Nyelvük.
Nyelvük.
Schwicker szerint már a XIV. században telepedhettek meg. Ők irtották és tették művelhetővé a rengeteg erdők földjét, s nevök is, a „häuer” innen ered. Alakjuk rendszerint köpczös; szőkék, szürke vagy kék szemüek. A nők fiatal korukban elég csinosak. Nyelvük a szepesi németekével egyezik. Az a-t mélyen á-nak ejtik, az í-t é-vel cserélik föl, mint tesch = tisch, asztal, az e-t í-vel, p. ída = jeder, az u-t o-val, mint losteg = lustig, az e nem ritkán á-ra váltódik, mint gapácken = gepacken. A kettős ei vagy ai vagy csak ë náluk, mint seies h. sës, vagy sein h. zain. A szó végén rendesen elnyelik az n-t, l-t, r-t, az er végzet a-ra nyúlik: ála = aller, mindnyájáé. A v hangot b-re vagy p-re váltják, mint bain = wein, bor; bo = wo; az f v-re lágyul, p. o. wesch = fisch, hal, wente = findet, talál. Tájszavuk száma igen nagy. Házi állataik neve érdemes a külön feljegyzésre. Az üszőt kiszelának hivják, a tinó butschela, a bika bujo, a csikó kibalanczala, 195a kis liba grise, a csirke hjindala. A krickehäuerek általában szegények, jámborok, erkölcsösek, igénytelenek. A férfiak legnagyobb része vagy iparral vagy házaló-kereskedéssel foglalkozik; a gazdasági munkát egészen az asszonyokra hagyják. A család vérbeli ágai házközösségben, Gajdelen még földközösségben is élnek.
