Zobori kolostor.
Zobori kolostor.
A szent Ipolyról elnevezett Benedek-rendű apátság, bár az alapítás évét nem tudjuk, kétségtelen, hogy Szent István idejében már állott. Bizonyítja ezt szent Zoreárd vagy szerzetes néven András hitvalló és szent 535Benedek vértanú legendája, melyet az egykorú pécsi püspök, Mór írt vala meg. Hogy vajjon a kolostort maga Szent István, vagy még atyja Gejza alapította-e, az örökre eldöntetlen kérdés marad.
„Azon időben, mondja a legenda, mikor a legkeresztényebb király intésére az istenség neve és tisztelete Pannoniában még csak gyengén csirázik vala, a jó kormányzó hírének hallatára más országokból sok pap és barát gyűl vala hozzá, mint atyjához, nem azért ugyan, hogy valami szükség kényszerítette volna őket, hanem hogy a szent társalkodás uj öröme az ő gyülekezetük által teljesüljön. Ezek között egy szent lélek ihletésétől áthatott s a paraszt rendből, mint rózsa a tövisek közül, származó férfiu, Zoreárd nevezetű, jött e hazába Lengyelországból és Filep apáttól, kinek Zobor nevezetű monostora a nyitrai földön szent Ipoly vértanú tiszteletére vala alapítva, baráttá öltöztetvén és Andrásnak neveztetvén, remete-életet óhajtott élni. S ott mily lelki törődéssel és testi sanyargatással gyötrötte magát, vele társalkodott tanítványa, szent Benedek tudósítása után, röviden irásba foglalni elhatározám. Én Maurus, Isten kegyelméből most püspök, akkor pedig iskolás gyermek, a jó embert láttam ugyan: de hogy milyen volt életmódja, nem látás, hanem hallomás után tudom. Minthogy az elébb emlitett Benedek barát a mi szent Márton püspök tiszteletére szentelt monostorunkba (Pannonhalma) gyakran járt, azokat, mik az ő tiszteletreméltó életéről itt következnek, nekem ő beszélgette.”
András egy ideig a zobori konvent falai között lakott. Azonban kiváló aszketikus hajlamainak a szerzetes-élet kevésbbé felelvén meg, az apát engedélyével zordon vadonba vonult, hogy ott remetéskedjék.
Ha a vágvölgyi vasúton, Trencsént elhagyva, északnak robogunk, a Vág tulsó partján, a vár és tepliczi fürdők közé eső rész közepe táján, szorosan a folyó felett, meredek sziklafal emelkedik, melyhez, mint ereszhez a fecskefészek, úgy tapad oda egy hajdan híres apátság festői romja. A sziklafal felső részén, nehezen megközelíthető helyen, elég tágas barlang szája tátong. Itt lakott András. Évenkint többször el-ellátogatott a zobori kolostorba, hogy részt vegyen a közös ájtatosságban, a nagy bőjt elején, hogy átvegye az apát kezéből negyven pálmadióját, mely 40 napon keresztül egyedüli tápláléka vala. Hozzá is eljárogattak a rend tagjai. Kivált Benedek, ki mesterét és lelki-atyját tisztelé benne, volt gyakori vendége. Egy ilyen alkalommal, a titok szent pecséte alatt, melyet haláláig megőriztetni kivánt, beszélte Benedeknek, hogy midőn egykor lakóhelyétől messzebb eltávozott, a nagy kimerültségtől, melyet természetesen az éhség csak növelt, eszméletlenül rogyott össze. És ime, megjelent az Úr angyala, egy fényes ábrázatú ifjú képében, feltevé őt szekerére és barlangjába szállítá vissza.
A mai kor gyermekének minden képzeletét messze felülmúlja az az életmód, melyet András remete folytatott. Egy laposra faragott cserfatörzset, mondja 536életírója, sövénynyel körülfona és a sövényen minden oldalról éles nádszálakat szúra keresztül; maga pedig a törzsre ülve, ilyen ülőhelyet használt tagjai megpihentetésére... Ezen kivül fából koronát készítvén, azt fejére tette s arra négy oldalról ugyanannyi követ akasztott, hogy, ha elszenderedvén, fejét bármerre hajtotta, a kő megüsse.
A szigorú életmód hamar megtörte a gyönge testet. Egy napon, mikor a lelki vigaszt keresők felkeresték lakóhelyét, halva találták a szent férfiút.
Lakóhelyét tanítványa, szent Benedek foglalta el. Három évet töltött itt szigorú magányban, mikor egyszer rablók törtek reá. A szent ugyanis barlangjában ülve, mint a hagyomány beszéli, esténkint olvasgatni szokta az élelmezésére szolgáló diókat, hogy azok számából az idő előhaladásáról tájékozódjék. A környéken ekkor sok rabló tartózkodott, kik meglesték a szent férfiut, vélvén, hogy az őt fel-fel kereső hívek sok könyöradományt hagynak nála a kolostor részére. Hallván tehát a dió csörgését, azt aranynak hitték. Reá támadtak s a meredek sziklafalról, az alant rohanó Vág mély hullámaiba vetették.
A látására érkező hívek szétdúlva lelték lakóhelyét s őt magát hasztalan keresték. Ám idők idejével feltünt a jámbor híveknek, hogy a barlang alatt folyó Vág vize fölött napok óta egy hatalmas sas kóvályog, folyton egy helyen maradva, szemeit a víz tükrére szegezve. Egy bátor férfiú beszállott tehát a vízbe, a sas által jelölt helyen, s ime, ott találta a szent vértanú testét. Mikor tehát kiemelték a szent testet s azt csaknem sértetlennek találták, a remete-lak bensejében helyezték el s követeket küldöttek Filephez, Zobor apáturához.
Filep apát napok mulva megérkezvén, a szent testet levetkőzteté s ekkor czilicziumhoz hasonló rézlánczot találtak testén, mely annyira beevődött a húsba, hogy már a beleket érte. Ezt a lánczot Filep apáttól a legenda írója kapta ajándékba, ki azt viszont Gyejcs fejedelemnek engedte át.
A két szent férfiú, kik Nyitra és Trencsén ősi talaját taposták s kiket a legtisztább barátság szent köteléke forrasztott össze, a halálban is társak maradtak. Mindketőt a zobori szerzetesek szent Emmerán vértanú egyházában temették el. Koporsójuk ma is a Jézus Keresztről való levételének emlékére emelt oltár mögött lévő kápolnában őriztetik szent Emmerán vértanú ereklyéivel egyetemben. A hivő nép pedig évente megüli kegyeletes módon emléküket julius 17-én úgy a székesegyházban, mint a Zobor hegyén levő kolostor romjai mellett.
A Mór-féle legenda két csudás eseményt említ, melyek Zoreárd nevéhez fűződnek. Egyszer – mondja Mór püspök – a rablók, kik az erdőben tanyáztak – itt a szkalkai erdő értendő – összeverekedtek s egyik társukat igen megsebesítették. Nem akarván őt mégis a vadonban hagyni, magukkal vitték s Zoreárd egykori remete lakában helyezték el. A megsebesült rabló rövid idő mulva meghalt. Mikor azonban el akarták volna temetni, hirtelen felegyenesedett s a jelenlévők nagy bámulatára feltámadt. A rablók, megrettenve e csodás eseménytől, futásnak eredtek, de új életre kelt társuk hívogató szavára visszatértek. Ne fussatok, mondá, mert engem szent Zoreárd támasztott fel a halálból az életre. S amint azután azok örömükben sirva fakadtak s kérték, hogy menjen velök, azt mondá, hogy sohasem távozik e czellából, hanem örökké ott fog szolgálni Istennek és szent Zoreárdnak. Meg is tette, amit ígért s haláláig ott maradt.
Azon a helyen, melyen Nyitravármegye szentei remete-életet éltek, az utókor remek emléket emelt. Jakab nyitrai püspök ugyanis 1220-ban szent Benedek vértanúról elnevezett benczés apátságot alapított, mely szkalkai apátság néven czimében ma is él. A püspök alapító-levelében kijelenti, hogy a mindenható Isten tiszteletére és boldog Benedek emlékére azon barlang mellett, melynek falán a szentnek vére látszott, szent Benedekről és Mindenszentekről elnevezett templomot és apátságot létesített. A szerzetesek élelmezésére a hajdan Mogoshoz tartozott Ujezd földet, melyet az alapító püspök előbb a nyitrai egyháznak ajándékozott, 7 ökörrel és két béressel adományozta oda. Azonkivül az apátságnak adta szkalkai majorját, Nyitrán két 537szőlőt és két vinczellért; a beczkói szőlők tizedének huszadát s nyitrai tizedéből évi kétszáz forintot, száz kepe gabonát, vagyis a püspöki tized ötvenedrészét. Az adományt 1297-ben megerősítette Paskál püspök is, azzal a kikötéssel, hogy a tized ötvenede helyett a kolostor népeitől járó tizedet engedte át.
Az apátság különben nem volt első alapítású. A Mednyánszky-féle levéltárban levő okiratokból ugyanis kitűnik, hogy Szkalkán már jóval előbb (1198.) templom-lovagok laktak s az első épületeket ők emelték. A lovagszállás azonban mintegy 20 évi fennállás után rombadőlt.
Azon helyen pedig, melyről a rablók Benedeket a Vágba dobták, ismeretlen jótevők szent Dorottya tiszteletére román stilű kápolnát emeltek, melyet azután gróf Thurzó György 1520-ban kijavíttatott és Nagyboldogasszony tiszteletére avattatott fel.
Az egyházi élet központja, a vallásoság terjesztője tehát, egész Kálmán király idejéig, Nyitra és Trencsén egész területén, a Dunától fel a Trencsén várát övedző hegyekig, a szent Ipolyról elnevezett kolostor volt.
A Nyitra remek hátterét képező Zobor-hegyen, az ősi zsibriczai sánczokra tekintett le a hatalmas telep, melyet a csúcs alatt képezett tisztásra első királyunk atyai gondoskodása helyezett. Ez ős helyen az ősi szent Benedek-rend fiai képviselték a kereszténység éltető-elemét, a vidék kulturális mívelésének előharczosait.
Kálmán királynak egy 1113-ban kelt okleveléből ismerjük az apátság birtokviszonyait, a melyek Szent István ismert bőkezűségére vallanak.
