Rárósmulyad.

Teljes szövegű keresés

Rárósmulyad.
Rárósmulyad. Az Ipoly völgyében fekvő magyar kisközség. Házainak száma 65 és lakosaié, a kik róm. kath. vallásúak, 448. Postája, távírója és vasútállomása Nógrádszakal. A középkorban két falu volt: Rárós és Mulyad. Az 1548. évi adóösszeírásban mindkét helységet még külön találjuk. Rárós Bornemisza Pálé, Mulyad pedig Lipthay Jánosé volt. 1562–63-ban már a török hódoltsághoz tartozott, de ekkor csak hat adóköteles házát írták össze. 1598-ban Ráróson Soós János, Mulyadon Mocsáry György volt a földesúr. 1715-ben hat magyar, 1720-ban négy 110magyar és 1 német háztartását vették fel. A XVIII. század elején a Török család, 1770-ben Balogh János és Baross József, 1826-ban pedig Baross János és László özvegyei, valamint Gál Ferencz örökösei voltak a földesurai. Az egykori Baross- és Luchkovitz-féle kúria most dr. Rádáké, a régi Gál-féle kúria pedig jelenleg Jekkel Józsefé. A község határában erősen vastartalmú savanyúvizkút van s vele kapcsolatban fürdőépület is. Legutóbb fejezték be és szentelték fel a magyar stilben épült érdekes r. kath. templomot. Az egész templom vasbetonból épült és e tekintetben eddig az első és egyetlen ily templom hazánkban. A községhez tartozik: Parlag-puszta, Hámor-puszta, a hol hajdan vas- és ezüst-olvasztó hámorok voltak, továbbá Rárós-puszta, melynek helyén a középkorban Rárós-község feküdt. E pusztán, az Ipoly folyón, még a törököktől épített kőhíd vezetett át, melyet 1907-ben vashíddal helyettesítettek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem