Dunabogdány.
Dunabogdány.
Dunabogdány, dunamenti nagyközség, 522 házzal és 3463 lakossal, kik közül 2444 németajkú, a többi magyar; 3237 r. kath., a többi ref. vallásu. Postája, távírója, távbeszélő és hajóállomása helyen van. Régente Esztergom vármegyéhez, később a XIII. század második felében, Pilis vármegyéhez tartozott. 1285-ben a Kosd vagy Rosd nembeli Tahi Herbord fia Márk és Miklós nemesek IV. László királytól Maros nevű jószágukért nyerik cserébe. 1505 táján még a Tahi család birtokában találjuk. 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott 36 adóköteles házzal. Az 1626-29. években a helység a református hitet követte. A török hódoltság alatt nem pusztult el. 1691-ben 1616, 1695-ben, midőn a vármegyei helységek portáit kiigazították, 1/2 portával rótták meg. Ekkor a gróf Zichy család birtoka volt, s az óbudai uradalomhoz tartozott. A XVIII. század elején népessége új német telepesekkel szaporodott. A róm. kath. plebánia 1721-ben keletkezett; ekkor egy minorita-rendű szerzetes volt a helység lelkipásztora, a kit gróf Zichy Péter hívott ide. A templom 1724-ben épült fel újból s 1755–61-ben megnagyobbították. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, 23 12/32 egész jobbágyteleket írtak itt össze. Már 1789-ben keletkezett a községi elemi iskola. 1721-ben a ref. istentiszteletet eltiltották. 1790-ben nyertek újra a reformátusok engedélyt imaház építésére. A mai templom 1802-ben épült. 1806 szeptember 21-én erős földrengés okozott sok kárt. Az 1831 július 29-én kitört kolerajárványnak október 11-ig 143-an estek áldozatul. Az 1838. évi nagy árvíz 123 házat és 75 istálót döntött romba. 1845-ben vagy tűzvész pusztított a helységben, a mikor 57 ház és a református templom leégett. 1848-ban a helységben 220 nemzetőrt írtak össze. 1849 június 24-én ismét nagy tűzvész pusztított a helységben, mely alkalommal a róm. kath. templom is leégett. 1850 november 14-én és 1865 április 17-én a tűzvész megismétlődött. Az 1876. évi árvíz alkalmával az alsó Dunasoron 30 ház került víz alá és egy részük összeomlott. 1880-ban szintén nagy árvíz pusztított és 1888-ban 54 ház égett le, az 1897. és 1907. években pedig ismét árvízveszedelem fenyegette a helységet. 1848-ig az óbudai koronauradalom volt a község földesura. Jelenleg nagyobb birtokos nincs a helységben. Hozzátartozik Csódihegyi Kőbányatelep, Paprét és Váradpuszta. Itt vannak a csódihegyi nevezetes trachitkőbányák. A Várad-puszta nevű határrészen római leletek kerültek felszínre. Van a községben Néppárti kör, tulipán-Társaság, Függetlenségi Kör, Temetkezési egylet, Ifjusági egylet, Ifjusági dalárda, Mária-Egyesület, a Magyarországi Munkások rokkant és Nyugdíj-egyletének fiókja és ker. fogyasztási és értékesítő szövetkezet.
