Dunakeszi.

Teljes szövegű keresés

Dunakeszi.
Dunakeszi, szintén dunamenti nagyközség, 950 házzal és közel 6000 r. kath. vallású magyar lakossal. A lakosok száma az utolsó népszámláláskor 2897 volt. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása pedig Dunakeszi-Alag. Az 1317-ben már fennálló helységet ebben az évben I. Károly király a Balog nembeli I. Milós fiainak adományozta. A középkorban Kesző néven említik az oklevelek. 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott s ekkor a budai liva községei között szerepel 38 adóköteles házzal. A török hódoltság alatt elpusztult. Ferenczy József, 1844-ben megjelent művében, pusztulását 1644-re teszi, a mikor Perényi és Bátai Pál voltak a birtokosai. Az 1690. évi összeírásban Köszi név alatt, az elpusztult helyek között van öszeírva, de csakhamar ismét benépesült. 1695-ben 1/4 portával rótták meg. Ekkor a Wattay család birtokában találjuk. A XVIII. század első felében, 1737 táján báró Orczy István birtokába került, a ki 1749 körül gróf Grassalkovich Antalnak adta el. Ez időtől kezdve a gödöllői uradalom sorsában osztozott, annak feloszlásáig. A r. kath. templom körülbelül 200 éves, de építési ideje nem volt megállapítható. Az ide tartozó Alagon csinos kápolna épült 1906-ban. A községben van önkéntes tüzoltó-testület, községi hitelszövetkezet és fogyasztási és értékesítő szövetkezet. Itt van egyike a legrégibb róm. kath. elemi iskoláknak, melynek keletkezése már a XVII. század végére esik. 1909-ben 38,000 K. költséggel impozáns emeletes épületté fejlesztették. Jóltevői az egyház, a Magyar lovar-egylet és a község elöljárósága. A község mellett, tekintve a fővároshoz való közelséget, egész nyaralótelep épült. Hozzátartozik Nagy-Alag puszta, melyet 1405-ben Zsigmond király Kálnay Benedeknek adományozott. A XV. században több birtokosa volt. 1455-ben az Alagiaké, a kik itteni részeiket 1455-ben a Mikebudai Békés családnak, 1472-ben pedig Mikófalvi Bekény Dénesnek zálogosították el. 1482-ben az Alberti család is bírt itt földesúri joggal. E puszta a XVIII. század közepétől kezdve szintén a Grassalkovich család birtokában volt. Itt van a Magyar Lovaregylet háza, melyet Holicser Fülöp épített, továbbá az Úrlovasok versenytere. Nagy-Alag határában egy régi templom vagy kápolna romjai láthatók és a Dunaparton egy római hídfő: Traján hídjának romjai. Dunakeszihez tartozik még Imreháza major Kovácsy Miklós úrilakával, mely azelőtt Mihalik Jánosé volt.

Dunakeszi: A versenypálya Alagon.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem