Bia.

Teljes szövegű keresés

Bia.
Bia, nagyközség és járási székhely a budai hegycsoportban, a budapest–királyhídai vasútvonal mentén, 445 házzal és 2805 lakossal, kik magyar és németajkuak, r. kath. és ref. vallásuak, de legtöbb közöttük a magyar és a r. kath. vallású. A postája távírója és távbeszélője helyben van, vasúti állomása pedig Torbágyon. E község a XV. század első felében a Semsei és a Biai családok birtoka. E családok magvaszakadtával 1455-ben V. László király Tahi Botos Péternek és Istvánnak, továbbá Farnosi Vidfi Lászlónak adta. Ez időből való a Szily kastély, mely utóbb a Fáy család birtokába ment át. Az 1580–81. évi török kincstári adólajstromok szerint puszta és Khalil aga kezén volt. Évi jövedelmét 1000 akcséra tették. A helység túlélte a török hódoltságot. Az 1695. évi összeírás alkalmával 3/4 portával volt megróva. A református vallás már a XVI. század végén elterjedt a helységben. Valószínűleg a XVI. században pusztult el a helység régi temploma, melynek romjai a református temetőben ma is láthatók. A jelenlegi református templom a XVII. században épült, építési ideje azonban közelebbről nem határozható meg, mert 1811-ben az egyház összes irományai elégtek. 1849 január 1-én Görgey seregének egy része szállotta meg a helységet, de csakhamar visszavonult Budára. A róm. kath. plebánia 1775-ben fönnállott. 1780-ban mint filiálist, Torbágyhoz csatolták. 1859-ben ismét önállósították. Temploma Szent Anna tiszteletére 1823-ban épült. A gróf Sándor-féle kastélyt Sándor Vincze építtette 1823-ban; ennek fia Sándor Móricz, a ki az itteni Fáy-féle birtokot is megvette; utána leánya: Sándor Paula, férj. Metternich herczegné örökölte és ő jelenleg a helység legnagyobb birtokosa. Itt a kastélyban őrzik a híres Sándor-féle családi levéltárat, melynek oklevelei 1200-ig nyúlnak vissza. A Szily-féle kastélyban őrizték azelőtt a Szily család gazdag levéltárát is, melyet azonban Szily Kálmán, az Akadémia volt főkönyvtárosa, Budapestre szállíttatott. Hozzátartoznak 40a következő puszták és majorok: Herczeghalom, Hosszúrét, Iharos, Alsómajor, Móriczmajor, Kozárom, és Csonkatebe, mely azelőtt Ürestarisznya néven volt ismeretes. Bián, a Szily-féle kertben két nagy körtefa áll, melyekhez azt a hagyományt fűzik, hogy azokat Mária Terézia és Grassalkovich herczeg ojtották, mikor egyszer Szilyéknél vadászaton voltak. Hogy a község területe már a rómaiak idejében megült hely volt, azt a Herczeghalom pusztán felszínre került római régiségek és épületmaradványok bizonyítják. Hosszúréten is kerültek elő római leletek, de ezek elkallódtak. A határban nagyobb kőbányák vannak és a község alatt fekvő hegy hatalmas, kimosott, meredek, sziklás partjai érdekesen tüntetik fel a hajdani tengerpartot. A községben van herczeg Metternich Sándor Paula egyik uradalmi középpontja és intézősége, mely a régi gróf Sándor és a Szily-féle kastélyokban tartja hivatalos helyiségeit. Kissé furcsák a község dűlőnevei, melyeknek nagyobb részét valamely állat után nevezték el. Ilyenek a Szarvashegy, Kutyahegy, Ürgehegy, Balhahegy, Disznólápa, stb.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem