Mende.

Teljes szövegű keresés

Mende.
Mende. Nagyközség a rákos–újszászi vasút és a Tápió patak mellett. Lakosainak a száma 1606, akik magyarok és tótok, vallásra pedig róm. kath. és ág. ev. vallásúak. Postája és távírója is helyben van. A házak száma 221. 1507-ben még pusztaként Kusali Jakcsi János özvegyének birtoka, a ki Werbőczy Istvánnak adta. Az 1559. évi török kincstári fejadólajstromban a budai líva helységei között szerepel; ekkor 6 adóköteles házat írtak itt össze. A XVII. század alsó felében a Bosnyák család birtoka s valószínüleg Koháry Istvánné, Balassa Judit révén, kinek anyja Bosnyák leány volt, került a Koháryak birtokába. Később mint puszta, a kecskeméti uradalomhoz tartozott. 1690-ben sem a lakott, sem az elhagyott helyek között nincs összeírva. Az 1715. évi összeírásban még mint Uri községhez tartozó puszta szerepel. Ferenczy még 1727-ben is pusztának mondja. Bél Mátyás szerint 1737-ben már önálló helység volt, tót lakosokkal. Tehát 1727–37 között települt. 1770-ben az úrbéri rendezés alkalmával 10 16/32 úrbértelket vettek fel e helségben, mely ekkor gróf Koháry Jánosé volt. Az ágostai evangélikus egyház birtokában levő számadások szerint, melyeket Klein Mihály tanító 1792 augusztus 26-án készített el, mind a katholikus, mind az evangélikus templomot gróf Keglevich Tasziló építtette. Mindkét templomot 1831-ben állították helyre. 1848 előtt gróf Keglevich Gizella és gróf Keglevich Tasziló, továbbá a Koháry család révén a Coburg-Góthai herczegek voltak a helység földesurai. A tagosítás 1864-ben ment végbe. Jelenleg Szász-Coburg-Góthai Fülöp herczeg és Baumgarten Leo a helység legnagyobb birtokosai. Hozzátartozik Pusztabille és Pusztaszentistván, az utóbbinak a XIX. század első felében Kovács zsigmond volt a földesura.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages