Szokások.
Szokások.
Szokásából már sokat hagyogatott el a nép Nyitravármegyében is. Átmeneti állapotba sodorták az újabb viszonyok. Az általános katonáskodás, a városi emberekkel való gyakoribb és közvetlenebb érintkezés, az ismeretek terjedése, melyek azonban mégis csak felületesen érintik értelmét, a megváltozott gazdasági életföltételek, a míg egyrészt kiölték naivitását, melyet most már gyakran röstel és titkol, folytonos forrongásukkal nem formálhatták szilárddá, egységessé az új fogalmakkal, felfogásokkal és szokásokkal megbontott lelki világát.
ÜZBÉGI NÉPVISELET.
Lőger Gusztáv felv.
Innen ered, hogy ma már ünnepi szertartásaiban és szokásaiban is nagyrészt a formaságot látja, s minthogy a rá nézve üressé vált forma nem örvendeztetheti, nem lelkesítheti, könnyen lemond róla. Formaságot lát a házasságban is; mert lényegileg már korábban megismerkedik vele. Tudjuk, hogy a természet nyilatkozása szerint hajdan már korán házasságra léptek a fiatalok, a mit ma a törvényes megszorítások miatt nem tehetnek.
De ők túlteszik magukat rajta. Nem mindenütt és nem mindig; de nagyobbára. Még pedig a szülők tudtával. A 14–16 éves serdülő ifjunak 185megvan már a maga választottja, aki még fiatalabb nálánál. Eljár hozzá rendesen, a szülők beleegyezésével, néhol még napja is meg van állapítva, például csütörtökön és szombaton; a szülők nem is törődnek velük, magukra hagyják őket. A leánynyal szemben nem követik már a szigorú felfogást; csak a formaságot, hogy korai viszonyának nyilvános bizonyítékát ne lássák. Igy természetesnek fogjuk találni, hogy a lakodalmak sem nyúlnak mindenütt oly hosszúra s nem folynak le azzal az ünnepélyessel vegyes széles jó kedvvel, mint hajdan; mert benne csak a szokásos és törvényes formaságok teljesítését tekintik. A legény a fölmentés esetén kivül rendszerint csak 24 éves korában léphet házasságra, tényleg ebben a korban házasodik a legtöbb, de idősebb, 28, 30 éves is lesz akárhány, mikor megüli menyegzőjét. Hogy a lakodalom vesztett régi, gyakran pazar költségességéből, annak különben anyagi oka is van; különösen ott, ahol a szőlők elpusztultak. Pedig a bortermő terület legnagyobbrészt éppen a magyarság lakóhelye volt Nyitravármegyében s ennek elpusztulása nagyon megrontotta anyagi helyzetét. Ennek visszahatása még kevésbbé látszik meg a menyegzői lakomákon, melyekre nem sajnálják a költséget, mint inkább a nép mindennapi táplálkozásán. Utaltunk már arra, hogy a hiányos táplálkozás is egyik oka a nők satnyulásának és korai vénülésének, a minek viszont a későbbi nemzedékre van befolyása. A magyarok mindamellett még legjobban táplálkoznak; de a téli disznóölési időszakot kivéve, ők is csak kevés húst esznek, rendesen hetenkint csak kétszer, csütörtökön és vasárnap. A déli étkezést délebédnek, a vacsorát vagy harmadik étkezést harmadebédnek is nevezik.
A mint az imént említettük, a menyegző még ma is bőséges lakomával jár együtt. Minthogy a leendő pár már jóval előbb tisztában van egymással, a kérés és eljegyzés is legtöbb helyen vagy egészen egyszerüen megy végbe, vagy puszta formaság, sőt egyszerü házassági szerződés. Mindamellett van eset rá, hogy a szülő, a ki nem tudja, vagy nem akarja tűrni leányának az általa választott legénynyel való viszonyát, vagy hogy a leányának az általa választott legénynyel való viszonyát, vagy hogy a leánynak nincs még, talán elhalt vagy elpártolt a kedvese, megtagadja a legény kérését, a mit Gerencséren ügyes módon ád tudtára az apa a háztüznéző legénynek. Leül a legény a pad egyik, az apa a másik végére. Az utóbbi beszélgetés közben közelebb és közelebb ül a legényhez. Ha annyira közeledik hozzá, hogy végre leszorítja, akkor a legény megérthette: mehet. Ellenkező esetben szivesen látják.
A menyegző egész lefolyása a nyitravölgyi Berencsen és ennek környékén a következőképen megy végbe:
Uj borra, azaz szüret után akkor, midőn már van kiforrt uj bor, házasodik leginkább a legény; farsangon, még inkább pedig husvét után kevesebb házasságot kötnek. A házasulandó legény csütörtökön este elmegy egy barátjával, a kérővel, a leányos házhoz s megkéri a leányt. Ha megkapja – a mi rendes dolog, mert hiszen már biztosra megy – akkor a leány keszkenőt ád a legénynek, a mit itt nem jegykendőnek, hanem jelenségnek hívnak.
Ezt a megkérést követi vasárnap a kézfogó. Ekkor már násznagyával megy a legény a leányos házhoz. Az első vasárnap ismét előadja a legény kérését, mire a leány odanyújtja egy köténybe burkolva kezét, a mire a legény pénzt, például egy ezüst forintost ád a leánynak. Ez az ősi férjhez vevésnek jelképe. Ezen a kézfogón állapítják meg a móringot, vagyis azt a vagyonrészt, melyet a férfi leköt a nőnek arra az esetre, ha előbb halna meg, mint a felesége.
A kézfogóhoz egy hétre, vasárnap megindulnak a dorozsbák, azaz a vőfélyek. Kalapjuk fel van bokrétázva, karjukon tarka kendő csokorra 186kötve, kezükben rozmaringos, virágos pálcza. Mennek mindazokhoz, a kiket a vőlegény és a menyasszony meghivandónak kijelöl. Az első dorozsba mondja a hivást:
Méltó becsülettel megkövetem magukat, hogy ily bátorsággal beléptem kegyelmetek házába; de nem egyéb a czélom, hanem én kiküldött követe vagyok a mi vőlegényünknek (nevét mondja). Én általam szólítja ő magukat, hogy ha meg nem vetnék az ő házát, úgy mint (a napot mondja), reggel kilencz órakor elsőbb az isten házába, a hit fölvétele látására, azután tisztességes ebédre és vacsorára, egy két pohár borra. Ez volt az én szavam kegyelmetekhez, dícsértessék a Jézus Krisztus.
A rákövetkező csütörtökön vagy vasárnap ismét bejárják a dorozsbák a meghivottakat s beköszöntenek azokhoz is, a kik már előbb kimentették magukat, hogy nem jönnek.
Az esküvő napján a vőlegény a menyasszonya varrta inget veszi föl. A templomi esküvő után a násznép két részre oszlik, a vőlegény a maga vendégeivel a saját házához megy vissza, a menyasszony pedig a nyoszolyókkal az apja házához. A lakodalmi vendégség a vőlegény házánál van; ott hordják föl a dorozsbák az ételt. Az asztaloknál úgy ülnek a vendégek, hogy párosával, egy férfit, egy asszonyt ültetnek össze, a kik egy tányérból esznek.
Az ételes tálakat a legények hozzák be, a kiknek élén az első dorozsba jön, köszöntvén a vendégeket:
Tessék mindnyájuknak az ételből venni,
Ne maradjon abbul a bográcsban semmi,
Én mindent, mi tőlem telik elkövetek,
Jó appetitussal egyenek kelmetek.
Ne maradjon abbul a bográcsban semmi,
Én mindent, mi tőlem telik elkövetek,
Jó appetitussal egyenek kelmetek.
Ezután sorba hozzák az ételeket, mondván mindegyik dicséretét.
Az ételek sora, mint itt az egész vidéken a magyaroknál: háromféle leves, még pedig okvetlenül rizs-, zsemlye- és metéltleves, azután becsinált, káposztafőzelék disznóhússal, bőrkével stb., sült hús. Ezt követi a kása, melynek feladásánál pénzt gyüjtenek a dorozsbák a menyasszony számára „fíketőre”.
Mert ki ebbül eszik, fizet erszínyível,
Ha majd megdöfölik a kanál nyelível.
Ha majd megdöfölik a kanál nyelível.
A kása elköltése után jön be az (általános szokásból ismert) szakácsné, bekötött kézzel, mintha elégette volna, mire neki is gyüjt a vőfély.
Asztalbontás után megered a táncz. A mig ez tart, a násznagyok elküldik a dorozsbákat a menyasszony házához „követbe”. A dorozsbák megjelenvén az utóbbi helyen, az első elmondja az üdvözletet:
Dícsértessék a Jézus Krisztus! Adjon Isten szerencsés jó napot! Kedves, böcsületes násznagy és apám uraméknak és az egész egybegyült vendégeknek, mi általunk kivánnak az mi násznagyaink ebben az mulatságban maguknak friss jó egészséget, testi, lelki áldást és minden jó szerencsét, a mit az Úristentől kivánhatnak, kedves böcsületes apámuramék. Ez volt az én szóm kegyelmetekhez; dicsértessék a Jézus Krisztus.
Ezután különböző tréfás rejtett szókat ád föl megfejtésre, mint például a többi közt: Melyik az a hely, hova sem azelőtt, sem ezután a nap nem sütött? – Hasonló találós kérdéseket üzennek vissza a menyasszony vendégei is. A vőfélyek vissza-mennek, de csakhamar megint jönnek „második követbe”.
Az első dorozsba ismét üdvözli a háznépet:
Dícsértessék a Jézus Krisztus! Valamint is a teljes Szentháromság a szent házasságot szerzette, a keresztény anyaszentegyház hirdette, így tehát az mi princzipálisunk (megnevezik a vőlegényt) felfohászkodott és föl is álmélkodott az teljes Szentháromsághoz, hogy vagyon-e neki párja rendelve vagy nincs; de az teljes Szentháromság azt neki, mint hallgatta, meg is mutatta, hogy vagyon neki párja rendelve ezen megnevezett, (a menyasszony nevét mondja); hanem mégis megkérem kedves böcsületes násznagy és apám-uramékat, valamint az mi princzipálisunk kiküldött egy pár böcsületes embert, úgy mint (megmondja a kérés idejét), és az az egy pár böcsületes ember nem kivánt kegyelmetektől egyebet, hanem először is kivánt jó szót, jó szó után kézadást, kézadás után keszkenő-adást; de az mi princzipálisunk ezzel meg nem elégedett, az időtől fogvást mindez ideig (mondja az esküvő napját) tartotta kegyelmetektől jegybeli mátkájának, úgy kiküldött minket, hogy 187már nem fogja tartani jegybeli mátkájának, hanem igaz hitestársának és feleségének. És mivel a mai szent napon a szent oltárnál a szent hitet letették és a stólával egybefoglaltattak, az oltári szentségben részesültek, a teljes Szentháromsággal meg is erősíttettek, kivánom az Uristentől, legyen először is Istennek nagyobb neve dícséretére, emberséges embereknek böcsületjökre, édes apjuknak, édes anyjuknak nagyobb örömükre, és hogy a menyei karokat betölthessék. De mégis megkérem kedves böcsületes násznagy apámuramékat, és az egész begyült vendégeket mind, kicsinytől fogvást nagyig, nagytúl fogvást kicsinyig, hogy ha tetszésem szerint nem találtam volna szólni, bocsánattal legyenek énhozzám.
Ezután még egyszer jönnek harmadik követbe, a mikor megkérdik, hogy készen van-e minden; táborhely, abrak, kés, villa stb. Miután kielégítő választ kaptak, visszamennek a vőlegény házához, a hol azután fölczihelődik az egész vendégsereg s megindul zeneszó mellett a menyasszonyi házhoz. Utközben azonban három „stácziót tartanak”, azaz megállanak s a fiatalság tánczra perdül s csak ha egyet tánczolt, azután folytatja utját a menet, miközben a lányok énekelik:
Oda menjünk, a hol köllünk,
A hol helyet adnak nekünk,
A hol a bor legédesebb,
Ott a kis lány legkedvesebb.
A hol a bor legsavanyubb
Ott a kis lány legszomorubb.
A hol helyet adnak nekünk,
A hol a bor legédesebb,
Ott a kis lány legkedvesebb.
A hol a bor legsavanyubb
Ott a kis lány legszomorubb.
A lányos háznál a vőlegény násznagyai ujra kérik a menyasszonyt. Ennek násznagyai azonban szabódnak, hogy csak jó pénzért adják oda, mert egy jó asszonynak sok az ára. Végre hosszu alkudozás után beleegyeznek. Ámde a dorozsbák nem az igazi menyasszonyt vezetik elő, hanem valami vén asszonyt, a ki maskarásan van felöltözve. A vőlegény násznagyai ezt nem fogadják el. Most azután előadják az igazi menyasszonyt.
Megkezdődik a búcsúztatás. A leány letérdel, megcsókolja atyja és anyja kezét s a dorozsbák mondják a búcsuztatót, mely csak úgy, mint a vőfélyek ebédközi mondókái, nem igazi népies termékek, hanem valami egykori falusi tanitó rigmusai, melyek a ponyvára kerülve, messze vidékeken egyformán el vannak terjedve. Elbúcsuztatják a menyasszonyt atyjától, anyjától, testvéreitől, atyjafiaitól, leány-pajtásaitól stb. Végül megköszönik a násznagyok fáradságát. A mig a búcsuzó tart, a nászasszonyok hamar előkerítenek egy guzsalyt s legalább néhány szál fonalat fonnak „a vőlegénynek ingre meg gatyára”.
Ezalatt a legény házánál már elkészültek a vacsorára; a búcsuzás után tehát a menyasszonynyal együtt az egész násznép visszatér ide. Mielőtt azonban a menyasszony átlépné vőlegénye háza küszöbét, lefektetnek előtte egy fekete szemü gyermeket, a kit át kell lépni, hogy szép bogárszemü gyermekei legyenek.
Az asztal már meg van teritve. Mielőtt azonban hozzá fognának a vacsorához, a dorozsbák egy tányér vizet hordanak körül egy kis kendővel. Mindenki megmossa pár ujját s megtörli a kendővel; egyuttal pedig pár krajczárt is vet a tányérba a dorozsbáknak.
A vacsora alatt ismét minden tálhoz verset mond a dorozsba. Mikor a bort behozzák, ezt szavalja, természetesen a már ismert kiejtéssel:
Szerencsét kívánok tisztelt uraimnak;
Szivembül kívánom ezt minden magyarnak:
Legyen tele mind az itcze, mind a pincze, mind a verem, mind a bót,
Mint azelőtt régen vót.
Szivembül kívánom ezt minden magyarnak:
Legyen tele mind az itcze, mind a pincze, mind a verem, mind a bót,
Mint azelőtt régen vót.
Legyen szolga a magyarnál, mind a német, mind az oláh,
Mind a szerb és émind a tót,
Hogy ne legyen se dómányán, se nadrágján
Semmi fót.
Mind a szerb és émind a tót,
Hogy ne legyen se dómányán, se nadrágján
Semmi fót.
Ezen bornak szőlőtőke vót egykoron a neve,
Zöld vót neki a levele, édes is vót a leve.
Ez ám, kit a kapafokkal meg-megkoczogtattak,
És az éles metsző késsel meg-megsanyargattak.
Zöld vót neki a levele, édes is vót a leve.
Ez ám, kit a kapafokkal meg-megkoczogtattak,
És az éles metsző késsel meg-megsanyargattak.
Ez a bor, oly jó bor, ma szívvidámító,
Holnap emberbolondító,
Ruharongyító, országpusztitó.
Ó te bor, émily hegyen termettél,
Hogy engem annyiszor megszégyenítettél?
Holnap emberbolondító,
Ruharongyító, országpusztitó.
Ó te bor, émily hegyen termettél,
Hogy engem annyiszor megszégyenítettél?
188S miután eldícséri a bornak jó ízét, jó tulajdonságát, hosszasan és így végzi verses beszédét:
Adjon Isten minden jót,
A mi tavaly szüken vót,
Hegyen-völgyön jó buzát,
A szegénybül jó gazdát,
A németnek bugyogót,
Legyen rajta ezer fót,
A tótnak meg jó kaszát,
Hadd arasson a magyarnak jó buzát.
Mert a magyar csak a virtus,
Áldja meg a Jézus Krisztus.
A mi tavaly szüken vót,
Hegyen-völgyön jó buzát,
A szegénybül jó gazdát,
A németnek bugyogót,
Legyen rajta ezer fót,
A tótnak meg jó kaszát,
Hadd arasson a magyarnak jó buzát.
Mert a magyar csak a virtus,
Áldja meg a Jézus Krisztus.
Éjfél után egy órakor leveszik a menyasszony fejéről a pártát s fölteszik a fiketőt. Ezután a vőlegény eljárja a menyasszonynyal a páros tánczot. A míg ez a táncz tart, másnak nem szabad tánczolnia. A násznép együtt marad egész virradtig.
SZOBOTISTI HANNOVERÁNUS HÁZAK.
Saját felvételünk.
Nyitra-Egerszegen a lakodalmat megelőző estén a menyasszony barátnői összegyülnek ennek házánál, kocsira teszik nyoszolyáját s dalolva, sebes hajtással elviszik a vőlegény házához. Miután az ágyat elhelyezték, énekszóval visszamennek, azután hazaszélednek.
Másnap reggel a vőlegény és násznépe a leányos házhoz mennek, a hol még csak most, közvetlenül az esküvő előtt, megtartják a kézfogót.
A kérő násznagy kezdi: Dicsírtessík a Jízus Krisztus! Szërëncsís jó rëggęt kivánok násznagy uraimnak. Az Uristen álgya mëg a maguk böcsületës ëgybegyűlésit.
A kiadó násznagy felel: Isten hoszta magukat, álgyon mëg az Isten hasonlókíppen mingyájunkat, hát hová való embërëk maguk, ís micsoda járatbo vannak?
Kérők: Mink jó szërëncsekereső embërëk vagyunk.
Kiadók: Mink pedig szerencsevárók.
Ezután az ifjú Tóbiás utjáról szóló hasonlattal folytatja beszédét a kérő násznagyok öregebbje, hogy őket is az Isten angyala vezette egy fényes csillag által a leány házába. „Előttünk világságot láttunk a kiegyelmetëk szobájábo, és láttunk itt ëgy szép magaviselető szűzet, mell böcsületës, jámbor; ez a mi vőlegényünknek nagyon megteczczëtt, hogy már ű 189ëczczër itt vót, kapott gyűrőt ís hajketőt, de ez min kevís. Ujonan akarunk kízhitet, koszorút is keszkenyőt, hogy ezëk mingyár lëgyenek mëg, mer aszt mongya a vőlegíny, hogy addig së ennyi, se innya nëm fog.
Kiadó: Helëssen felętek kigyelmetek, mer aszt szokták mondanyi, hogy a gyűrű ętörik, a hajkető ęszakad, hát Isten këgyelmibű legjobb lëssz a kízhit.
A vőlegény s menyasszony kezet fognak; a násznép áldást mond rájuk. Ezután pedig a menyasszony szülei és násznépe a vőlegény násznépével rozmaringágat küldenek a vőlegény szüleihez; mire megindul az egész menet a templomba. Elül megy a kérő násznagy, zászló gyanánt egy szép kivarrott kendőt víve rúdon. A násznéppel megy a czigány, s már a templomba menet tánczra kerekedik a fiatalság.
A templomból kijövet a vőlegény násznagya köszönti az új párt; a templom előtti téren tánczra kerekedik a násznép. Néhány csárdást eljárva, a vőlegény násznagya visszaadja a menyasszonyt szüleinek azzal a kijelentéssel, hogy pár óra múlva vissza fogja kérni, mondván: „Kedves nászuraim, valamint az Uristen minden hiba és sérelem nélkül adta Évát Ádámnak a paradicsomban, mi is a szerint ezen menyasszonyt kigyelmetek kezejibe ajánljuk ép-kézláb és ezen állapotban rövid idő múlva kigyelmetektől visszavárjuk.” Ha azt a mondást elmulasztja, akkor délután hiába mennek a menyasszonyért, mert ennek násznagya megtagadja a kiadást azzal a kifogással, hogy neki bizony nem adták át.
Délután tehát elmennek visszakérni a leányt. Itt nem kell háromszor követbe küldeni a vőfélyeket (dorozsbákat), hanem a kérő násznagy kéri ki, mire a menyasszonyt szülei átadják a vőlegénynek ezekkel a szavakkal:
„Mënnyetek ę ídës gyerëkejim bíkessíggel, az Isten szent angyala vezírëllën bennetëket egísz íletëtëkben úgy, min Sárát iftyu Tóbiással; te pedig kedves lányom, midőn az fírjednek házábo juccz, álgyad meg az Istent és böcsűd mëg a háznípet, ílletëk az Isten dicsősígire és szülejiteknek örömíre.”
A menyasszony átvétele után a násznép zeneszóval s énekelve, tánczolva elkiséri a fiatal párt a vőlegény lakására s a küszöbön a menyasszonynak mézes pálinkával telt üveget adnak. A menyasszony lehúzza ujjáról a jegygyűrüt s ezen keresztül mindenkit megitat a pálinkával, annak jelképezéseül, hogy valamint a gyűrünek nincs vége, az ő szeretetük is végtelen legyen, s minden atyafiukkal megoszszák szeretetüket. Ezután két hangostár (üveg-kancsó) bort adnak a menyasszony kezébe, melylyel belépve a házba, megkinálja a vőlegény szüleit s megkéri őket, hogy ha saját szülei esetleg nem tudták volna megtanitani a kellő tisztességre, becsületre és jámborságra, tanitsák meg ők és fogadják el gyermeküknek.
Az evés-ivás még nem kezdődik meg, hanem a fiatalság az új párral a dorozsbák kiséretében átmegy a királyházba, rendesen valamely szomszédházba, a hol tánczolni szoktak; itt a vőlegény megnyitja a tánczot, eljárván párjával a hármas tánczot, a mit a dorozsba is tartozik megtenni. Innen visszamennek az atyai házhoz, a hol ezalatt megterítették az asztalt. A vőlegény aranyozott rozmaringos kalappal foglal helyet az asztal fején menyasszonyával; de egyiköknek sem szabad ennie. (A lakoma előtt a kamarában jól bevacsorálnak.)
A lakoma alatt szól a zene meg a nóta. Éneklik a kánai menyegzőről szóló dalt, melyről még más helyen szólunk.
A vacsora alatt a násznagy és a nyoszolyó-asszony szétosztja emlékül a vőlegény rokonai közt a menyasszony szülei által vett kendőket, mig a menyasszony rokonai közt a vőlegény szülei által adott evő-eszközöket osztják 190ki. Lakoma közben a fiatal asszonyok egy alkalmi dallal jelt adnak az ifjú párnak, mire ez megadja egymásnak a régi szokásban élő úgynevezett molnár-csókot, azaz, hogy a násznép előtt megcsókolják egymást.
Vacsora után az ifjú házaspár meg a fiatalság ismét elmegy tánczolni a királyházba, a míg a nyoszolyó-asszony el nem jön a fiatal asszonyért s haza viszi lefektetni. Elkisérik őt leánykori barátnői, a kik szomorú dal mellett vetkőztetik le, azután magára hagyják férjével.
Másnap reggel ismét összegyülnek a vendégek. Az asszonyok felöltöztetik az ifjú menyecskét s főkötőt tesznek fejére. Időközben jönnek az úgynevezett közbenjárók, a kik bejelentik, hogy nemsokára jönnek a menyecske szülei és rokonai. A megnevezett számú személy számára ételt és italt készítenek; a közbenjárókat pedig megtréfálják. Tánczra hivják őket s táncz közben belisztezik hátukat.
Ezzel még nem ér véget az eszem-iszom. Délután még a fiatal asszony beivása következik. Ezzel veszik be az asszonyok közé. Elmennek ugyanis zeneszóval, tánczczal a korcsmába, ott a násznagyok, nyoszolyó-asszonyok, dorozsbák 2–3 liter bort tartoznak fizetni, s ezt az asszonyok megiszszák a fiatal pár egészségére.
Az olyan helyeken, a hol a vőlegény más faluból való, a menyasszonyért kocsin megy a vőlegény násznépe. A lovak lobogó kendőkkel vannak felczifrázva. A menyasszonyt felültetvén a kocsira, nagy ostordurrogással, vidám kurjongatással, zenével viszik a két násznéppel együtt a vőlegény falujába. De nem mindenütt adják oda a leányt más faluba. Egerszegen például ritkán történik, hogy egy legény más faluból hozzon feleséget; az meg éppen alig esik meg, hogy egy egerszegi leány máshová menjen férjhez.
A magyar népdalokban is megörökített szimbolikus alma is sok helyen szerepel a menyegzőkön; igy templomba menet Béden, Menyhén botratűzött almát visznek a násznép előtt. Nagy-Emőkén a legény násznagyaival vasárnap vagy ünnepnap éjfél után egy órakor megy a leányt megkérni; egyebekben ép úgy megy végbe a lakodalom, mint Berencsen. Andódon a kézfogót közvetlenül az esküvő előtt tartják, úgy mint Egerszegen, de még akkor is sokáig alkudoznak, a míg megállapitják a móringot, a mi hű hagyománya az egykori nővásárlás alkudozásának. Farkasdon esküvő után körülhordják a menyasszonyt zenével, kendő-lobogtatással a faluban; ép így bejárják vele a falut, még pedig felpántlikázott lovak vonta kocsikon Szelőczén, Magyar-Soókon.
A vőfély-mondókák ma már nem elmaradhatatlan járulékai mindenütt a lakodalomnak. Akárhány helységben már egészen elhagyták s úri módra felköszöntőkkel pótolják, melyekben nagyobb tér nyílik a vőfély humorának, mint az egy kaptafára készült betanult mondókákban, melyek helyett újat egyáltalában nem komponálnak vőfélyeink.
A mint láttuk, a menyegzői szokások ünnepélyességét gazdagabb alakban őrizték meg a nyitramegyei magyarok, mint, hogy a legközelebbi példával éljünk, a Dunántúl igen sok vidékén.
