VI. A VÁRMEGYE SZEREPE A NEMZET TÖRTÉNELMÉBEN.

Teljes szövegű keresés

VI. A VÁRMEGYE SZEREPE A NEMZET TÖRTÉNELMÉBEN.
A rendelkezés nagy munkája, a benső szervezetlenségből folyó személyes jellegü viszálykodások, egy pillanatra sem hátráltatták Nyitravármegye nemes közönségét azon kötelmek teljesitésében, a melyekkel, mint az ország egyik előkelő részének, a haza körül szorgoskodnia kellett. Fekvésénél és azon politikai irányánál fogva, mely történelmünk egész folyamán megjegeczesedve háramlott nemzedékről-nemzedékre, a nyugati határ őre, az ország előbástyája volt. Pozsony- és Sopronvármegyék kivételével nincs is a középkor egész folyamán megyei terület, mely annyi s oly elvi jelentőségü harcz és háború szintere lett volna, mint éppen Nyitravármegyének sokat szenvedett földje. És éppen ezen három vármegyének legfőbb érdeme, hogy a német és szláv áradat ellenében, ezek anyagi és szellemi támadásaival szemben, a hon szilárdan és csonkítatlanul megállott. Ennek a szerepkörnek hű és becsületes betöltésében nyilvánul Nyitravármegye nemzet-politikai jelentősége.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem