Bócsa.
Bócsa.
Bócsa, magyar nagyközség a kiskőrösi járásban 211 házzal és 2950, nagyobbára r. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Soltvadkert. Azelőtt Tázlár néven szerepelt s hat pusztája volt: Kisbócsa, Nagybócsa, Zöldhalom, Tázlár, Harka és Kötöny puszta. 1906-ban Tázlár, Harka és Kötöny puszták az anyaközségtől elszakadtak s előbb Tázlár, majd Prónayfalva név alatt önálló nagyközséggé alakultak. Az anyaközség Bócsa név alatt tovább működik mint nagyközség s Kisbócsa, Nagybócsa és Zöldhalom puszták tartoznak hozzá. A községnek belterülete, rendezett utczája nincs, hanem csak szétszórt tanyákból áll. Legelső, legrégibb földesura a kiterjedt Wattay család volt, de később báró Redl Lajos volt itt a birtokos. A XIX. század második felében még Beniczky Bélának és Attilának voltak itt nagyobb birtokaik s állandóan itt is laktak. A XIX. század első felében az akkori Kisbócsa, Nagybócsa, Zöldhalom puszták földesurai a következők voltak: Tóth Imre, János, László és Zsigmond, 1820–1852; báró Fiáth Gyula 1820–1880; Hajós József 1820–1852-ig; Bereczky Károly 1820–1880-ig; Gellényi Károly 1820–72; Sárközy Ferencz 1820–55; gróf Degenfeld József 1800–1886; Sigray Gedeon 1839–56; Sigray Mihály 1836–49-ig. Jelenleg Szappanos Eleknek, Strassburger Emánuelnek, Faragó Antalnak, Kis Molnár Józsefnek, Greskovics Pálnak, Sárkány Kálmánnak, Brada Pálnak és Gauzer Jánosnak van itt nagyobb birtokuk. A helységben álló régi úrilak, mely azelőtt Beniczky Béláé volt, jelenleg Láng Lajosé. A községben csak egy r. kath. kápolna van, mely 1907-ben épült. A határban sűrűn kerülnek felszínre római leletek, török pénzek és fegyvertöredékek is.
