Privigye.

Teljes szövegű keresés

Privigye.

PRIVIGYE.
Saját felvételünk.
Privigye mezőváros, nagyközség. A Nyitravölgy felső részének legfontosabb községe. A Nyitra baloldalán, a folyótól 3 kmre fekszik, a „Bánszka” és „Szűz Mária” nevü hegyek alatt. A Handlovka-patak mellette folyik el. Lakosainak száma 2988, kik közül 301 magyar, 305 német, 2376 tót. Vallásra nézve a legnagyobb részük r. kath., de van 316 izraelita is. Van postája, távirója és vasúti állomása, mely a tótmegyer–nagybélicz–privigyei vasútnak végállomása. Privigye egyike a legrégibb városoknak, mely már a honfoglalás korában fennállott. 1113-ban „Prenga” név alatt, mint várbirtok szerepelt. Régi kiváltságairól szóló oklevelei elpusztultak, mert Thököly Imre 1678-ban a várost teljesen felperzseltette, úgy, hogy az egész városból csupán a piaristák rendháza maradt meg. Ugyanakkor pusztult el a levéltár is. A város templomai és különösen főterének és főutczáinak kiugró, zárt erkélyekkel és itt-ott kettős födélszékü tetővel ellátott emeletes házai, a régiség érdekes jelenségei. Három temploma és egy izraelita imaháza van. Ezek közt a legrégibb a Szűz-Mária-templom, mely fallal van körülvéve. Kőfala lőrésekkel van ellátva és hajdan erődített hely volt. Az 1755-ik évi Canonica visitatio e templomot már akkor 700 évesnél idősebbnek jelzi. Kegyura a város. A plébánia-templom szintén igen régi, sok csúcsíves részlettel, de az idők folyamán eszközölt átalakitások kiforgatták eredeti alakjából. Kegyura gróf Pálffy János. A templom birtokában egy Mátyás korabeli, vert aranyból készült gótikus szentségtartó van, amelyet állítólag Mátyás király ajándékozott a templomnak. A harmadik templom a piaristáké. Ez 1640-től 1660-ig épült, a tágas rendházzal együtt, mely a középiskolát is magába foglalja. Ez a gimnázium egyike az ország legelső piarista-gimnáziumainak. Erről különben a közoktatásügyi részben szólunk bővebben. Van itt a F. E. M. K.-ének ovodája is. Az izraeliták csinos zsinagógája 1868-ban épült. A lakosok egy része 123földmiveléssel és gyümölcs-termeléssel foglalkozik, nagyobb része azonban iparos és különösen szűrposztó és katonai takarók készitésével és szűrposztófonal-verésével keresi kenyerét. Van itt egy gyár is, mely a szűr posztószövéshez szükséges fonalat gyárilag állítja elő, továbbá posztósok egyesülete, takarékpénztár, kaszinó, kath. kör, önk. tűzoltóegylet és „Alumneum”. A város mellett levő kálvária-hegyről igen szép kilátás nyílik az egész vidékre, különösen a bajmóczi hegyekre és várra.

A PRIVIGYEI PLÉBÁNIA-TEMPLOM.
Heyer Artur rajza.
A járás többi községei:

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem