Kiskunlaczháza.

Teljes szövegű keresés

Kiskunlaczháza.
Kiskunlaczhácza, a Budapest-zimonyi vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség, 1039 házzal és 4488, legnagyobbrészt ref. vallású lakossal. Postája, távírója és vasuti állomása helyben van. E község a hagyomány szerint Kun László királytól vette a nevét, a ki itt kéjlakot tartott, mely Laczkóháza nevet viselt. A középkorban Laczkháza vagy másképen Zánthó néven volt ismeretes. 1424–1507-ben Hontos székhez tartozott. A török hódoltság alatt nem pusztult el. A helység régi pecsétnyomója 1651-ból való, eme körírattal: Laczk-házi falu pecséti 1651. Hajdan a falu nem a mostani helyén, hanem a Dunához közelebb állott. A régi községet 1741-ben seperte el a Duna árja s akkor telepedett át a lakosság a helység jelenlegi helyére. A református anyaegyház 1651-ben már fennállott; temploma 1741-ben épült. Az egyház szentedényei között említést érdemel egy vert ezüstből készült nehéz ezüstkehely 1777-ből. Áttelepülése után a helység gyors fejlődésnek indult. 1747-ben már rendezett tanácsú község volt. 1838-ban ismét nagy árvíz pusztította a község határát, 1840 május 1-én pedig majdnem az egész helység leégett. 1876-ban ismét árvíz pusztította el a határt, 1883-ban pedig a tűzvész ismétlődött meg. 1839 február 21-én a helység országos vásárok tartására nyert szabadalmat. 1896 őszén, az ezredévi ünnepek hatása alatt, a község Kossuth Lajos szobrának felállítását határozta el közadakozás útján. A szobrot, melyet Horvay János szobrászművész mintázott, 1902 október 26-án leplezték le. Van a községben Polgári Kaszinó, Függetlenségi Olvasókör, Általános Ipartestület, Temetkezési Egylet, Községi Hitelszövetkezet, Önsegélyző Szövetkezet és Hitelintézet. Hozzátartozik Csókakátó és Kiskunlaczházai Bankházatelep.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem