Vármegyeház-utcza. Apáczakolostor. Gimnázium.

Teljes szövegű keresés

Vármegyeház-utcza. Apáczakolostor. Gimnázium.
A vármegyeházát az élővízcsatornát képező s a Nyitrába torkoló Kis-Nyitra választja el a várostól. A Kis-Nyitrán át vezető hídtól kezdődik Nyitra fő-utczája, a Vármegyeház-utcza, melynek csinos, modern épületei az ujabbkori haladás tanújelei. Az utcza a folytatását képező Plébánia-utczával s fasorral árnyalt úttal együtt majdnem egyenesen visz a pályaudvarig. A nyitrai hitelbank épülete, két fogadó, több kávéház szakítják meg a csinos magánházak sorát. Régi, nevezetes házat azonban nem találunk itt, mind csupa uj épület. A plébánia-utczán áll az apáczakolostor templomával és kolostorával; nem messze pedig tőle, egy dombhát tetején domináló állásban találjuk a gimnáziumot, a kegyesrendiek társházát és a templomot. A nagy épületcsoportot a mult században építették a Nyitrán megtelepedett kegyesrendiek, miután egyik ideiglenes helyről a másikra kellett többször hurczolkodniok. Történetét a középiskolai oktatás történetében adjuk. Három részből áll az épület. Középen a kéttornyú, barokkstilű templom, északi szárnya a gimnázium, déli szárnya a piarista-tanárok székháza. A társház mellett terjedelmes kert terül el.

NYITRA REND. TAN. VÁROS TÉRKÉPE.
Magyarország Vármegyéi és Városai.
„Apollo” Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság.
Kogutowicz és Társa Magy. Földrajzi Intézete Budapest.
Mérték 1:8500.
Helyrajzi magyarázat: 1. Vár, püspöki palota és székesegyház. – 2. Papnevelő-intézet. – 3. Püspöki könyvtár. – 4. Szt. Ferenczrendi zárda. – 5. Vármegye háza. – 6. Koronaszálló. – 7. Kaszino-épület (Hitelbank). – 8. Takarékpénztár. – 9. Városi iskola. – 10. Menház. – 11. Posta- és táviró épület. – 12. Szinház. – 13. Városház. – 14. Gőzfürdő. – 15. Szt. András kápolna. – 16. Apáczazárda és templom. – 17. Szálló. – 18. Népbank. – 19. Zsinagóga. – 20. Kegyesrendi zárda és gymnasium. – 21. Szálló. – 22. Hengermalom. – 23. Honvédlaktanya. – 24. Árpád gőzmalom. – 25. Vágóhíd. – 26. Kath. temető. – 27. Marhavásártér. – 28. Malátagyár. – 29. Sörgyár. – 30. Közkórház. – 31. Gázgyár.
Rajzolta Borcsányi Ágost, mérnök.
33A gimnázium ma egyike az ország legnépesebb középiskoláinak. A gimnáziumi épületcsoport előtt az apostolok szobraival díszített nagyobb, magas fallal körülvett sík tér, a Szent-László-tér van, a honnan a Nyitra völgyére s a Várhegyre nyílik csinos kilátás. A gimnáziumtól éjszakra van a kis Szt.-András kápolna, a honnan ismét lejuthatunk a vármegye-utczába.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages