Harta.
Harta.
Harta, dunamenti nagyközség, 695 házzal és 4767, nagyobbrészben németajkú és ág. ev. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Fejér vármegye solti járásához tartozott. Eredetileg a fehérvári vár tartozéka volt, melyről egy 1289-ben kelt oklevél emlékezik meg. 1409- ben Egyházasharta, 1455-ben Nagy-Harta néven említik az oklevelek; ekkor Mikolai Mihályé és Bálinté volt. 1690-ben az elpusztult helységek között szerepel. 1720–24-ben telepítette újra Ráday Pál, Würtembergből behozott ág. ev. vallású németekkel, a kik azonban már jórészt megmagyarosodtak. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Ráday Gedeon volt a helység földesura és 1848 előtt báró Prónay Albert. Az ágostai hitvallásúak temploma 1792-ben épült. A reformátusok 1847-ben szervezkedtek anyaegyházzá. Jelenleg gróf Teleki József, gróf Vigyázó Sándor, a kalocsai érsekség, Hetényi József, Bauer Rezső, Lavatka Béla és Darányi Kálmán a legnagyobb birtokosai. A községet többször sujtotta árvíz, 1852-ben pedig majdnem egészen leégett. Ide tartozik a m. kir. fegyházi közvetítő intézet. A község lakosai gazdakört, takarékpénztárt és hitelszövetkezetet tartanak fenn. Hozzátartoznak Hartaibojár és Hartaimikla, valamint Dunetetétlen és Érsekiharta puszták. A két első a XVI. században még önálló helység volt. Bojárt (Bolyár) és Miklát 1596-ban Szegedy Márton és András nyerték királyi adományul. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint e két puszta Tersztyánszky László és József, továbbá Vigyázó Pál és Mihály birtoka. Idetartozik még Szülleölle puszta, melyről első ízben 1427-ben van említés, midőn a Kormői Péter neje Katalin birtokába került. A XVIII. században a Földváry családé. Most a hartaiak birják, a kik a mintegy 500 hold erdőt 1865-ben kiirtották és szántófölddé alakították át. A helység neve eddig Kisharta volt.
