Zsigmond.
Zsigmond.
Zsigmond a koronázás után Budáról április 4-én kiáltványt intézett a horvát és a dalmát rendekhez, a melyben őket hűségre intette addig is, a míg a lázadók ellen teljes erővel síkra szállhat. Hívei, közöttük Losonczi István szörényi bán, Losonczi László, Kaplai János és Dezső, megtámadták a lázadókat, a kiknek a vezére, Palisnai várnai perjel végre szabadon bocsátotta Mária királynőt. 1387 nyarán a lázadás már kialvófélben lévén Horvátországban, Zsigmond Tvartkó boszniai király ellen fordíthatta haderejét, a melynek a vezérévé Losonczi Lászlót tette, a ki a maga részéről felfogadott hadakkal egyesülve, karácsonyra már Zárába tartotta bevonulását. A délvidéki lázadás leverése után Zsigmond a törökök ellen fordult. Az 1395. évi hadjáratban a vármegyei urak közül Losonczi István volt Zsigmond mellett, a ki őt április havában előre küldötte a Havasalföldre. 396A hadjárat kedvező körülmények között indult meg, a magyar sereg bevette Kis-Nikápolyt, a mikor Zsigmond, a Mária királynő váratlan halála következtében beálló belső zavaroktól tartva, visszatért Budára. A havasalföldi határ védelmét Losonczi Istvánra bízta, a ki 1395 július havában seregével együtt áldozatául esett a törökök támadásának. (Millenn. Tört. III. 428.) 1396 tavaszán, jóformán az egész keresztény világ részvétele mellett, Zsigmond király újból hadat vezetett a törökök ellen. Mielőtt útra kelt, az ügyek vezetését Budán székelő öttagú tanácsra bízta, melynek Szécsényi Konya fia Frank is tagja volt.
Ismeretes Magyarország történetéből, hogy a nikápolyi hadjárat, főleg a francziák fenhéjázó viselkedése következtében, a keresztény sereg teljes megsemmisítésével végződött, maga Zsigmond is csak nagy nehezen menekült meg s a Johanniták hajóin Konstantinápoly felé vette az útját. A magyar főurak közül több, maga Ilsvai Leuszták nádor is, török fogságba jutott.
Zsigmond hosszú távolléte alatt az elégületlenség mindegyre jobban terjedt. Az elégületlenek Nápolyi Lászlót hívták meg a magyar trónra, sőt a törökkel való szövetségtől sem riadtak vissza. Az utóbbi szándékukkal azonban a jobb érzésüeket egy táborba egyesítették. Mire Zsigmond visszatért Konstantinápolyból, a vármegyei urak közül Széchi Miklós és Szécsényi Konya Simon is hozzácsatlakoztak és ott voltak a kőrösudvarhelyi gyűlésen is. (Millenn. Tört. III. 437.)
Zsigmond kicsapongó és pazarló életmódja, különösen pedig a köréje sereglett idegen kalandorok részére tett bőkezű adományozásai mindegyre fokozták az elégületlenséget. Az 1400. év végén új összeesküvés támadt, a. melynek élére a hű Kanizsai János, esztergomi érsek állott. Az összeesküvők fegyvereseikkel 1401 április 28-án megszállván Budát, benyomultak a királyi palotába. A meglepett királynak, a ki a betódulóktól a jövetelük czélját kérdezte, Szécsényi Simon, Szécsényi Frank öcscse, az urak nevében ezt válaszolta: »Nagyságos urunk! Azért jöttünk, hogy a cseheket, lengyeleket és a többi idegeneket kiűzzük az országból, ha ebbe beleegyezel, szívesen elfogadunk királyunknak; ha nem, akkor nem vagy többé királyunk, foglyunk vagy«. Az országnagyok Zsigmondot őrizet alá vették, a kormányt pedig egy országos tanácsra bízták, a melynek tagjai között volt Szécsényi Frank országbíró is. Garai Miklós és Stibor vajda azonban csakhamar kieszközölték Zsigmond szabadon bocsátását.
A törvénysértések hosszú sorozata, az ország jövedelmeinek elfecsérlése azonban ismét felkeltették az elégületlenséget. Az elégületlenek László nápolyi királyt hívták be az országba, s mind a Dunántúl, mind az ország éjszaknyugati részeiben és Erdélyben kitűzték a felkelés zászlóját. László késedelmes eljárása azonban ezúttal is Zsigmondnak vált a javára. Hívei a Dunántúl és a Felvidéken csakhamar elnyomták a felkelést. Ezalatt Hatvan táján az erdélyi és az alvidéki felkelt nemesség szállott táborba, Csáki Miklós és Marczali Miklós vajdák vezérlete alatt, de ez a sereg Esztergom és Pest elfoglalásának a hírére nem mert előnyomulni. A nádor közbenjárására Zsigmond kegyelmet adott a felkelőknek, mire a Hatvannál egybegyűlt sereg elszéledt. Mindamellett csak az 1404. év elején tudták Zsigmond hívei a forrongást teljesen elnyomni.
A nyugalom helyreálltával Zsigmond bőkezűen jutalmazta azokat, a kik válságos időkben megőrizték iránta való hűségüket. Losonczi Dezsőnek, valamint testvéreinek, Jánosnak, Ferencznek és Dénesnek Erdélyben adott birtokokat, Tétényi András deáknak 1409 márczius 24-én Szöröst, Sámsonházát, Kozárdon egy birtokrészt és Fejérkő elpusztult várat adományozta, Kovári Pál, nádori ítélőmester Mohorán kapott birtokrészeket. (Nagy Iván gyűjteménye.)
A boszniai háború befejezése után az iránta hűséget tanúsított urak részére 1408-ban a Sárkány-rendet alapította, a melynek első tagjai között találjuk Széchi Miklós tárnokmestert, Szécsényi Kónyafi Simon főajtónállót és Lévai Cseh Pétert, Szokolya földesurát.
A mikor Zsigmond a nyugati egyházszakadás kérdésének a megoldására vállalkozott, jól tudta, hogy ez évek során át távol fogja tartani Magyarországtól, 1414-ben Kanizsai János érseket és Garai nádort nevezte ki helytartókká.
Mialatt a konstanzi zsinaton időzött, sem feledkezett meg itthoni híveiről. 1415 április 16-án Kazai Kakas László fiainak, Gyulának és Lorántnak Bárkányt, Megyer harmadrészét és Laposdot adományozta. (Fejér: X. 5., 581.) Mellétei Barócz János, a kinek a családja Vizsláson és Kozárdon volt birtokos, 1415-ben, Mohorai Vid pedig 1418-ban (az utóbbi Strassburgban kelt) czímerlevelet kapott.
397A törökök elleni küzdelem Zsigmond távollétében is szinte szakadatlanul tartott. Egyik hadjárat alkalmával többedmagával fogságba esett a vármegyében birtokos Balog nemzetségből származó Halápi István fia János is, a kinek a kiváltását a budai, majd az 1416. évi szeptember 6-án Pécsett tartott országos tanácskozmány is sürgette, a melyen részt vett lévai Cseh Péter is. A pécsi tanácskozás sürgős intézkedéseket tett az elfogottak kiváltására nézve, mely czélra országszerte gyűjtést rendeltek el. A begyűlendő pénzösszeg kezeléséét Garai János elnöklése alatt működő bizottságra bízták, a melyben a vármegyében birtokos Szendi Mihály is helyet foglalt. A pénz beszedésével pedig Nógrád vármegyében a Rátót nemzetségbeli Ilsvai Lesták nádor fiát, Györgyöt, a vármegye akkori főispánját bízták meg.
A konstanzi zsinatnak sikerült visszaállítania az egyház egységét, de az egyházszakadás mélyebb nyomokat hagyott maga után. Husz János tanai csakhamar termékeny talajra találtak Csehországban, a melynek a népe, nemes és pór egyaránt, szinte fanatikus lelkesedéssel tódult követői sorába. A mozgalmat sem az egyház, sem a világi hatalom nem tudta elnyomni. A mikor Venczel cseh király meghalt (1419.), a vallási harczok lángja már átcsapott Morvaországba is.
Zsigmond, a kire a cseh korona szállott, a kormány átvétele után arra törekedett, hogy a cseheket visszahozza az egyház kötelékébe. 1420–1421 nyarán és telén a magyar hadak is megjelentek Csehországban, a honnan közel másfél évi táborozás után, az 1421. év márczius havában tértek vissza.
A huszita háborúk csakhamar átcsaptak Magyarországba is. 1431 tavaszán Ziska hadai Velko kapitány alatt már Léváig hatoltak, sőt a bányavárosokat is fenyegették. E hírre a királyné és a helytartók, a kik a távol levő Zsigmond király nevében kormányoztak, Rozgonyi Miklóst és Berzeviczi Pohárnok Istvánt küldték a husziták ellen, a kik az ellenséget a morva határon szétverték.
A gyakori huszita betörések, valamint a törökök részéről fenyegető veszedelem elhárítására az országos tanács 1432 augusztus 10-én tartott űlésében az ország haderejének létszámát megállapítván, a kiállítandó hányadot a főurak és a vármegyék között osztotta szét. A vármegyében birtokos főurak közül a török ellen Cseh Pétert 500, Serkei Lórántffy Györgyöt 100 lovas kiállítására kötelezte, a husziták ellen Szécsényi László 100, Derencsényi Imre 50, Berzeviczi Henrik és Döme 50, Széchi Frank 100, Tary Rupert 50, Agárdi György 50, Gyarmati (Balassa) Miklós 50, Aranyi István főispán 50, Szánthai Osvát 20, Kompolti Pál 100, a Bebek család 200, Nógrád vármegy e pedig Pest és Tolnával együtt 1000 lovast tartozott kiállítani. (Nagy Iván i. m. 183. - Fejér: X. 8. 565.)
A mikor Zsigmond 1435-ben végre visszatért hosszú külföldi útjáról, összehívta az országgyűlést, a melynek legfontosabb alkotásait a honvédelmi intézkedések tették. Két ellenség, a török és a husziták ellen kellett védekezni. Ezen alapult Magyarország hadi erejének rendezése az új honvédelmi törvényben. A védelmi intézkedésekhez azonban elsősorban pénz kellett, a melyet a pénz szűkében levő király a birtokában levő uradalmak elzálogosításával igyekezett előteremteni. Még 1435-ben Borbála királyné birtokát, Fülek várát a hozzátartozó uradalommal együtt Pelsőczi Bebek Péternek zálogosította el. A vármegyei urak közül Aranyi István főispán 223 arany forintot kölcsönözött Zsigmondnak, ennek fejében 1437-ben a Zagyvafői Miklós halála után a koronára szállott Pöstény felerészét kapta adományul. Ezdeghei Bessenyő Miklós slavon bán pedig, hogy a király pénzzavarán segítsen, 1435-ben Zagyvafő, Inaszó, Szent Erzsébet, és más vármegyékben fekvő birtokait elzálogosította, s a zálogösszeget, 6500 forintot, Zsigmond királynak adta. (Fejér: X. 7., 653.)
A huszita tanok az utólsó évtizedek háborúi alatt szinte észrevétlenül eljutottak a vármegye területére is. A mozgalom napról-napra terjedt, úgy hogy végre az esztergomi érsek is komolyan küzdeni kezdett az eretnekség ellen. A husziták Pardus de Horka vezérük alatt lassanként befészkelték magukat az Ipoly völgyébe, a honnan a Tugár és a Losoncz vize mellett felnyomultak Poltárig és Uhorszkáig (Ipolymagyari), Ozdinig és Gácsig. Az utóbbi kettő későbben, 1440 után, Giskrának volt a főfészke, a ki innen minduntalan előtört és állandóan veszélyeztette a közbiztonságot.
Zsigmond királyt élete alkonyán Borbála királyné fondorlatai nyugtalanították, a ki vejével, Albert osztrák herczeggel nem élt jó viszonyban és arra törekedett, hogy őt bármi módon megrövidítse. Mivel a cseh nemesség nem 398látta szívesen Albertet a cseh trónon, Borbála titkos összeköttetésbe lépett a husziták főembereivel, hogy a cseh korona a lengyel királyra szálljon.
