Rómaiak.
Rómaiak.
Marcus Aurelius császárnak a quádokon a Garamnál, 173-ban kivívott győzelme következtében, a barbárok egy ideig nem háborgatták Pannóniát. A béke azonban csak rövid ideig tartott. Az egykorú római írók állítása szerint a jazigok és a quádok 180-tól kezdve egyesülve, újból megkezdték támadásaikat a rómaiak ellen. Másfél századot meghaladó ideig azonban nevezetesebb hadieseményről nem emlékeznek meg forrásaink. A rómaiak ez alatt az idő alatt nem lépték át a Dunát, csupán a mai Nógrádverőcze táján emeltek a Szentendrei sziget védelmére őrtornyot. A IV. század közepén azonban ismét több hadjáratról emlékeznek meg a római írók.
357-ben, mikor Nagy Constantinus második fia, Constantius, hosszú táborozás után Rómát felkereste, a barbárok ismét betörtek Pannóniába. A támadást Uzafer, az ipolyvölgyi quádok fejedelme indította meg, majd a jazigok – e rablóhadjáratokban legtapasztaltabb nép – ezen a támadáson vérszemet kapva, hirtelen elárasztották Pannóniának alsó részét. Constantius e rémhírekre Illyricumba sietett, a telet Sirmiumban töltötte, mikor a jazigok és a quádok pusztításairól újabb hírek érkeztek táborába. 358 kora tavaszán Constantius Aquincumnál hídat veretett a Dunán, hirtelen meglepte a Pannónia alsó részével szomszédos törzseket s kegyetlen pusztítást vitt végbe közöttük. A megrémült jazigok és quádok a további támadást be sem várva, a Cserhát erdős hegyei közé menekültek s háborítatlanul hagyták a római sereget az Ipoly völgyén s a Garamon átvonulni Bregetionba.
A rómaiak támadása oly váratlanul érte a barbárokat, hogy további ellentállásra nem is gondoltak, hanem békéért könyörögtek. Zizais nevű, fejedelmi származású ifjú jelent meg Constantius előtt és kegyelemért esedezett. A császár megbocsátott neki, mire a többi jazig-sarmata törzsfőnökök is meghódoltak, majd követték példájukat Uzafer és Araharius quád fejedelmek. (Millenn. Tört I. CCLXXXVII. – Századok, 1868. 190–92.)
Valentinián uralkodása alatt 365–367-ben a rómaiak a Dunát a védőművek hosszú lánczolatával látták el, sőt a balparton, tehát a barbárok területén emeltek erődöket. Ez a körülmény nyugtalanságot okozott a quádok között, melyet csak fokozott a pannóniai praetor esztelen eljárása, a ki a quádok fejedelmét, Gabiniust, barátság ürügye alatt magához csalván, megölette.
369-ben a quádok ismét betörtek Pannóniába, 374-ben pedig a sarmatákkal egyesülve ismét végigdúlták Pannóniát és a mai Bécs mellett levő Carnuntum 349városát földig lerombolták. E rémhírre a császár Galliából a Dunához sietett. Miután a hadjáratra az előkészületeket megtette, Aquincumnál átkelt a Dunán és a jazig-sarmaták, majd a quádok ellen fordult. Míg az egyik sereg, melyet a császár vezetett, a jazigokat támadta meg, addig Merobaudes Carnuntumból a quádok ellen vezette a római sereget, mely minden ellentállás nélkül, pusztítva vonult át a quádok földjén.
Valentinián hada szinte akadálytalanul kelt át a Cserháton és az Ipoly völgyén, majd egyesülve Merobaudes hadával, az ősz beálltával Sabariába, innen pedig Bregetioba (Őszőny) vonult. Itt fogadta a császár a békéért könyörgő quád követeket, a kiknek mentegetődzése közben a különben is vérmes ember annyira felingerült, hogy gutaütés érte s 375 november 17-én hirtelen meghalt. (Millenn. Tört. I. CCXCII.)
A IV. század végén bekövetkezett népvándorlások zavarában a quádok és a sarmaták neve elveszett. A római élet emlékei is 380 táján megszakadnak. – A quádok és a jazigok emlékét csupán az úgynevezett pogány-temetők őrizték meg az utókornak. Ily pogány-temetőkre Pilinyben és Romhányban akadunk. Az előbbit báró Nyáry Jenő, az utóbbit Sembery István ásatta fel.
