NÓGRÁD VÁRMEGYE NEMES CSALÁDAI. Írta Reiszig Ede dr.

Teljes szövegű keresés

568NÓGRÁD VÁRMEGYE NEMES CSALÁDAI.
Írta Reiszig Ede dr.

Nógrád vármegye czimere.
A mai Nógrád vármegyét a honfoglaló magyarok csak kis részben szállották meg, mert a vármegye területét nagyobbára erdőségek borították, melyek még a nemzeti királyság első századaiban is Zempléntől kezdve Abaúj-Torna, Szepes, Liptó, Zólyom, valamint Borsod, Gömör, Hont, Nógrád és Bars vármegyék felső részeivel szinte összefüggő erdőségeket alkottak.
Maga Nógrád vára is a honfoglaláskor csak a Duna bal partján, Verőcze és Kismaros felől volt megközelíthető. E várat, a krónikák szerint, Zoárd és Kadocsa vették be, majd az Ipoly mentén fellovagolva, a folyó völgyét is elfoglalták.
A Morva birodalom megdőltével (902.) a honfoglaló magyarok szinte akadálytalanul terjeszkedtek az Ipoly völgyén felfelé, addig, a hol a rengetegek kezdődtek. E terület azonban csak kevés számú nomád népnek nyujthatott alkalmas letelepülési helyet; mindamellett a honfoglaláskori leletek, mint a pilinyi temető, valamint a helynevek: Kürtös, Gyarmat, Jenő, Tarján, Karancs, Megyer, Kazár, egyaránt igazolják, hogy e területet a honfoglaló magyarok még a nagyvajdák idejében szállották meg. De hogy mely nemzetségek vették birtokukba e földet, arra nézve közvetetlen adatok nem állanak rendelkezésünkre, sőt maga Anonymus, Béla király jegyzője sem tud Nógrád első megszállóiról.
Okleveles adatok csak a XIII. század elejétől kezdve vannak a vármegye területén letelepedett nemzetségekről, a mikor már a vármegye legnagyobb része meg volt szállva. Hatalmas nemzetségek vertek e vidéken gyökeret, melyeknek sarjai évszázadokon át szerepet vittek a vármegye történetében.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages