Iklad.

Teljes szövegű keresés

Iklad.
Iklad, galgavölgyi nagyközség, 159 házzal és 985 németajkú, ág. ev. vallású lakossal. Postája és távírója Aszód és vasúti megállóhelye Iklad–Domony. 1377-ben Szendy István vajda, a Kálnay család őse, nyerte adományul. 1422-ben és 1435-ben a Szántai Laczk család birtoka, melynek tagjai ebben az évben több más birtokokkal együtt a királynak engedték át. 1461-ben a Sági család volt az ura. A török hódoltság alatt elpusztult és az 1715–20. évi összeírásokban sem fordul még elő. 1757 táján Ráday Pál telepítette be újra, Stájerországból és Würtembergből behívott ág. ev. vallású németekkel, kiknek temploma a XVIII. század végén épült. A tagosítás 1837-ben történt, a mikor 15 elsőosztályú úrbértelke volt. 1848 előtt gróf Ráday Gedeon volt a helység földesura, ő építette az itteni úrilakot is, mely jelenleg hasonnevű unokájának a tulajdona. Ez úrilak a múlt század 30-as éveiben vadászlak volt, de 1868-ban megnagyobbították és átalakították. Az itt látható érdekes családi képek között, három eredeti Mányoky kép van. A család érdekes családi ereklyéket, fegyvereket és régi ékszereket őriz, közöttük egy nagybecsű kettős gyűrüt 1615-ből. A községhez tartozik Cservölgy és Juharos puszta, valamint Hernád telep.

Iklad: Gróf Ráday Gedeon úrilaka.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem