Nyitra a Habsburg-háznak hódol.

Teljes szövegű keresés

Nyitra a Habsburg-háznak hódol.
A szomorú emlékü mohácsi csata után Magyarország romlásának csak a hazafias, minden önös tekinteteken felül álló, egyetértő eljárás vethetett volna gátat. De éppen ez volt az, ami a magyar urak között leginkább hiányzott. A Mátyás uralkodása után ismét lábra kapott olygarchia elkeseredett küzdelmet folytatott a folyton előnyomúló, mind inkább tért foglaló köznemesség ellen. A sok viszály, az elemi csapások és főképp a háborúk miatt vagyonukban megingott urak azt lesték, honnan kaphatnak jobb és biztosabb konczot. Nem csodálhatjuk tehát, hogy az ország megoszlott.
Nyitravármegye, legalább a rendek többségét tekintve, a Habsburg-ház hívei közé állott. Azt hiszszük, nem csalódunk, ha ennek okát Thurzó Elekben keressük. Thurzó hideg, számító ész, tökéletes üzletember volt. Szives viszonyban állott a német telepesekkel s kivált a városok német-ajkú polgáraival, s ezek révén azután valóságos nagyhatalommá növekedett. Csakhamar bizalmas barátsága keveredett Ferdinánd osztrák tanácsosaival s a Habsburgoknak lett rendületlen híve.
Szapolyai János ismerte Thurzó Elek befolyását s igyekezett őt megnyerni. Egy Ferencz deák nevű követet küldött hozzá s ez által akarta reábírni, hogy igyekezzék Szapolyainak megnyerni s akkor tőle a bajmóczi várat és uradalmát kapja. Thurzó azonban jobbnak látta a tervet Ferdinándnak elárulni, a miért azután még 1527-ben Bajmócz várát és uradalmát tényleg meg is kapta.
Thurzó mellett, ki mint országbíró szerepelt, Országh Imre udvarmester buzgólkodott Ferdinánd érdekében. E két főúr 1529-ben a nyugoti részek vármegyéihez körlevelet bocsátott, a melyben felszólították őket, küldjenek augusztus 15-ére 3–3 követet Nyitrára, hol Ferdinánd ügyei megvitatásra kerülnek. (Orsz. Lt. Belügy) A hely megválasztása is mutatja, hogy Ferdinánd ekkor már föltétlenül számíthatott Nyitravármegye hűségére.
Podmaniczky István nyitrai püspök, ki, mint tudjuk, Szapolyait megkoronázta volt, már 1527. julius 29-én, mint Ferdinánd híve szerepel s 1600 frtot ád kölcsön a királynak, ki ezért Zuczát és Léva várát zálogosítja el neki.
A nyitrai rendek nagyrésze Katzianer János kezeibe tette le a hűségesküt. Egy-kettő azonban ezek közül is megingott. Igy ludányi Cseh Ferencz, ki Trencsén várába vette magát s onnan nyugtalanította a vidéket. Ferdinánd erre is talált orvosszert. Csehnek összes birtokait elfoglalta s azokat 613kozmafalvi Dolgos Ambrusnak és testvéreinek, Tamásnak meg Péternek adományozta. 1528-ban kellett volna e birtokokba Dolgosékat beigtatni. Mikor azonban a nyitrai káptalan embere a birtokokra kiszállott, Cseh Ferencz személyesen megjelent és a beigtatásnak ellenmondott. Egyúttal tudtára adta Ferdinándnak, hogy ő hűség-esküjét nem szegte meg s csak azért ment Trencsénbe, mert Szapolyai kapitányaitól félt.
Ámbár Nyitra várában német őrség volt elhelyezve, legalább erre vall, hogy Kölni Tamás volt 1529-ben a várnagy, Szapolyai még nem adta fel a reményt, hogy Nyitrát rövid idő múlva bírni fogja. Tényleg czélt is ért. Enyingi Török Bálint elfoglalta a várat és úgy azt, mint a püspöki birtokokat bitorolta mindaddig, mig Thurzó Elek őt onnan ki nem verte. Csak így érthető, hogy 1530-ban Borchyz Jeromos nyitrai kanonokot, ki az ő híve volt, a német párthoz szitó Karomi Ferencz helyébe gradnai főesperessé nevezte ki. E kinevezésnek azonban az volt az eredménye, hogy mig Karomi 1531-ben is, mint gradnai főesperes szerepel, addig Borchyznak már 1529-ben, mint kanonoknak is nyoma szakadt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem