Elefánti család a Ludány nemből.
Elefánti család a Ludány nemből.
A család csakhamar nagy virágzásnak indult s már 1282-ben egy Elefánti Andrással, mint főispánnal is találkozunk, 1291-ben pedig ennek fiai, Mihály comes és András, meg Mátyás, osztozkodnak az ősi birtokban Mihály comes fiával. Az osztozkodásra került birtokok közül felsorolják: Elefántot, Szalakuszt, Fenchfalvát, Leustachfalvát, Győredet és Podluzsánt meg Bédet. (W. XII. 515.) 1315 táján pedig már az Apponyiakkal is rokonságban voltak. Ezen évben ugyanis Elefánti Vénus, István leánya és Opuni Jovahun neje testvérétől Zumurtól, a ma Szomorfalva megalapítójától, hitbérkiegyenlítés czímén bizonyos birtokrészeket kapott. (A. O. I. 384.) 1328-ban a család Majtény, Elefánt, Szalakusz és Csöppöny birtokok felett osztozkodott.
A család azonban csakhamar önmagával is egyenetlenkedni kezdett és például 1333-ban Elefánti Mátyás fiai és Elefánti Nagy Dezső között elkeseredett birtokper tört ki. (O. Lt. D. O. 2773.) 1397-ben pedig Elefánti András és István fiai tiltakoznak Péter fiai ellen, kik Felső-Elefánton laknak s kik az ő Appony felé terjedő szántóföldeiket használták, erdeiket pusztították. (O. L. NB. A. fassc. 1672. 53.)
A család tagjairól különben okleveleink alapján azt a benyomást nyerjük, hogy rendkivül erőszakos, veszekedő természetüek voltak.
Már 1328-ban, mikor még Elefánti Mátyás élt, kitört az egyenetlenség közte és rokona, Dezső mester között, mert az utóbbi, be nem várva a birósági utat, önmaga vett magának elégtételt. A Kaplaiak, kik Felső-Elefánton birtokoltak ez időben s az Elefántiakkal rokonságban állottak, 1335-ben panaszt emeltek Elefánti Miklós ellen, ki Kaplai Domokosnak fülét vágta el. (O. Lt. D. O. 2917.)
Az ellenségeskedés a két rokoncsalád között valóságos háborusággá fejlődött. 1357-ben a Kaplaiak mehnyei jobbágyai: János nevü szabó, Kozma, István, Mantus, Péter és János ács rátörtek Szalakuszra, Mátyás apostol napja előtti vasárnapon és felgyújtották a falut, úgy, hogy a lakosság csak nagy erőfeszítéssel tudta a tüzet eloltani. 1388-ban ismétlődött a betörés. Ekkor Alsó-Elefánton garázdálkodtak, több lovat és marhát elhajtottak s Jakab plébánost az oltár mellől hurczolták el. 1394-ben pedig Kaplai János országbirónak és testvérének Dezsőnek felső-elefánti tiszttartója, Kún István, récheni Kathona István embereivel, az urok parancsára, ismét Szalakuszra tört s onnan 18 barmot és 6 ökröt hajtott el.
4991371-ben pedig Mooch Benedek panaszolja Opolyi László nádor előtt Elefánti Andrást és Istvánt, mert Barátkulcs nevü birtokát egyszerüen eltulajdonították s a pör még 1414-ben is folyt. (O. L. D. O. 10249.)
1395-ben az Elefántiak a köznemesekkel jöttek összeütközésbe. Nemptii Lukácsot, Béládi Jánost és Miklóst, Hidvégi Andrást, Gelsei Györgyöt, csontfalvai Katona Pétert vádolják, hogy rablók módjára törtek Szalakuszra s azt teljesen kipusztitották. A panasz szerint 50 lovat, 60 ökröt, 60 tehenet hajtottak el és 300 márka értékü női ruhát, meg 100 márka készpénzt vittek el. 1400-ban Turóczi Benedekkel, Bede fiával, perlekedik Elefánti Mátyás, András fia és Szécsényi Frank országbiró itélete folytán kénytelen volt ötvenedmagával esküt tenni. (O. L. D. O. 8603.)
Sok bajuk volt az Elefántiaknak Zsigmond király idejében, kinek különben kiváló kegyét élvezték, Széchényi Frank országbiróval. Az Alsó-Elefánton lakó Elefántiak ugyanis egy Karlóttelek nevü földet tartottak elfoglalva, mert egykor Tapolcsány várához tartozott. Széchenyi Frank azt vitatta, hogy e föld az ő jogos tulajdona, viszont az alsó-elefántiak hivatkoztak arra, hogy e földet ők 1324-ben kapták Róbert Károlytól, mig Frank csak 1389-ben nyerte Tapolcsány várát. Az országbiró emberei czélszerűnek tartották a hosszas perlekedést melőzni s erőszakkal venni vissza a birtokot. Igy keletkezett azután 1405-ben egy hosszadalmas per, mely 1410-ben Garai Miklós nádor itélete által nyert befejezést. Mivel kitünt, hogy a Róbert Károly-féle oklevél a régi pecsét alatt kelt és nem ujították meg, Karlóttelek (Korláthtelek néven is előfordul) pedig tényleg tapolcsányi föld volt, a nádor azt Széchenyi Lászlónak itélte oda. (O. Lt. D. O. 9482.)
Ugyanekkor Elefánti Mátyás és Elefánti Miklós meg István hadakoznak egymással. Ugyanis 1405-ben a zobori konvent azt jelentette Garai nádornak, hogy Elefánti Mátyás Lukács fia, reárontott s ha segélyére nem jönnek, bizonynyal meg is ölte volna. Másnap Mátyás György nevü jobbágyát küldte a plébánoshoz az iratokért. István jobbágyai ezt meglátván, megtámadták, véresre verték s vele volt feleségét megkéselték. Maga István pedig berontott a paphoz, az ajtókat betörte, a papot karddal üldözte és megsebesítette, 300 aranyforint értékü marháját pedig elhajtatta. Az ellenségeskedés az atyafiak között még 1424-ben is fennállott. Miklós és István állítólag reátörtek Mátyás hugára, az ablakokon át nyilakkal lövöldöztek a szobába s a bentlévő női családtagok közül többeket megsebesítettek.
1424-ben Elefánti Mátyás a Vicsápiakkal keveredik perbe. Azt panaszolta ugyanis, hogy Vicsápi Sándor és neje Apponyi Advig megváltoztatták a Nyitra folyó medrét Corythia és Hajosér határában, miáltal az ő malma, melyet László fiával, Gáspárral, közösen birt, ezer forint kárt szenvedett. (O. L. 11,504.)
Zsigmond király azonban az erőszakos, de úgy látszik vitéz és használható Elefántiakat igen kegyelte s királyi szavát több izben hallatta peres ügyeikben.
Történt, hogy az Elefántiak több jobbágya a királynak Ujtata nevü városába költözött. Az Elefántiak, ámbár a jobbágyok minden tartozásukat kielégítették, mégis reájuk törtek és nagy vérengzést vittek köztük végbe. Forgách Péter nyitrai főispán, kinek birói széke előtt a hatalmaskodási per lefolyt, igazolva látván a hatalmaskodást, az Elefántiak összes javainak elkobzását mondotta ki. A család Zsigmondhoz fordult, ki tényleg 1413-ban a főispáni itéletet megsemmisítette, s a családot birtokaiba visszahelyeztette s az elkobzás folytán szenvedett kár megtérítését elrendelte. (O. L. D. O. 10,071.) 1421-ben pedig Elefánti Simon kérelmére Alsó-Elefántnak heti vásárt engedélyezett. (Pannonhalmi lt. Cap. 6. F. f. 112.)
Hosszasabban időztünk ezen családnál, mint a hogy azt kiszabott terünk megengedi, de a megye birtokviszonyaira, valamint az ősi nemesi társadalomra az egyes nemzetségek története vet legjobb fényt.
A középkor sajátságosan ingatag és ki nem forrott jogi viszonyainál fogva, de meg a sok háború következtében, az enyém és tied tekintetében, őseink történelmében, folytonos zavarral és perlekedéssel találkozunk. Középkori okirataink legnagyobb része ezen visszás állapot megszüntetését czélzó birói itéletekből, határjárásokból áll. A királyi hatalom erősítése, a szerzett érdemek méltánylása, a kulturális haladás, úgyszólván egyedüli képviselőjének, az egyháznak megadományozása, alkotja okleveleink második főcsoportját.
A megyében birtokos főnemzetségek közül bemutatunk tehát egynehányat, a nélkül, hogy már az adatok töredékes volta miatt is, teljes képet adhatnánk.
Az okmányilag igazolható a legrégibb nemzetségek Nyitravármegye mai területén a következők voltak:
