Fáy Sándor Balassagyarmat, Gazdik Lajos Balassagyarmat, Gellén Endre Losoncz, Kubinyi Márton Erdőtarcsa, Kujnis Gyula Losoncz, Kund Jenő Karancsalja, Laszkáry Gyula Romhány, báró Jeszenszky Sándor Kövesd, Koltai Ernő dr. Balassagyarmat, Mocsáry Ödön Borsosberény. Madách Aladár Alsósztregova, gróf Mailáth I. Géza Pusztagárdony, 561Prónay Mihály Alsópetény, Ruszinkó Antal Szécsény, Szilágyi Mór Balassagyarmat, Vancsó Béla Szécsény, Szemere Béla Nagyhalom, Evva Lajos Pencz, Prónay Péter Berczel, Hanzély Gyula Szűgy, ifj. Laszkáry Gyula Ipolyvecze, Balás József Balassagyarmat, Nagy Gedeon Diósjenő, Prónay László Balassagyarmat, Pintér Sándor Szécsény, Soóky Endre Zsély, Vecsey Dezső Ragyolcz, Muslay Gyula Rád, Hummer Mihály Balassagyarmat, Sebastiáni Vilmos Nagykürtös, Soóky László Érsekvadkert, Aninger László Balassagyarmat, Mocsáry Sándor dr. Lapujtő-Bocsár, Szentgyörgyi Miklós Puszta-Kiskér, gróf Almássy Kálmán Pásztó, Egressy Aladár Tereske, Drágffy Sándor Érsekvadkert, Fischer József Losoncz. Ez a bizottság magát többekkel kiegészítvén, tagjainak száma után, »alkotmányvédő 55-ös bizottság« neve alatt működött. Elnöke volt gróf Mailáth I. Géza, alelnökei: Balás József, Farkas Ferenez és Hanzély Gyula; később Balás József lemondott s helyébe Baintner Ottó választatott meg.
A megalakulás napjától kezdve ez a bizottság készítette elő és irányította Nógrád vármegye alkotmányvédelmét.
A július 6-iki közgyűlés határozataira báró Fejérváry Géza miniszterelnöknek ismeretes »Intő szózat«-a volt a válasz, melyre a vármegye az augusztus 5-iki rendkívüli közgyűlésen báró Jeszenszky Sándor indítványára ismét azzal felelt, hogy »a megelőző közgyűlésen hozott alkotmányvédő határozatát fenntartja, a nem parlamenti miniszterelnöknek a törvényes passziv ellentállást gyöngíteni törekvő érveléseire nem válaszol és leiratát félreteszi.« Ugyanekkor a megye lakosságához is ennek megfelelő intelemmel fordult a törvényhatósági bizottság.
Az augusztus 16-iki rendkívüli közgyűlésen a th. bizottság helyeslőleg tudomásul veszi az alispánnak azon bejelentését, hogy Kristóffy belügyminiszternek a vármegye által az állami adók beszedésére és az ujonczok előállítására vonatkozó véghatározatra hozott megsemmisítő leirata ellen, felterjesztési jogával élt.
Az október 5-iki rendes őszi közgyűlésen újabb miniszteri megsemmisítő rendeletről értesült a törvényhatóság s báró Andreánszky Gábor indítványára újabb határozatot hozott, melyben egyúttal megbotránkozásának adott kifejezést azon királyi tanácsadók eljárása felett, a kik a nemzet hivatott vezéreinek a nemzetre nézve sértő, szept. 23-iki felségaudiencziáját előkészítették.
E válságos viszonyok közt a vármegye tisztikarára s különösen a vármegye első tisztviselőjére hárult a legnagyobb felelősség, kinek egyrészt hazafias elvei s az alkotmányvédő bizottság erélyes intézkedéseinek megfelelően kellett eljárnia, másrészt a tisztikar existentiális kérdésének veszélyeztetése esetén, saját lélkiismeretével is kellett számolnia.
Vármegyénk alispánjának e zilált körülmények közt tanusított magatartásáért a törvényhatóság már a november 28-iki rendkívüli közgyűlésen »tüntető lelkesedéssel« bizalmat szavazott. Az alispán és az általa vezetett tisztikar erre méltán rá is szolgált, mert az egész nemzeti küzdelem alatt tántoríthatlanul kitartott hazafias meggyőződése mellett, később – mint látni fogjuk – erős koczkáztatások mellett is.
Török Zoltán főispán, ki a Fejérváry-kormánynál már korábban megsürgette a felmentetését, a novemberi közgyűlésen vált meg ez állásától. Ő felsége őt ez alkalomból a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Báró Andreánszky Gábor lendületes beszédben búcsuztatta el Török Zoltánt, a vármegye pedig jegyzőkönyvébe iktatta kiváló érdemeit.
