Honfoglalás kora.
Honfoglalás kora.
Rendkivül tévedne az, ki azt vélné, hogy a honfoglaló magyarok valami nagy számú családból alkotott népet képeztek. Ibn Roszteh egykori adatai szerint a nemzet összesen 20,000 lovast számlált, a mi tehát mintegy 100,000 léleknek felel meg. Természetes, hogy ez a maroknyi nép az elfoglalt ország területi nagyságával arányban nem állott. Hogy tehát az ország legnagyobb része lakatlan ne legyen, a vezéreknek új elemek felvételéről kellett gondoskodniok, melyek azután a nemzet egészébe beleolvadjanak, annak erősbödését szaporítsák.
A magyar nép szabadságérzete meglehetősen irtózván attól, hogy a fegyverrel leigázott, vagy önkényt hódoló népek önmagával teljesen hasonlóknak tekintse, azokat azonos jogokkal ruházza fel, inkább egyes harczias népek, rokon-törzek beolvasztására törekedett. Idővel, a kereszténység felvételének korában, a mint azt egyes nemzetségek történetében láttuk, a nemzet szivesen fogadta a külföld vándor hőseit és asszimiláló erejének világos bizonyítékául, teljesen felszívta azokat testébe. A magyar nemzet tehát a maga egészében számos nemzetiségből, mint alkotó részekből tömörült nép vala. Ezen jelleggel bírtak Nyitravármegye ősi lakói is.
A morva nagyfejedelemség népei, rövid ellenállás után, meghódoltak, beleolvadtak az új urak közé, elsajátították nyelvüket, szokásaikat.
Különben sem szabad e vidéket nagyon népesnek hinnünk. Trencsén várán túl megszünt az ismert világ. Őserdők áthatolhatatlan sürűsége volt ott.
